Wakond módra élni és meghalni Kelet-Európában

Orosdy Dániel regényében roppant szórakoztató módón keverednek a hetvenes évek bűnfilmjeinek fordulatai Guy Ritchie figuráival és Kelet-Európa Tarr Béla filmjeit idéző kisszerű, kilátástalan nyomorával.

Így érdemes felforgatni az akciófilmes kliséket egy bűnregényben

Wakond - Fekete humor és magyar rögvalóság

A Halott ügyek vidéki szatírája után második regényében Orosdy Dániel műfajt vált. Ugyan a sárványhahotai látképet egy Budapestre kísértetiesen hasonlító nagyvárosi helyszínre cserélte, a wannabe rendőröket pedig igaziakra, a hangulatot továbbra is a fekete humor és a magyar rögvalóság uralja. Orosdy Dániel és Merényi Dániel második közös munkája, a Wakond színesebb és szagosabb elődjénél, de nem akar annál nagyobbat vállalni. Szereplői hétköznapi figurák, hétköznapi motivációkkal, cselekménye egy akciófilmbe oltott krimi, burleszkelemekkel jócskán megtűzdelve.

A történet egy jobb napokat is látott rendőrségi osztályon kuszálódik. A felderítési osztály munkatársai felett Damoklész kardjaként lebeg a leépítés, Woiczek Dávid, történetünk egyik főhőse pedig pont jókor szerez tudomást a bizonyos nagy fogásról, egy kábítószerügylet pontos helyszínéről és időpontjáról, ami kihúzhatja őket a csávából. Na persze nem úgy, ahogy először gondolnánk, az osztályt már úgyis temetik, és az önérzetes osztályvezető, történetünk másik főhőse, Sréder Pál mindent egy lapra tesz fel, hogy megmentse dolgozóit, meg persze önmagát attól a kegyetlenségtől, hogy örökre elfelejtsék.

Wakond – izgalmas krimi, és annál több…

Orosdy Dániel, Merényi Dániel – Wakond

Ha szereted a humort, a kétbalkezes rendőröket, na meg a képregényeket, akkor a Wakondot imádni fogod! A mindössze 223 oldalt magába foglaló krimi ugyanis végig humoros, könnyed, na meg csodaszép az illusztrációival.

A könyvbe már nem fért bele (volt, aki hiányolta is, kár, hogy arrogánsan), de most itt van:

Blogunk büszkén mutatja be

Képmelléklet Orosdy Dániel és Schreiber András A modern horror mesterei: Lucio Fulci & George A. Romero című könyvéhez

című produkcióját!

Rendezte: Orosdy Dániel
Írta: Orosdy Dániel és Schreiber András -- Lucio Fulci és George A. Romero művei alapján
Dramaturg: Baski Sándor
Főszereplők: Lucio Fulci, George A. Romero
Producer: Orosdy Dániel
Executive producer: Hámori Máté
Fényképezte: Merényi Dániel
Vágó: Gyenge Hajnalka
Zene: Goblin, Fabio Frizzi, Captain Beefheart, W. A. Mozart, és Lajcsi, hegedűs
Gyártó-forgalmazó: Kontraszt Plusz Kft.

Hallottuk* már ugye az állítást, mely szerint Merényi művész úr eladta magát, fillérekért bocsátja áruba a tehetségét egyre alacsonyabb színvonalon. (És persze a „Naphoz holddal jobb volt”, „hát a Kill Bill nem egy Kutyaszorítóban”, „Az ötös számú vágóhíd óta egyre gyengébben írt ez az ember” stb.) Tény ami tény, Grafit már nem (pont) azt csinálja, amit a legeslegelején, főleg mert (részben) pénzért alkot, és nem (kizárólag) annak a bizonyos belső parancsnak engedelmeskedve. Megmondóék szerint ha az Indexnek rajzol, akkor „politizál”, ha a Comedy Centralnak, akkor meg „felvizezi”. Adja magát a következtetés, hogy a Napirajz 6. kötetét felcsapva legfeljebb kínunkban nevetünk, a politizálós vagy felvizezett Merényi-humor pedig zavarbaejtő paródiája mindannak, ami miatt egykor megszerettük az automatikus tárgyeset (pl. „Ki követte el a merényleT?”) meghonosítóját.

Hát a nagy f… rancokat.

Nemes András recenziója a NOWmagazin oldalról (www.nowmagazin.hu).

Orosdy Dániel – Schreiber András: A modern horror mesterei – Lucio Fulci és George A. Romero

A zombi kétségkívül örök túlélője (elnézést, rossz poén) a horror műfajának. Népszerűsége napjainkban is töretlen, hódít a képregénypiacon (Robert Kirkman kiváló, Élőhalottak címen részben magyarul is olvasható The Walking Dead-je), a televízióban (a képregénysorozat mozgóképes verziója hazánkban is komoly rajongótábornak örvend) és a mozivásznon egyaránt (legutóbb maga Brad Pitt szállt szembe a vérontás nélkül, szigorúan PG 13-as keretek között támadó CGI – zombisereggel a Z Világháborúban). A népszerűség okai számosak: az élőhalottak szimbólumként tökéletesen alkalmasak társadalomkritikus mondanivaló prezentálására, a bambán, kiüresedett tekintettel csoszogó véglények vonulása eleve garantálja a fogyasztói lét kellemetlen aspektusait boncolgató többlettartalmakat, ezen felül a némán, engesztelhetetlenül előrenyomuló tömeg látványa önmagában is zsigeri félelmeket generál – a zombi nem feltétlenül igényel különösebb maszkmesteri truvájokat, bőven elég, ha megindul, és nem akar leállni. A számtalan módon és formában megjelenített horror-ikon népszerűségének ellenére a nagyközönség tagjai pont azon alkotók elévülhetetlen érdemeivel nincsenek tisztában, akik lefektették a műfaj alapjait, akik nélkül zombifilm úgy, ahogy ma ismerjük, egyszerűen nem is létezne: Orosdy Dániel és Schreiber András kiváló dupla-portréja láthatóan e mostoha helyzet orvoslását tűzte ki célul – de többet vállal egyszerű ismeretterjesztésnél.

Már hetek óta 2015-öt írunk, és én még nem nyilvánultam meg Fulci&Romero témakörben... Nem mehet ez így tovább! Következzék tehát mindaz, ami az utóbbi időben érdekes lehetett a könyvünkkel és a nevezett rendezőkkel összefüggésben, méghozzá ezúttal főleg képek. Sorrendben:

- Merényi művész úr csodálatos rajza (Facebookon már a világ  elé tártam, tulajdonképpen egy ajánlás a Grafitember Művek 2012-es gyűjteményének első oldaláról).

- Schreiber kolléga életrajza a Mozgó Világból, mely bizonyítja, hogy sajátos utakon ugyan, de az exploitation keze még a rangos szerkesztőségekbe is beteszi a lábát. (Vö. "Az élet utat talál.")

- Két kép és egy népi megfigyelés: vajon véletlenül emlékeztet annyira a derék Antoine Saint-John A pokol hét kapuja boszorkánymestereként Antonin Artaud-ra? (Mellesleg Artaud nevét Fulci főleg e filmje kapcsán emlegette előszeretettel, és nem is véletlenül.)

- A nálunk valamilyen formában hozzáférhető vált Fulci- és Romero-filmekhez kapcsolódó képgyűjtemény (leginkább mindenféle borítók). Ez ugyan különösebben aktuálisnak nem mondható, viszont tudtommal más így még nem szedte össze mindezt.

Ahogy mondani szoktam: MUTATOM!

Nemes András olvasónaplója a Bárka Online hasábjain:

Orosdy Dániel: Halott ügyek

Rajongani jó. A rajongó ember tudja, mit akar, tisztában van vele, mi teszi boldoggá, nem esik kétségbe, hol keressen útmutatást a világ megfejtéséhez. Életének masszív, kikezdhetetlen váza van, arra húzhatja fel mindazt, amit valóságként óhajt megélni, arra építheti a rejtélyes entitást, amit úgy kíván hívni: „önmagam”.

Rajongani tehát bármiért minimum ajánlott, lehet az a zene, a filmek, a könyvek világa. Még jobb, ha érdeklődésünk minél több területre terjed ki, ha a különböző művészeti ágak nekünk tetsző gyümölcseit egyetlen bazi nagy tálba gyűjtjük, összekeverjük, és ízlésünk szerint fogyasztjuk. Rajongásunk tárgyát ezután igyekszünk minél mélyebben megismerni, elemezzük, vizsgálgatjuk, adott esetben kritizáljuk. A legjobb azonban, ha rajongásunk olyannyira felfokozott, hogy egy adott ponton rádöbbenünk: mi lenne, ha mi magunk is alkotásba fognánk?

Gyanúm szerint valami ilyesmi történhetett Orosdy Dániellel, a Filmvilág folyóirat- és blog kiváló kritikusával, aki első, Halott ügyek című regényébe nem volt rest belepakolni egy csipetnyit (na, jó, egy tekintélyes maréknyit) mindenből, amit szeret és ismer. Milyen jól tette.

Sárványhahotán, egy aprócska, enyhén szólva elmaradott, de annál megosztottabb, önnön jelentéktelenségét büszke kivagyisággal viselő településen járunk. A kisváros lakói (zárt közösséghez méltó módon) csakis saját boldogulásukkal vannak elfoglalva, a falu ügyeit önös érdekeik előremozdítására használják, a másikat gondolkodás nélkül tiporják el, a hatalom birtokosai mindenféle előjogban (legyen az bármilyen csekélyke is) kizárólag családtagjaikat részesítik. Az ostobaság és a buta agresszió az úr, az erősebb kutya elve érvényesül, az intelligencia, a megfontolt, ne adj’ isten értelmes cselekvés kifejezett hátrányt jelent az előrejutásban. Nem számít, mit mondasz, nem számít, mit teszel, a lényeg, hogy habzó szájjal üvöltve mondd, és bulldog-mentalitású arroganciával tedd. Ismerős, ugye?

A megbonthatatlan korrupciós háló okán tét nélküli nihilbe dermedt városka mindennapjait a köztiszteletben álló orvos rejtélyes halála bolygatja fel, Pandur Ákos, az önkormányzat hivatalnoka (és a teljes populáció talán egyetlen, megfelelő számú agysejttel rendelkező tagja) pedig feladatául kapja, hogy kivizsgálja az ügyet. Kell-e mondanom: nem lesz benne sok köszönet.

Bár a szerző elegánsan kerüli a konkrét politikai áthallásokat, a városka viszonyaiban nem nehéz ráismernünk szakadatlan hatalmi harcok által sújtott szerencsétlen kis hazánk helyzetének paródiájára. A könyv első felében bepillantást nyerhetünk Sárványhahota mindennapjainak tragikusan röhejes színfalai mögé, megismerhetjük a kisszerű ellenségeskedés mozgatórugóit, pillanatképeket kapunk a lakók elszomorítóan kilátástalan, egyben ellenállhatatlanul vicces helyzetéről. A szerző remek humora végtelenül szórakoztatóvá teszi a hétköznapi szituációk groteszk képtelenségeinek taglalását, akkor is, ha egyes helyzeteket kissé túlrészletezve magyaráz, mintha nem bízna olvasóiban: erre nem lenne oka, sajnálatos módon pontosan értjük, miről beszél – a pályázat korrupt kiírója és a reménytelen pályázó közötti, Monty Python-i abszurdba forduló dialógus például sokunk számára tűnhet drámaian realisztikusnak.

A könnyed, laza felvezetés egyre vészjóslóbb momentumokkal gazdagodik, lassan nyilvánvalóvá válik, hogy nem feltétlenül csak a kisemberek ostoba önzését maró gúnnyal pellengérre állító könyvvel van dolgunk, itt valami sokkal nagyobb készül, a végkifejlet felé haladva pedig folyamatosan igazolást nyernek feltételezéseink. A városka a nihilből az apokaliptikus állapotok felé halad, az illesztékek sorra meglazulnak, a kevés kohézió is kiveszik a közösségből. Sűrűn záporoznak az egyre fantasztikusabb elemek, a valóság kifordul kereteiből, már semmi sem az, aminek látszik, a legelemibb bizonyosságok is darabjaikra hullanak. Az olvasó egy szürrealisztikus hullámvasúton találja magát, víziók és káprázatok örvényeiben, de a humor szerencsére folyamatosan jelen van, a nyomasztó kulisszák nem akadályozzák szórakozásunkat. Ha egészen egyszerűen akarnék fogalmazni, azt mondanám: a finálé kissé olyan, mintha egy Twin Peaks-i születésű, Philip K. Dick rajongó, enyhén cinikus Douglas Adams szövegét olvasnánk, aki rejtélyes módon jól ismeri a magyar néplélek jellegzetességeit. Az utalásrendszer itt-ott ugyan keresettnek tűnhet, túlnyomórészt azonban ötletesen, kreatív módon kerül alkalmazásra, az pedig mindig mókás élmény, mikor egy szerző kiszól az olvasóihoz, mi pedig pontosan értjük, mire gondol (a hiánytalan befogadás érdekében egyébként nem árt, ha mi magunk is képben vagyunk némileg a filmek, könyvek vagy éppen a zene területén – mondtam én, hogy rajongani minimum ajánlott).

Mindenképpen említést érdemel a külcsín is, a könyvet jó kézbe venni, a borítótervet és a belső, teljes oldalas illusztrációkat Merényi Dániel, a Napirajz Grafitembere készítette (a borító esetében Koczka Kornélia segédletével): kiváló munka mindegyik, az adott szövegrész hangulatához illeszkedő, különböző stílusú, de egységet alkotó rajzok és festmények.

A Halott ügyek az elsőkötetes szerzőkre jellemző lelkesedéssel készült, kissé talán túl sokat markoló, de szerencsére sokat is fogó, ambiciózus munka, bármikor idézhető egysorosokkal, kiváló humorral, egyedi hangvétellel, bátor történetmesélési attitűddel – nem csak rajongóknak.

Forgács Nóra Kinga írása

Ugyanannak a dolognak egy másik oldala
Interjú Orosdy Dániellel Halott ügyek című regénye kapcsán

Közel egy éve vállaltam, hogy interjút készítek Orosdy Dániellel Halott ügyek című regénye kapcsán, de félő volt, hogy kudarcot vallok. Olyan lett az "elgyávázott" feladat, mint egy rossz fog a szájban: ha a másik oldalon rágsz, akkor nem fáj, meg is tudsz feledkezni róla nappal, de éjszaka nem hagy majd nyugodni. Végül a krónikus begyulladásra pont az Orosdy Dániellel való beszélgetés volt a legjobb gyógymód: a szatíra felelősségéről, a hardboiled műfajáról, a popkultúráról vagy éppen az illusztráció szerepéről...

 

Megjelenés: 2013. 11. 08. 11:27

Itt van a comic(s), itt van újra...

A titokzatos, de nem ismeretlen kilétű verespalne gondolatai a KönyvesBlogról. A könyv minősítése: B.

Orosdy Dániel hiába házalt a kiadóknál Halott ügyek című első regényével, végül magánkiadásban jelentette meg, ami egyrészt szakmai bravúr, hiszen a megrendelés alapú könyvkiadás valós megoldást jelenthet számos kezdő szerző számára, akinek minden vágya, hogy nyomtatott formában tárja az olvasók elé irományait. Másrészt viszont az is látszik, hogy a kiadott szöveg nélkülözte a profi kiadókban elvégzett szerkesztői és stilisztikai munkát, amellyel minden bizonnyal jobb és erősebb lehetett volna.

Orosdy Dániel első regénye egy teljesen tipikusnak ábrázolt, Sárványhahota fantázianevű településen játszódik, ahol sok furcsa szerzet él, mindenféle simlis dolgok történnek, közbeszerzés, Tourette-szindróma és sok érdekesség, amikor a hétköznapok nyugalmát váratlanul egy különös gyilkosság borzolja fel, amelynek nyomába egy egyszerű aktakukac ered. A szerző egyébként megélhetését tekintve jogász, aki történetesen a pécsi adóhivatalnál dolgozik, de Orosdy egyébként nem az írói pályával kacérkodó jogász, hanem tapasztalt és gyakorlott kulturális újságíró, több helyen is publikált már, elsősorban filmes témákban.

Van stílusa a szövegnek, de inkább olyan értelemben, amikor a csúnya nőket megítélve úgy fogalmazunk, hogy “érdekes arcú”. Ígéretesnek is mondhatnánk az egész vállalkozást: fiatal pályakezdő író csakazértis kiadott első regénye, ha nem lenne az egész meglehetősen túlírt, és ebből kifolyólag számos helyen fárasztóan szellemeskedő. A cselekmény és vele együtt a főszereplő is, úgy nagyjából a századik oldalra áll fel, és derül ki, hogy miről is fogunk itt valójában olvasni, mert előtte inkább csak zavaros mozaikokból épül a helyszínrajz, amelyek között van kifejezetten szellemes, szórakoztató és sajnos kellemetlen rész is.

A szövegnek mindenképpen hátránya a túlbonyolítottság, a szerző sokszor feleslegesen cifráz egy-egy fordulatot a szellemeskedés javára. Pedig az egyenetlenségek kikalapálásával ugyanebből az alapanyagból akár egy szórakoztató kisvárosi krimi is lehetett volna, igaz, akkor nem derült volna ki, hogy Orosdy több műfajban, hangnemben is tud érvényeset írni - a műfaji megjelölés szerint ezúttal a mindent mindennel egyesítő fekete kabarét próbálta ki. Lehet hogy inkább a regény műfaja volt túlvállalás egy hangját még kereső író számára, és testhezállóbb lett volna különálló novellákat kiadni. Az minket érdekelne, miért nagyprózában gondolkozott az alkotó, amikor alapvetően a részletekkel való bíbelődés, azoknak a részletes kifejtése, és az elkalandozás szemlátomást jobban leköti, mint a cselekmény vezetése. Ez különösen érdekes akkor, ha figyelembe vesszük, hogy Orosdy kritikusi munkásságára éppen az ellenkezője jellemző: a tömör fogalmazás és a lényeglátás.

A Halott ügyek azonban pesszimista címével ellentétben nem reménytelen vállalkozás: kifejezetten szimpatikus, hogy 2500 forintért 200 oldalnyi színes rajzokkal illusztrált kötetet kaphat az olvasó, amellyel közvetlenül támogat egy fiatal, pályakezdő írót, és illusztrátorát. A könyvet ugyanis a Napirajz alkotója, Merényi Dániel, azaz Grafitember díszítette, a tőle megszokott stílusban. A Halott ügyek egy olyan kereslet alapú, új könyvkiadás előfutára, amelynek segítségével sokszínűbb és változatosabb lehet a kínálat, és reméljük, Orosdy következő könyvében már szerkesztői munkára is futja majd.

Magócs Dávid maximális elismerésemet kiváltó recenziója a Geekz blogról.

Sárványhahota. Pandur Ákos. Rezső, a traktorvezetőből lett portás, aki leszázalékolása után nem lévén más, rászokott a krimikre, és most rendőrnek képzeli magát. A mikszáthi kör még csak most kezdődik, közben Örkény egypercesei villognak a retinánkon, a kép mégis fordítva keletkezik a fejünkben, mint kellene, nem, nem az Ön látásával van gond, kérem szépen. A proletár szatíra neonoirba nyúlik, fantazmagória az egész, mondod te, közben ez már megtörtént egyszer, és most megtörténik megint. És nem csak Orosdy Dániel fejében.  

A pécsi illetőségű, civilben jogászként dolgozó filmkritikus első regénye igazi sziporka a magyar kortárs krimi fel-felcsillanó egén. A Kádár rendszert már kiröhögtük egyszer Hofival, most kinevethetjük magunkat még egyszer, az idő ismét alkalmasnak találtatott rá. Az elszigetelt kisváros legalábbis ezt a látszatot kelti, bár a végére semmi hahota nem marad, happy end ide vagy oda. Az első pár fejezet alapján egy furcsa tabló rajzolódik ki előttünk, sajátos tragikomédiákkal, beszélő nevekkel. A második fejezetben megkapjuk a beígért gyilkosságot is; kezdődik, visongat a bennünk élő kisgyerek.

A zöldfülű hivatalnokból avanzsált nyomozó megkezdi az ügy felgöngyölítését, én pedig azt veszem észre, hogy egyre több popkult utalás talál be. A szerző le sem tagadhatná filmkritikusi múltját, jelenét, ismeri Hollywood minden bugyrát kívülről befelé, és nem csak annak halhatatlan karaktereit, hanem eszközeit is parádésan használja. A vágások remek elhelyezése teszi filmszerűvé a cselekményt, a beállításoknál sokszor volt olyan érzésem, mintha egy forgatókönyvet olvasnék. A regény sajnos itt feneklik meg kissé, pont abban, ami miatt egy geek igazán élvezné. A rétegzettség sok helyen már túlzás, a poénok sem ülnek úgy a végére, a szatíra műfajának kereteit az író itt-ott túllépi.

Sebaj, a filozófiai körömrágás gyönyörködtet helyette, a modern, minden ízében fiatalos látásmód azonosulásra biztat, a hallucinogén ámokfutás pedig nem enged szabadulni a végéig. Nyugi, nem hosszú, röpke kétszáz oldal az egész, és közben igazi kincsekre is bukkanhat az ember. Egyes oldalakon ugyanis a Grafitember rajzaival találjuk magunkat szembe, nem is ugrik be hirtelen más, mint a napirajz.hu megalkotója, aki képes munkáinak kegyetlen egyszerűségével és humorával a regényt még jobban feldobni.

A Halott ügyek így egy csiszolatlan gyémánt, ami elsőkönyves hibái ellenére is teljesíti a célt, amit az író látszólag kitűzött. Fekete komédia egy filmkritikus tollából, kabaré hollywoodi eszközökkel, ami szórakoztat, rávilágít a rendszerben lévő hibákra, de okosan nem foglal állást, nehogy önmaga paródiájává váljon.

A Pécsi Kör remek, kiváló, csodálatos stb. adása. (Az író verbális teljesítményét inkább ne értékeljük.)

Komlós Attila: Irány Sárványhahota!

"Sárványhahota. Kisváros a semmi közepén, tele zűrös alakokkal. Ahol nem úgy mennek a dolgok, ahogy menniük kéne, sőt talán még az a legjobb, ha nem is mennek sehogy. A helyi politika állóháborújának fásult hétköznapjaiba csak a közszeretetnek örvendő orvos halála hoz némi izgalmat. Nyilvánvalóan gyilkosság történt, az eset körülményeit mégsem a rendőrségnek, hanem az önkormányzat kezdő, jelentéktelen hivatalnokának kell kivizsgálnia. Ahogy a botcsinálta nyomozó egyre több groteszk esemény szemtanúja lesz, lassan már maga sem tudja eldönteni, hogy ő keveri-e össze látomásait a valósággal, vagy tényleg minden a feje tetejére áll Hahotán. És közben a nyomozásra adott határidő a végéhez közeledik, nemsokára kezdetét veszi a Béke Délutánja…"

Nem, Kedves olvasóim, a Hetedhéthatár magazin nem váltott át az abszurd bűnügyek hírlapjává. A fenti mondatok Orosdy Dániel Halott ügyek című könyvének fülszövegében szerepelnek. Mindezen szöveg egy nyilatkozat részét képezi, melynek tárgya „cselekményismertetés”, bizonyos Grabancosné Anonimusz Mária tollából.

A szerzővel, és a könyv illusztrációit készítő Merényi Dániellel – a Napirajz alkotójával – Gerner András beszélgetett Pécsett, a Szobában, november huszonnegyedike késő esti óráiban. A programon közreműködött Kiss Ágnes, aki a regényből részleteket olvasott fel.

A regény és az est hangulatának hatására jelen tudósítás is talán komolytalannak tűnhet. Különösen, ha felfedem azt, hogy a beszélgetésen elhangzó mondatok közül egyszer csak előbukkant maga Oroszlán György, azaz Sergio Leone is. Ezért, s hogy a Szoba hollétével kapcsolatosan esetlegesen megfogalmazódó kérdésre választ adjak, jelzem, hogy a tudósítás nem abszurd cikk, hanem valós eseményről, létező könyvről szól, a Szoba pedig népszerű vendéglátóipari egység, közösségi tér, egy Pécs belvárosában található épület emeleti lakásában.

A beszélgetés során bepillantást kaphattunk a rendkívül jó riportalany Orosdy Dánieltől a könyv írásának műhelytitkaiba. Örkény István, Kurt Vonnegut, Franz Kafka és Rejtő Jenő művei gyakorolták a legnagyobb hatást a szerzőre, de természetesen nem csak az irodalmi históriák, hanem a mai valóság is bőségesen szolgáltat abszurd történetet. A szerző egy példát emelt ki közülük: a néhány évvel ezelőtt, negyvenmillió forintos pályázati támogatás segítségével megépített 40 centiméter magas kilátótorony esetét. Orosdy Dániel művészi tehetségének épüléséhez a korábban említett szerzők és műveik mellett a filmművészet is bőséges építőanyagot szolgáltatott. Legfőképpen Jíri Menzel és Milos Forman filmjei, közülük különösen a Tűz van, babám; a Monty Python csoport alkotásai, vagy Altman Rövidre vágva című filmje.

Mindezekből, és az idézett fülszövegből nem túl nehéz kikövetkeztetni, hogy a könyv nem egy szokványos elbeszélő stílusban megírt, előre kiszámítható módon fejlődő történetet tartalmaz. Valami egészen mást, amely alapját talán az jelenti, hogy a szerző a széleskörű irodalmi és filmtörténeti ismeretanyaga mellett az életet, a mai magyar vidéki valóságot fonákjáról is, az átlagos szemlélőhöz képest más szemmel, más frekvenciákra hangolt antennákkal, szokatlan összefüggésrendszerben figyeli meg, majd mindezen megfigyeléseit remek érzékkel építi be a történetbe – avagy megfordítva: az építőelemek jó érzékkel egymás mellé helyezve adják ki magát a történetet. A sárványhahotai történések befogadását segítik Merényi Dániel rajzai, melyek a szerző szándéka szerint illusztrációként szerepelnek a könyvben, a rajzok célja még véletlenül sem az, hogy elvigyék a gondolatokat más irányba. Nos, ezt a „kérést” nehéz teljesíteni…

Végezetül lássuk a szerzők bemutatását!

A könyv írója, Orosdy Dániel 1980-ban született Pécsett, ami – lássuk be – eleve komoly hiba, legalábbis az eladások szempontjából biztosan (Marosvásárhely és Budapest mostanában csaknem lekörözhetetlen). Világéletében az irodalom, zene, film és általában a művészetek érdekelték, ennek megfelelően a jogi egyetemet végezte el 2003-ban. Több tucatnyi filmes témájú esszét és kritikát publikált, többek között a Filmvilágban, a Filmvilág blogon, valamint a Mozinetben, ahol ő volt a Director’s Cut rovat vezetője is. Két és fél éven át oktatta a Filmkritika tantárgyat a Pécsi Tudományegyetem Bölcsésztudományi karán. Két esszét írt a Grindhouse – A filmtörténet tiltott korszaka című kötetbe, szerkesztője volt többek között Az 501 legfontosabb film, amit mindenképpen látnod kell és LOST – Az eltűntek krónikája című köteteknek. A Halott ügyek az első nyomtatásban megjelenő regénye. Furcsának találja, ha valaki önmagáról ír egyes szám harmadik személyben, de úgy véli, ezt is meg lehet szokni, mint bármit, kivéve talán a sznobok rosszindulatát és Marty Feldman tekintetét. Kicsit tud basszusgitározni, rajzolni viszont egyáltalán nem. Nem tart állatokat, de állat már tartotta őt (egy ló, a hátán, egyszer). Erősen őszül, ami csak azért nem zavarja különösebben, mert kopaszodik is. (Forrás: http://danielorosdy.blog.hu)

A könyv illusztrációit készítő Merényi Dániel, művésznevén Grafitember 1977-ben született, reklámgrafikus, képregényrajzoló, a Napirajz c. webképregény szerzője. Egy időben Magyarországon, majd Milánóban volt reklámszakember. A képregényei saját bevallása szerint unalmas értekezleteken születtek meg, és saját maga szórakoztatását szolgálták, majd ezeket 2005-ben feltette blogjára, a napirajz.hu-ra, s egyhamar komoly rajongói bázisa jött létre. A webképregény képsorai hétköznapi esteket, eseményeket figuráznak ki ironikus és szatirikus formában, igen gyakran közönséges, erőszakos vagy erotikus módon. A sorozatnak népszerűsége folytán eddig négy nyomtatott gyűjteménykötete is megjelent, 2007 és 2010 között. (Forrás: http://hu.wikipedia.org)

Huber Zoltán: Kemény hős az ugaron

A világnak e kissé egyenetlen történelmi fejlődésű szegletén a fojtogató bürokrácia, a kicsinyes hatalmi packázások és a tragikomikus, dühödt aktatologatások alapvető létélményként határozzák meg a mindennapjainkat. Gogoltól Kafkáig, Mrożektől Örkényig írók egész hada harcolt már a csinovnyik-seregek és a pöffeszekedő hatalmasságok ellen. A vérfagyasztóan groteszk látomások, a kíméletlen éleslátás kitűnő fegyver a „Hivatal” ijesztő komolykodásával szemben. A magyar identitás fontos alkotóeleme a szatirikus alapállás, a felszabadító erejű humorra pedig valóban nagy szükségünk van – különösen most, mikor a Kádár-rendszerből mutálódott, ijesztően torz demokrácia az abszurditások egy egészen új minőségével borzolja a békés honpolgárok idegeit. Nagy öröm, ha irodalmárként újonnan bemutatkozó szerző első könyve rögtön e nemes irodalmi hagyományok folytatására és továbbgondolására vállalkozik. Orosdy Dániel Halott ügyek című munkája mindenképpen hiánypótló kezdeményezés, hisz a sajátosan kelet-európai életérzést a nagy elődök és a populáris kultúra eszköztáraival keveri – friss és egyéni módon.

Orosdy éles szemű megfigyelő: tablószerű bevezetőjében néhány ecsetvonással is találóan képes felvázolni a mai magyar állapotokat, míg a második fejezetben beinduló bűnügyi történet egyszerre szórakoztató és abszurd parafrázisa a manapság oly divatos krimiknek, illetve a szubjektív napló-regényeknek. A fontosabb szereplőket hamisítatlan filmes módszerekkel, egy-egy rövid, ám annál jellegzetesebb jelenetben villantja elénk, magát a cselekményt pedig párbeszédekkel, akciókkal és látomásos víziókkal is bőven megfűszerezi, ami igen változatos olvasási élményeket garantál. Vonnegut karikaturiszitikus kisember-portréi, Douglas Adams humorral lazított elmélkedései találkoznak itt Hunter S. Thompson hallucinogén prózájával, Hrabal markáns kelet-európai pillanatfelvételeivel. Ezt a színes masszát a mikszáthi vidék provinciális életérzései tartják egyben: Orosdy csípős iróniával figurázza a magyar társadalom kollektív tudatalattijának sötétlő bugyrait, a főhős monológjain szűrve át a növekvő paranoiát és az elfojtott indulatokat. A Halott ügyek ennek ellenére tartózkodik a konkrét politikai állásfoglalásoktól és inkább egy sajátos önvallomásként működik, ez azonban egy percig sem gátolja meg abban az írót, hogy kíméletlenül lerántsa a leplet a magyar valóság kínzó ellentmondásairól. E törekvését nagyszerűen segítik Merényi “Napirajz” Dániel hasonló szellemiségű, szöveghű illusztrációi.

Szépen és lendületesen kanyarognak a kollázsszerűen összeragasztott szövegek, Orosdy érezhetően nagy kedvvel és lendülettel barangolja be a számára kedves kulturális referenciapontokat. A kelet-európai groteszk, a keserédes, sírva-nevetős magyar humor, a míves nyelvi játékok ugyanúgy felsejlenek a háttérben, mint filozofikusabb vénájú angolszász szerzők, vagy épp Orosdy legkedvesebb filmélményei. A szerző mozirajongása és kritikusi múltja nagyban meghatározza írói stílusát: a mozgóképes utalások és idézetek mellett sokszor kifejezetten filmnyelvi eszközökkel és hatásmechanizmusokkal dolgozik. A szabályszerű vágások, a flashbackek és a vizuális gegek írásban is remekül működnek, akciódússá és képszerűvé varázsolva a jeleneteket. Orosdy nem véletlenül elemzett már ki számtalan hollywoodi produkciót, hiszen a könyv tagolása és a cselekményszövés is ügyesen rímel az arrafelé használt, bevett forgatókönyvírói receptekre. Az igazán fontos azonban mégiscsak az, hogy a legjobb álomgyári rendezőkhöz hasonlóan ő sem téveszti egy percre sem szem elől a legfontosabb feladatát. Bármennyire szeretné ugyanis elgondolkodtatni és provokálni az olvasót, a sulykolt tanulságok és az öncélú stílusbravúrok helyett elsősorban mégis szórakoztatni akar – és ez szerencsére maximálisan sikerül neki.