Hailey-szűz voltam mostanáig, már ami a jeles Arthur irodalmi munkásságát illeti. Művei adaptációit ugyanis akkor se nagyon tudtam volna elkerülni, ha akarom: Airport-filmek, Hotel-sorozat, Airplane! (ami ugye több Hailey-regény és -feldolgozás paródiája) etc. Őszintén szólva tartottam kicsit a nagy bestsellerszerzőtől, egész egyszerűen mert nagy bestsellerszerző. Mit nyújthat nekem az utazás közben unatkozók felszínes szellemi igényeit kiszolgáló lektűrszerzőcske, hah?! Na, ilyenkor jó egy kis alázatot magunkra szedni, és tenni egy keveset a tgm-érték csökkentéséért (igen, mértékegységet neveztem el jeles filozófusunkról, 1 tgm = TGM felsőbbrendűségi tudata * TGM pozőrsége / 100).
Nem mintha egy csapásra rajongóvá lettem volna, nem is tervezem további Hailey-könyvek elolvasását a közeljövőben, de azért el kell ismerni, amit el kell ismerni: aki tud, az tud. Ugye? Ugye. És Hailey 2 dolgot biztosan tud:
1) felkészülni adott témából (ami sosem árt, de egy rendőri munkáról szóló, realisztikus hangú könyvnél külön bónusz, ld. James Ellroy és mások),
2) ún. letehetetlen könyvet írni (vagyis amelynek cselekménye és karakterei seccperc alatt beszippantják az olvasót, aki egyre csak lapozza a köteT, hogy mielőbb megtudja, mi fog történni a szereplőkkel).
Ezek talán könnyű, sőt, gázos dolognak tűnnek abban az országban, ahol a kortárs kanonizált írók jelentős része elsősorban önmaga szoborba öntésével van elfoglalva érdekes és értékes könyvek írása helyett, demicsinájjunk. Ott próbálnak olvashatóan írni, itt mindenért a sok paraszt olvasót okolják, that’s life.
Tegyük hozzá gyorsan: Arthur Hailey írásművészetének (ezt a szókapcsolatot se írták még le sokan az ELTÉn...) azért akadnak hiányosságai. Elsősorban a stílusa hagy kívánnivalót maga után: lényegre törő, kicsit száraz, szinte riporteri, éppen ezért valahogy túl „funkcionális”. Mondani szokták, a kevesebb néha több, de ebben az esetben a több lett volna több.
Másodsorban lehetne kicsit elgondolkodtatóbb is a Detektívek. Nem érheti szó a ház elejét, a szerző feldob pár érdekes teológiai-filozófiai-morális kérdést, de igazán nem mélyül el bennük – tagadhatatlanul ad valamit (főleg egy ún. airport novelhez képest), csak sajnos nem eleget.
Akárhogy is nézzük, ezzel az Arthur Hailey-könyvvel biztosan érdemes megpróbálkozni. Messze nem olyan intenzív és komor, mint pl. az említett Ellroy dolgai, de ez nem is feltétlenül baj. Az Aerosmith-nek attól még vannak fasza lemezei, hogy a Led Zeppelin minden szempontból lekörözi.
