Orosdy Dániel blogja

A hazai képregénykiadás reneszánsza szerkesztőségünket sem kerülte el.

Szerencsére!

Sok meló -- semmi eredmény.

Ez lenne az élet? Vagy csak az én életem?

Hmmm...

Az alább következő, kb. mindenki más számára totálisan érdektelen gif-zuhatag azt fejti meg, hogyan lehet (feltehetően, de nem biztosan) köze egymáshoz egy mérsékelten emlékezetes hollywoodi akciófilmnek (ami nem kis részben vallási propagandafilm) és egy népszerű, de jobbára lenézett régi olasz westernvígjátéknak (amibe egyszer még Vágó "DK" István is beletörölte azt a ténytisztelő csizmáját ---- ó, irgalmazzatok!........)

Szóval a vállaltan, sőt, látványosan leoneista (van ilyen szó??) Éli könyvében véltem felfedezni a Leone istállójában készült Nevem Senki közvetlen hatását, mi több, ennek -- számomra egyértelmű -- nyomait.

Érdekes? Csak amennyire minden más ezen a blogon, szóval kattintsunk együtt, rokonaim, barátaim és ismerőseim:

mert ha esik, ha fúj,
ha fölösleges, ha nem,
ha legfeljebb a szubkultúra perifériáján marginálisan érdekes, ha mégis,
én...

.

..

...

MUTATOM!

Valójában két könyv ez, a Kitolás 1. és 2., ezúttal egy kötetben kiadva, és az elsőt még a kisfiam születésekor olvastam (mivelhogy az újszülöttekkel/csecsemőkkel foglalkozik), a másodikat pedig nem olyan régen (mivelhogy az a már idősebbekkel foglalkozik, kb. 5 éves korig).

És jól tettem.

A kérdéses vasgyárost megjelenítő művész kilétéhez (legalábbis amennyiben a címszereplőt tényleg ő formálja meg a borítón) kétség sem férhet, Ash tulajdonképpen csak abban nem volt biztos, melyik filmből is származhat a képe. De nekem a társai is ismerősek! Ki a démoni alak a jobb oldalon? A srác nem A végtelen történetből ugrott át ide??...

Kérdés kérdés hátán, két dolog azonban bizonyos, és én az egyiket meg is MUTATOM:

Állítólag bizonyos embereket csak imádni vagy utálni lehet. A jelek szerint vannak olyanok is, akiket csak imádni és utálni lehet, így, egyszerre. De pontosítsunk rögtön, hisz ezért vagyunk itt! (?)

Hagyjuk a nagy szavakat meg a bő lét. Van, ami magáért beszél. Pl. ez a főmű.
(Mármint a vers, nem a kép. Bár a kép is jó. Elkalandoztam. Már megint.)

Jubilálunk!...

...az Őz-sorozat után itt is, és ahogy ott, Fulci apropóján is érkezni fog (legalább) még egy poszt.

Utolsó témáink egyike pedig "a trükk", vagyis az a nem mindennapi truváj, amikor a hősünk vert helyzetből képes legyőzni jelentős (és szó szerinti) fölényben lévő ellenfelét. Konkrétan: két izmos férfi, Jó és Rossz verekszik, ám a Jó nagy bajba kerül, önmagában is életveszélyes helyzetben kapaszkodik valamibe a mélység felett, amit a Rossz természetesen igyekszik kihasználni oly módon, hogy az igazság harcosát a biztos halálba taszítja. CSAKHOGY! A Jó ismer egy olyan fogást, amihez hasonlót azóta is legfeljebb csak a Háborgó mélységben vagy a Jurassic Worldben láttam, cápa, illetve raptor ellen bevetve -- egy sajátos mozdulatról van szó, amellyel a Jó meglepően könnyen képes megóvni az életét ÉS (a korlátokat sosem ismerő Fulci esetében) enmaga helyett a Rosszat a végzetébe lökni.

Tetszenek emlékezni? A cápás filmben Thomas Jane karaktere vet be rendszeresen valami őrületes mozdulatot, amivel úgy cselezi ki az őt megtámadni készülő halrémet, mint Cirmi macska a talpra-nem-esést. Szóval üzembiztosan és már-már (hehe) hihetetlenül. A jurasszikus film esete pedig még mémet is ihletett. Nincs meg? Dehogynem! #JurassicZoo:

Lucio Fulci azonban még azelőtt emelte a téT, hogy a többiek elkezdtek volna játszani...

IZGALMAS, NEMDE????

Lássuk a gifeket, tehát azt a 2, azaz kettő esetet, amikor Fulci bevetette azt A TRÜKKöt, ami még a legelvetemültebb hollywoodi forgatókönyvírót is pirulásra késztetné.

Támadnak a finnek! Hideg van, néha hó is hullik (a könyvet még télen olvastam, ezt a posztot is akkor kezdtem el), nyilván ezért. Vagy csak mert most jutottam el odáig, hogy pótoljam Renny Harlin finn rendező relatíve komoly sikert aratott debütjét, a Született amerikaiakat, ami egy finn-amerikai koprodukció a 80-as évekből. És olyan is. Harlin szépen megrendezte, tényleg, elég erős jelenetek (is) vannak a filmben, de amúgy, túl a számomra nehezen viselhető 80-as évek fílingen, hát… Ritka buta egy valami, na. Chuck Norris fia játssza a főszerepet, állítólag a fater helyett, aki nem ért rá, bár én nem tartom kizártnak, hogy az alapjáraton elég igénytelen Chuck alaposabban beleolvasott Harlinék szkriptjébe, és végül mégiscsak szólt az ügynökének, hogy mentse ki („Nyaralok, telelek, beteg vagyok, mindegy, intézd el, különben mehetsz vissza Lorenzo Lamas asszisztensének!”), így aztán Norris jr. jelenléte tudta csak menteni a helyzeT.

Könyvben is támadnak a finnek, jóval izgalmasabb végeredménnyel. Réges rég, egy messzi-messzi galaxisban blogon olvastam erről a könyvről, a szerzője írt róla (ő természetesen magyar, Szabó Zsoltnak hívják, és a hazai ponyva nemes hagyományainak megfelelően fordítóként tüntetik fel a kiadványban).

Nos, ha egymásnak eresztjük a két művet, a következőkre juthatunk:

A Wanted 2002/05. számával véget ér mérsékelten közkedvelt sorozatunk, legalábbis egyelőre. Ugyan a szintén megboldogult Wanted-utód, a WAN2 háza tájáról is lehozhatnék pár Őz-cikket, de nem látom sok értelmét. És ha hozzájutnék az általam még nem ismert, de remittendában még fellelhető (és közvetítőn keresztül megígért, aztán úgy is maradt) Wanted-számokhoz, az is változtatna a helyzeten, de jelen állás szerint nincs mire várni, attól tartok. Ráadásul a "Folytasd, Dani!" tartalmú levelek száma is szerénynek mondható... (A levelek száma is.)

Szomorú valahol, de miért pont ez a része lenne vidám az Őz- (vagy éppen Orosdy-)sztorinak? Csatoljuk hát fel arcunkra a sörkorcsolyát, és repüljünk tovább Liu Shaolin Sándorként a jég hátán annyiból, amennyink van. Ennyi van. Volt.

A műsornak vége, búcsúzik a riporter. Őzi sanzon hangja száll a halkan rozsdásodó kis vidámpark felett, a távolban valahol felugath a Christie.

Emlékkönyv és emlékkönyv között zongorázni, sőt, basszusgitározni lehet a különbséget: Hofié (túlnyomórészt) érdekes és alapos volt, Orszáczky Jackie-é inkább csak érdekes. A Rejtő Jenő-emlékkönyv más minőség:

Graham Shelby történelmi regényének biztosan nem tett rosszat, hogy a magyar kiadása borítóján ismerős arcot pillanthatunk meg.

Nem feltétlenül Robert Eddison színművészre gondolok (aki itt éppen Ian McKellen társaságában látható), hanem arra a bizonyos Utolsó Kereszteslovagra...

Igen, rá.

Megvan? Nincs? Akkor tessék, így már egyértelmű lesz. MUTATOM!

Saját portékánkat, ne dicsérjük stb. stb. De mit csináljak: olvastam, tetszett. Ennyit még elárulok.

Hogy mi mennyire és mi miért nem…?

Jubilálunk!

Ja, hogy ez senkit sem érdekel?...

Hát ez van, Sancho. Azért én nekimegyek az óriásnak.

2002-ben járunk. A Wanted áprilisi számában hősünk változatos álneveken kívánt szerepelni -- de rajtam nem fogott ki!

Hívószavaink: Tankcsapda, Creed, Banditák-filmzene, gombaleves és túrófánk.

A Sorozatgyilkosok töménysége után joggal merülhet fel a kérdés: vajon nem lőtte el a szerzőpáros már az első könyvével az összes puskaport? Maradt még elég anyag egy újabb hosszú kötetre (sőt, többre)?

Nos, határozott válaszom erre az, hogy

Fulci visszavág!

- ígértem legutóbb. És ha én valamit megígérek...

Szóval a derék Lucio ugyan saját bevallása szerint nem látta a Sóhajokat (Suspiria, 1977), de bizonyos körülmények, hát... más irányba mutatnak. (Túl azon, hogy Argento filmje igen komoly sikert aratott, és amúgy is elég valószínűtlen, hogy a mozimániás Fulci csak úgy kihagyta volna.) Ezek a bizonyos körülmények következnek most filmenként 1-1 gif segítségével.

A nap kérdése tehát:

Minden vakot megtámad és megöl a segítőkutyája?

A tüdőgyulladás kevés dologra jó, de filmet nézni... hát ideálisnak azért mégsem mondanám, maradjunk abban, hogy arra még pont megfelel. Vigyázzanak magukra, Drága Olvasók, nekem egy csúnya tüdőgyuszi dobta meg az augusztusi-szeptemberi filmfogyasztásomat (alább kb. a Nagy haltól a Vakációig).

Pedig nem is dohányzom!
(sokat)

A hagyományok már csak ilyenek: nem változnak. Kivéve, amikor változnak. Mint most is. Egy kicsit.

Az előző évi filmnaplót újfent januárban, sorrend szerint, de időben visszafelé haladva teszem közzé, csakhogy ezúttal két részletben, mivel az oldal nem bír el ennyi betűt (nem az én filmfogyasztásom nőtt meg riasztó mértékben, a Twitter duplázta meg a posztolható karakterek számát). Szóval első körben következzék a júliusi utolsó filmtől a januári elsőig kb. minden, és hogy miért pont ezek a hónapok kerültek itt elő, kiderül a holnapi 2. adag előszavából.

Talán új hagyományt teremtünk ezzel?...

Ki tudja??

Ha Önök, Drága Olvasók, azt hitték, hogy Ash a lába lógatásával töltötte az elmúlt éveket, hát tévednek. Ash szeme olyan, mint a SAS(H)É, továbbá  C S A L H A T A T L A N !

Ki, de tényleg KI MÁS szúrta volna ki, hogy Vavyan Fable minden bizonnyal csodálatos regényének borítója egészen... hát... különlegesen viszonyul a Bridget Fonda-féle Nikita-remake, azaz A bérgyilkosnő plakátjához?

De tényleg: KI????

Nincs más hátra: MUTATOM!

Úgy látszik, ahány McCarthy-regény, annyi féle, aztán persze mindegyik ugyanolyan. És végre talán sikerült megtalálni az arany középutat is a fordítást-központozást illetően: valahol az arany középút a Megvető-féle „sehol egy vessző, szokd meg!”-stílus és az egykorvolt Ulpius által (egy alkalommal) kultivált „minden egyes idegen szót precízen, lábjegyzetben lefordítok, csak ne maradjon hiányérzeted” hozzáállás között. Szóval vannak vesszők, de pl. a párbeszédeket nem jelölik külön, ami elfogadható kompromisszum szerintem, és kerüli a két szélsőség csapdáit (McCarthy sem megvetősen nehezen, sem ulpiusosan könnyen olvashatónak nem szánta a műveit, amikor kevesebb vesszővel dolgozott az angol nyelvben jellemzőnél – ami ugye eleve nem sok)

Őz-féle interjú a Wanted 2002/03. számából, két szájharmonika-virtuóz az alany, és itt röviden emlékezzünk meg róla, hogy az egyikük akár én is lehetnék, hiszen annak idején együtt kezdtem el szájharmonikázni Csízy Laci alannyal a pécsi Babits Gimnáziumban. A kiváló Kopeczky tanár úr volt a tanárunk, a harmadik tanonc pedig K. Péter fiatalkorú. És tényleg minden adott volt ahhoz, hogy én is híres virtuóz legyek nagylemezzel meg minden, kivéve pár apróságot...
Nem voltam se kitartó, se tehetséges, plusz nem mentem Pestre, hogy Szabó Tamás okíthasson. Bagatell nüanszok.

Legközelebb majd arról mesélek, hogyan nem lettem a basszusgitár Szabó Tamása (azért Sid "Visőz" Vicious-t sztem lenyomnám, persze csak ha még élne szegény, és Vágó "Favágó" István sem tűnik komoly ellenfélnek), de addig is...

Őz: interjú, gasztró (FÁNK, sőt: FÁNK-I!)

Nem is túl távoli rokonom (nagyapám féltestvére, esetleg fogadott testvére) az a Roberto Oros di Bartini, aki ugyan valóban Fiumében látta meg a napvilágot, de a legkevésbé sem "olasz nemesi család" sarjaként, ahogy ő maga sem volt olasz, lévén valójában Orosdy Róbert, dédnagyapám, Orosdy Lajos fiumei államhivatalnok elsőszülött (egyszersmind hivatalosan örökbefogadott) fia. Robi bácsi jelentős tudós és nagy franc volt, sokféle sztorit leadott a múltjáról élete folyamán (valószínűleg az otthoniak védelmében is), mindenesetre Sztálin bebörtönözte és kisbolygót neveztek el róla, ami azért mindenképpen izgalmas.

Írtam volt nem is olyan régen, majd ezt is hozzátettem:

(Azon most ne búsongjunk, hogy ez a bizonyos kisbolygó a számomra többé-kevésbé ismeretlen eredetű "Bartini" nevet viseli, nem az Orosdyt, esetleg "Oros di"-t.)

A fiumei születés nem stimmel (azt hiszem), és ma már a Bartini név eredetét is ismerem, hála Kálmán Béla csillagásznak, aki a BBC History magazin októberi számába írt cikket jeles rokonomról Egy soknemzetiségű zseni rejtélyes élete címmel. Szóba kerül többek között az is, hogy Robi bá lehetett az (egyik?) ihletője A Mester és Margarita Wolandjának, valamint hogy honnan is származik az a bizonyos családnév.

Nem egy olasz nemes neve, ennyit segítek. És még azt is elárulom, hogy nem tolja messzebbre a sztártudóst az Orosdy-családtól.

Sőt.

Hogy mi leragadnánk a könyvborítóknál, különös tekintettel a Magvető-féle Albatrosz-sorozatra?

KIKÉRJÜK MAGUNKNAK!

Mi itt a szerkesztőségben valamennyien. E g y t ő l   e g y i g .

Az UNRATED fórumnak köszönhetően látókört és spektrumot és minden effélét tágítunk, avagy Predator - A ragadozó, Alien(s) - Az Idegen(ek) és Rambo - A John esete a Konami cég Contra nevű játékával.

Az Internetről csórt képek sosem (?) hazudnak, LÁSSUK! (Leánykori nevén MUTATOM!)

Eltelt pár évtized 2013 óta, mi? Kálmán Olga még a csúcson lévő Egyenes beszéd (ATV) műsorvezetőjeként írta meg az emlékeit, gondolatait, életét és munkásságát, azóta pedig már az Egyenesen (Hír TV) is a múlté. (Oké, egy keveset futott nélküle is a műsor, de miután eleve Olga-vehicle-ként jött létre, kifejezetten az Egyenes beszéd klónja gyanánt, talán joggal mondhatjuk, hogy a műsorvezető-váltással némileg… lényegét vesztette a show.)

Az olasz filmesek ugye nem lopnak...

Pláne nem egymástól...

És ha két ember biztosan nem nézte ihletőforrásnak a másik művét, hát azok egészen egyértelműen Lucio Fulci és Dario Argento...

...

...

...

Bocs, eddig bírtam.

Szóval hőseink mondtak mindenféléket, de a tények (na jó, legyünk megengedőbbek: a látszatok) makacs dolgok.

Következzék két makacs jelenet gifesített* összehasonlítása -- ezek kapcsolatáról röviden a Fulci & Romero kötetben is megemlékeztem.

Boncasztalunkon tehát:
- az A Lizard in a Woman's Skin (alias Egy gyík a nő bőrében, 1971), melyről tudhatjuk, hogy Dario Argento nem látta, hiszen Luigi Cozzi határozott állítása szerint ő tudatosan nem nézte a(z első, kvázi műfajteremtő) sikerfilmje (Kristálytollú madár, 1970) "másolatait"**;
- a Suspiria (alias Sóhajok, 1977), melyről ugyancsak tudhatjuk, hogy Lucio Fulci nem látta -- hiszen ő maga mondta!*** És ő nyilván mindig igazat mondott. A nagy mesélők már csak ilyenek.

* A gifek (természetesen?) nem fedik 100%-osan a vonatkozó jeleneteket, illetve azok egyes részeit, de éppen csak annyit játszottam a screenshotok kiválasztásával, hogy tényleg egyértelműen átjöjjön a lényeg. Amúgy is az az elvem, hogy a gif nem pótolja a jeleneT, a jelenet pedig a filmet, tehát tessék megnézni ezeket az alkotásokat bátran, mesterművekről beszélünk!
** A kvázi műfajteremtés és a másolatnak bélyegz(őd)és erősen véleményes, hogy finom legyek, miután a giallónak becézett olasz thrillert nem Argento találta fel, "csak" ő tökéletesítette és tette nagyon népszerűvé (mondhatni divatossá), ráadásul Fulci már az ő elsőfilmje előtt is jegyzett egy fontos alkotást, amit ehhez a(z al)műfajhoz sorolhatunk (One on top of the Other, 1969). Bővebben a könyvben.
*** Ennek sorozatunk következő epizódjában lesz jelentősége.

Hype. Sőt: HÁJP!

Életek megrontója! Ízlések gyalázója!! Idő és energia rablója, pazarlója, tékozlója!!!

Na jó, ennyire azért nem drámai a helyzet, de teljesen elégedettnek se mondanám magam. Mitől próbálom távol tartani magam, most már jó ideje többé-kevésbé tudatosan? Hát a hájptól. Engem ne befolyásoljanak, mi több, ne folyásoljanak be se pró, se kontra, se hogy, majd én eldöntöm, mi érdekel (vagy nem) és mi tetszik (vagy nem), köszönöm! Aztán persze időről időre áttöri valami ezt a védvonalat, én pedig üvöltök a sivatagi éjszakában:

HÁJP!

Életek megrontója! Ízlések gyalázója!! Idő és energia rablója, pazarlója, tékozlója!!!

Most éppen Dan Simmons agyonsztárolt könyve, a történelmi sci-fi-horrorok nem túl népes táborát erősítő Terror került be valahogy a védett övezetbe, és annak ellenére, hogy a könyv jó, ismétlem: JÓ, én mégis ideges vagyok. Kifejtés alant.

(Spoilerek, meg minden.)