Orosdy Dániel blogja

Halloween (DVD-kritika)

Duplalemezes, extrákkal teli Halloween-kiadás?

Ó, öröm!!!

Audiokommentárok, magyar szinkron, a film két változatban… Mi lehet a gond?

Gond sajnos mindig akad. Ráadásul az Ultrafilm eddig igazán tisztességesnek mondható kiadványaihoz (Cannibal Holocaust, A holtak napja) képest ezúttal több is. Eddig legalább az olyan technikai szempontokkal nem voltak komolyabb gondok, mint a szinkron vagy a film lejátszása, de az intő jelek – az elülső borítón olvasható csúnya helyesírási hiba, A holtak hajnala 2. lemezének menüje – sajnos ómennek bizonyultak. A kiadó a hibák többségével tisztában volt, és mentegetőzik is, de ennyi pénzért ez talán már kevés.

Árvaház
Tom Waits: Orphans – Brawlers, Bawlers and Bastards

A zenész Tom Waits tulajdonképpen ketten van: az egyik részegen, cigivel a szájában dől a zongorára, és sorban nyomja a bluesos-dzsesszes-folkos, lassabb-gyorsabb sirámokat amolyan rekedt Frank Sinatrába oltott túlmozgásos Bob Dylanként; a másik az avantgárd zeneszerzők ötleteit ötvözi az alternatív zenékkel, rozsdás vasalót ütöget üres konzervdobozhoz, vagy éppen új hangszereket talál fel a legaberráltabb hangzások kikísérletezése közben. Nagyjából a Swordfishtrombones-ig előbbi uralta Waits munkásságát: minden populáris műfaj bekerült a májsztró zenei olvasztótégelyébe, aztán az egészet nyakonöntötte némi (zseniális) beatköltészettel.

Az említett lemez után – gyökereit nem feledve – Waits megnyílt a kísérleti zene felé: marad a hamis felvétel is, ha az sikerült a legjobban, a magas hangoknál fellépő köhögéskényszer simán rákerül a mesterszalagra, egyes számokban minden és mindenki kopácsol stb. Legjobb munkáiban mindkét alkotói hozzáállás megfért egymás mellett, ám még a viszonylag rendszeresen megjelenő sorlemezek mellett is sok – főleg kísérletező jellegű – anyag készült egyéb projektekhez: komplett soundtrackek (pl. a Szívbélihez vagy az Éjszaka a Földönhöz), színházi produkciók zenéi (pl. The Black Rider).

Waits persze nem csak kiváló zenész, hanem tehetséges színész is, és rendszeresen vett fel 1-1 számot a filmekhez, amelyekben szerepelt – vagy amelyekben nem. Aztán ott vannak még a tribute-lemezekhez felvett dalok, az elfeledett felvételek, a válogatásalbumokra feldobott számok… 30-40 év alatt annyi „rendes” lemezen ki nem adott, de egyébként figyelemreméltó cucc gyűlt össze, hogy bőven megtöltenének egy 2-3 CD-s válogatást.

Eredeti cím: Sorcerer (1977)

Rendezte: William Friedkin. Georges Arnaud regényéből írta: Walon Green. Fényképezte: Dick Bush és John M. Stephens. Vágó: Bud Smith. Zene: Tangerine Dream. Szereplők: Roy Scheider, Francisco Rabal, Amidou, Bruno Cremer.

A történet kíméletlensége és a képek naturalizmusa miatt lett William Friedkin Henri-Georges Clouzot alkotását feldolgozó filmje halhatatlan klasszikus helyett először bukott szuperprodukció, majd szabálytalan kultuszfilm. A Sorcerer a „hübrisz” ábrázolásának talán legkegyetlenebb példája a II. Világháború utáni amerikai filmdrámák és akciófilmek között. Görög sorsdráma bűnözőkkel, teherautókkal és nitroglicerinnel.

A film, amely azt tette William Friedkinnel, amit Michael Ciminóval A mennyország kapuja. A film, amely azt tehette volna Friedkinnel, amit Coppolával az Apokalipszis, most. A film, amely tönkrevágta egy tehetséges ember karrierjét, pedig távolról sem nevezhető rossznak – SŐT.

És egy újabb film, aminek nem tudták (merték?) a címét lefordítani magyarra.

Közkívánatra (és mert -- megint -- eltűnt a netről) elérhetővé teszem a Mesterek, Bud Spencer és Terence Hill pályájáról kb. ezer éve írt szösszenetemet. És amikor azt írom, szösszenet, egy jó hosszú esszére tessék gondolni, ami eredetileg 4 részben jelent meg a Sokkmagazin virtuális hasábjain. A hossza ijesztő lehet, tudom, de nem fogok most azzal bohóckodni, hogy hagyományőrzési céllal (és harmadszor, a spencerhill.hu-s utánközlést is számolva) több részletben publikáljam. Aki nem akarja egyben végigolvasni, pihenjen közben nyugodtan, engem nem zavar.

DISCLAIMER: A szöveget nem írtam át,úgyhogy  valószínűleg akad benne jópár hiba, elírás, furcsaság, vagy olyasmi, amivel már nem értek egyet. Hát ez van. És aki vizuáldesszertre is vágyik a szellemnek felszolgált négyfogásos betűvacsora mellé, használja a Google képkeresőjét, vagy még inkább a Bud Spencer - Terence Hill krónikákat.

Izgalmas új rovatunkkal a nagyon (nagyon-nagyon) unatkozó nethasználók tömegeit kívánjuk megszólítani. A koncepció egyszerű: jópár cikket elkezdtem az évek során, amit nem fejeztem be, vagy ha be is fejeztem, valamiért nem publikáltam. Na ezek lesznek itten közzétéve, méghozzá – jobbára – eredeti formájukban, azaz amit 10 éve nem fejeztem be, most már félkész állapotban marad.

„No de miért érdekesek ezek bárkinek is, Orosdy úr?” – merülhet fel a kérdés. S valóban! Ezek az írások rohadtul nem érdekesek, lássuk be. De a neten sok minden elfér, a blogok nagy része eleve rohadtul érdektelen, és tulajdonképpen ezek a szövegek is megtalálhatják még a maguk közönségét. Miért ne? Ha ez a szobor, aminek még a fejét és a végtagjait is lespórolta a művész, Rilke-verset ihlethetett, akkor akár még az én torzóim is jók lehetnek néhány Parti Nagy-költeményre! (Vagy Mészárszékhy Búbánatos Rezső egy-egy szonettjére, de ebbe inkább bele se gondoljunk.)

SZÓVAL: fáradjanak a fegyverkamrába, a lőmester megmutatja a besült töltényeket!

Első töltényünk rögtön formát is bont, hiszen akár ki is lőhettem volna annak idején, lévén nem félkész, hanem komplett szöveg – éppen csak nincs semmi aktualitása, és (ma már) újszerű gondolatokra se nagyon bukkanhatunk benne. „Egy séta a vad oldalon”, avagy mindaz, ami 2004-ben még akár érdekes is lehetett a Gyilkos túra kapcsán. Olvassák el, ne habozzanak! Élvezzük együtt az ifjú szerző esetlen stílusát, kényszeres közléskényszerét és mainál is körülményesebb fogalmazásmódját!

E g y   s é t a   a   v a d   o l d a l o n

K ö z k í v á n a t r a !

Igen, eljött ez a pillanat is, a régi (Sokk Magazin? emlékszik rá valaki? UPDATE: A cikk valójában a Kistangón jelent meg, sebaj.) időkre visszatekintő sorozat, alias Levéltár első darabja olvasható alant (UPDATE: azóta a sorozat átkerült a Filmvilág blogra, az írások a Filmek az alsó polcról és az Eltűntnek nyilvánítva rovatokban olvashatók.). Tekintettel arra, hogy ez tényleg közkívánatra kerül ki (értsd: Ash kérte), az időrend finoman szólva borul, vagyis nem a legrégebbi cikkel indul a széria, de sebaj. Úgysem emlékszem már igazán ezekre a dolgokra, más pedig még annyira sem. Száz szónak is egy a vége: ezt Michael Winner csudálatos filmjéről írtam kb. 1000 éve, jó szórakozást!

 teszt 1