Avagy itt mindenki hülye, csak én gyártok tankot, mondhatnám gonoszul és előreszaladva. Kezdjük inkább az elején.
Publicistákkal és köteteikkel foglalkozó alrovatunk feltámadt poraiból! Uj Péterrel és Tóta W. Árpáddal ellentétben Seres László viszonylag kevés olyan írást jegyez, ami nagyon szíven/agyon/nevetőizmon ütött volna, de azért nincs miért szégyenkeznie. Szégyenkezem inkább én, amiért némely cikkéről az alábbi dolgok jutottak eszembe:
- Woody Allen zseniális, de a magyar közélet és a nemzetközi politika szempontjából kevés relevanciával bíró főműve.
- Egy régi vicc, amit a "Hogy-hogy mit gyártunk?! Vegye tudomásul, hogy kabátautomatákat gyártunk Észak-Koreába!" mellékpoén beépítésével a Markos-Nádas-Boncz-Katona-kvartett is elsütött a rendszerváltás táján.
Adná magát, hogy Woody a "zsidó-vonal", a vicc pedig Észak-Korea miatt vág ide, hiszen Izrael, a világszintű folyamatok és a mindenféle diktatúrák visszatérő témái Seresnek, de nem erről van szó. Hanem arról, hogy
2014.03.18. 12:55 Orosdy Dániel
Seres László: A tények mögött (Könyvnapló #55)
Szólj hozzá!
Címkék: publicisztika kritizálok könyvnapló TGM OD Uj Péter Seres László Tóta
2012.12.03. 11:33 Orosdy Dániel
Uj Péter: Hatalmas álkérész (Könyvnapló #2)
Miután elolvastam Uj Péter nem túl új, ám annál szórakoztatóbb könyvét, két tanulságos megállapításra jutottam:
1) Bárki bármit mond, a publicisztika nem csak az adott pillanatnak szól. Legalábbis, ha igazán hiteles és nyelvileg jól megformált, szellemes írásról beszélünk. (Nemrég egy másik jeles szerző életművét is átpörgettem a neten, méghozzá évekre visszamenőleg, úgyhogy van mire alapoznom ezt a magvas gondolatot.) Ujnak nincs miért szégyellnie magát az (akár 10 évvel ezelőtti!) írásai kapcsán, másrészt még csak az időközben jól eltűnt politikai szereplőkre se kell konkrétan emlékeznünk ahhoz, hogy 1-1 szöveg működjön. Nem kis bravúr ez, de a jelek szerint megoldható.
2) Létezik az a közeg, amelyben Esterházy Péter alkotói módszereinek van létjogosultsága. Most bizonyára fennakad néhány kedves olvasó szeme, soraimat olvasva elsőnek talán éppen az imént fényezett publicisták esnének át egy gyors lefolyású szívrohamon, de be kell vallanom (vagy ha úgy tetszik, be merem vallani): főszabály szerint képtelen vagyok elolvasni A Kortárs Magyar Író műveit, bármennyire is szimpatizálok vele és elismerem a nyelvi zsenijét. (Egyszer talán majd elmélázok azon is, mi a különbség a nyelv zsenije és egy jó író között, de ez nem az az alkalom.) Szóval Esterházy nekem nem bejövős, ami az ún. szépirodalmi munkásságát illeti, viszont amint van valami témája azon túl, hogy ő igazán posztmodern és nagyon tud játszani a szavakkal, rögtön érdekessé válik számomra. Ilyen pl. a "kékharisnyaként", kvázi-újságíróként kifejtett tevékenysége (ha éppen nem bicskanyitogatóan sznob, amire sajnos akad példa), vagyis a nem túl bő kézzel mért publicisztikai munkássága, de ide sorolhatnám akár a Javított kiadás című könyvét is, ami igazi felüdülés a magamfajta primitív álla egyszerű olvasónak a Harmonia Caelestis sokadik félrerakása után. (Egyszer talán majd elmélázok azon is, mi a különbség az APÁról szóló könyv és az apáról szóló könyv között, de ez nem az az alkalom. Egyébként nem kevés.) Uj Péter és más jeles közéleti szerzők tehát Esterházyn nevelkedtek, bevallottan nagy rajongók, ami nyomot hagyott a stílusukon, de szerencsére epigonizmusról nincs szó, így összességében bátran kijelenthetjük: ez így helyes. Egy lépéssel közelebb került a publicisztika az ún. szépirodalomhoz, az egyszerű újságolvasó pedig Esterházyhoz. Aztán hogy a Hatalmas álkérész kiadása (2005) óta eltelt idő terméséből is össze lehet-e állítani egy hasonlóan jó könyvet, majd kiderül. Bizakodjunk, van rá ok.