Korai zsenge. Még egy. A második. Itt. Kicsit szerkesztve, de nem átírva.
(Ma már nem igazán értek egyet egykori önmagammal.)
Korai zsenge. Még egy. A második. Itt. Kicsit szerkesztve, de nem átírva.
(Ma már nem igazán értek egyet egykori önmagammal.)
Kivételesen nem én vagyok a vajszívű, amikor is megállapítom, hogy tanult kollégám meglehetősen megengedő volt, amikor e könyvet – inkább többé, mint kevésbé – méltatta a Filmvilág hasábjain, még ha „ponyvaportréként” is. Alapvetően persze igaza van Baski Sándor Szerkesztő Úrnak, és a „Korántsem hibátlan bulvár-biográfia, de a Tarantino-kultusz ápolói számára nélkülözhetetlen kellék.” lead is jól visszaadja a lényeget, ám az ördög, mint tudjuk, a részletekben rejlik. Ezúttal leginkább a magyar kapcsolatban.
Filmbarátok számára nem sok újdonsággal szolgál a kijelentés, mely szerint Lucio Fulci egyik legnagyobb rajongója a kétszeres Oscar-díjas Quentin Tarantino. Tarantino tisztelgő gesztusainak, túlfűtött nyilatkozatainak se szeri, se száma, a legnyilvánvalóbban mégis a két Kill Billben idézi meg mesterét (Fulci neve még magában a forgatókönyvben is olvasható, a stáblistáról nem beszélve). Az alábbi képek a Zombik városa felé tett hommage-t szemléltetik, ez talán a leginkább egyértelmű vizuális kapcsolat (bár Fulci látószerv-fixációja en bloc megihlette QT-t, gondoljunk csak rá, mi mindent művelnek a Kill Bill-filmekben az emberi szemmel egyes szereplők).
És aki ismeri a szőke hölgy sorsát, tudja, hogy Gogo Yubari tulajdonképpen nem is járt olyan rosszul...