Elveszejtettem a Hornby-szüzességem, hoppá. És még csak nem is bánom! Igaz, ez a könyv nem a híres regények valamelyike, de azért bőven érdemes volt elolvasni. Nick kolléga tulajdonképpen ugyanazt csinálja benne, amit én itt, ezen a blogon, azaz olvasónaplót ír. A különbség annyi (többek között), hogy Mr. Hornby az „olvasónapló”-ból, a „-napló” részre koncentrál, méghozzá intenzívebben, mint én, a (nyilván csak saját magának és -ról író) blogger. Magyarán: én a „kevesebbet Hornby-ról – többet a könyvekről” verzióra szavaztam volna a helyében, ebben a formában ez a mű ugyanis nem annyira „ezt olvastam és ezt gondolom róla”, mint inkább „így olvasok én”. Urambocsá’ teszek rá, milyen meccsek és hogyan akadályozták a jeles szerzőt az olvasásban egy-egy időszakban, arra viszont ezek fejtegetése is jó volt, hogy rádöbbenjek, mennyire unalmas lehet másoknak, amikor én a saját hülyeségeimmel (film, könyv, zene stb., a sorrend tetszőleges) traktálom őket.