Kivételesen nem én vagyok a vajszívű, amikor is megállapítom, hogy tanult kollégám meglehetősen megengedő volt, amikor e könyvet – inkább többé, mint kevésbé – méltatta a Filmvilág hasábjain, még ha „ponyvaportréként” is.
Clarkson a maga részéről valóban korrekt munkát végzett, QT fiatalkorának feltérképezése különösen izgalmas és hiánypótló, viszont ez a kiadás, nos… Sokszor háborogtam már a szakértelem és odafigyelés hiányán, aminek itt igazán eklatáns példájával találkozhatunk. Nem Naomi Toth vagy a Google-fordítóval meggyalázott Spencer–Hill-könyvek szintjén ugyan (utóbbiaknál lejjebb már tényleg nem sok minden van), de így is nagy a baj. A fordítás akkor is problémás, ha a nem kifejezetten filmes vonatkozású részeket nézzük, azok viszont… Például szegény Robert Kurtzman neve egyszer sem képes helyesen szerepelni, a végső csapást mégsem ő, hanem Mario BABBA emlegetése jelenti. A Bava-életmű (sajnos! még!) nem képezi az alapműveltség részét, de ez akkor is gáz.
Babba… Bazmeg.
És akkor a többibe már bele se megyek, csak egyvalamibe: még abban sem lehetünk teljesen biztosak, hogy az eleve nem 100%-os Clarkson-szöveg hiánytalanul került át a magyar kiadásba. Adatgyűjtés közben ugyanis egészen véletlenül felfedeztem egy bekezdést, amiből a kiadó valamelyik munkatársa önkényesen eltávolított egy mondatot, nagyjából a bekezdés második felét. Értem én, hogy a magyar közönség (egyesek szerint) nem kíváncsi egy jeles amerikai szörfgitáros életművét válogatott szóvirágokkal körülíró gondolatra, de akkor is… Bazmeg. Most honnan tudjam, mi mindent hagytak még ki, amivel a fordító nem tudott megbirkózni és/vagy nem akarta vele „terhelni” az olvasókat? Talán minden fejezet hosszabb lenne 3 oldallal, ha nem indul be önkényesen a backspace? Babba (bazmeg!) után én már nem szavazok meg bizalmat, bocs.
Hát ennyit erről a könyvről. Aki keni-vágja a témát, a haját tépi (tisztelet a kivételnek, ld. a jeles ítészt fentebb, aki amúgy több okból sem kap a hajához); aki még csak ismerkedik vele, abszolút jóhiszeműen tévútra kerül, és adott esetben kétségbeesetten kutat nem létező olasz rendezőikonok után, mert ő bizony úgy tudja, hogy az a BABBA egy nagyon izgalmas valaki.
Bazmeg. Mondom utoljára.
Más viszont nincs magyar nyelven Tarantinóról (illetve ami van, máshogy necces), úgyhogy aki (még) hozzáfér a kötethez, mindenképpen csapjon le rá, csak kezelje a szöveget erős fenntartásokkal.
Kép: moly.hu
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.