Kezdjük az érdekes, de abszolút lényegtelen résszel: ennyire fura kiadványt én még nem (sokat) láttam…
Vegyük a borítót. Szép, jó? Háááát… Gusztus dolga. Láttam szebbet, maradjunk ennyiben. Van köze a könyvhöz? Kb. semmi. A háttérben látható szörny(?) önmagában még határeset, fogadjuk el, de apácára(??) egyáltalán nem emlékszem, az éjjeli tornyos házikó (???) pedig nagyjából minden második regényt reklámozhatna, annyira általános, ám Laymon – részben – egy modern amerikai kisvárosban játszódó cselekményéhez speciel kevéssé passzol. De ez még csak a kezdet.
Ott van a kiadó. Illetve nincs. Értsd: van, ha elhiszem, hogy a Headline Book Publishing nevű jelentékeny angol kiadó hozott egy hóbortos döntést (úgy nézem, először és utoljára), miszerint Londonban kiad egy magyar nyelvű piacra szánt köteT, amelyen sem a fordítót, sem a szerkesztőt nem tünteti fel, sőt, önmagát is csak az angol nyelvű (!) impresszumban… És ha már emlegettük a fordítót, ezt a személyt úgy sikerült kiválasztania ennek a bizonyos nagy angol kiadónak, hogy még véletlenül se értse a leggyakoribb angolszász argó kifejezéseket (így lesz a „cool”-ból „hűvös”, a kb. „Te jó ég…” vagy „Haver…!” értelemben használt „Boy.”-ból pedig „Fiú.”). A szerkesztőt amúgy csak a vicc kedvéért említettem meg, arra minden bizonnyal jó kifogása volt a kiadónak (azaz nem a Headline-nak, hanem valami hazai kalóznak), hogy az ő nevét nem tüntette fel…
Na de mi a helyzet a könyvvel, a negyedik, egyben utolsó Laymon-kötettel, amit módomban állt magyarul elolvasni?
Két dolgot tudok ezzel kapcsolatban elmonDani: