Ezt is megértük! Állítólag egy készülő szakdolgozat része, a szél fújta be az ablakomon:
Fájdalomregényként olvastatta magát velem Orozsdi Dávid könyve, persze a Tamlay-féle értelemben gondolom ezt. Fájdalomregény ez tehát, méghozzá a tétova vágyakból fakadó fájdalmak könyve. Mikor kezeim közé vettem, rögtön feltűnt a már-már hívalkodó geneziskritika, amellyel a szerző megtagadja, mi több, dehonesztálja saját struktúráját alkotói energiák hálózataként - ebből fakad a fájdalom, melyet felerősítenek az álnéven, Reményi Dezső perszónájában jegyzett karikatúrarajzok.
Tamlay, fájdalomkönyv és lektűr. Kizárják ezek egymást? Közös intellektuális mezőt hoznak létre? A szenzibilitás új derékszögeit zárják ki a kreatív térben, ahogy Mont Alben is írja egy helyütt? Nyilvánvaló értéktelensége és hatásvadász egzisztencializmusa ellenére el tudtam helyezni a Halott üzletet a Nádasi dimenziók mezsgyéjének metszetében. A kín kettős hajlatú: részben a recepció közönye, részben a befogadói attitűd generálása okozza. A félművelt szerző a nyilvánvaló proust-i áthallásokkal sem képes leplezni dekonstrukciós alapállását, azaz a teológiai értelemben vett "veronage" transzhumanista kritikáját. Madeleine és a hamburger nem létezhet egyetlen periférián, mondhatni kényszeres ez a vágy, amely -- ironikus módon! -- újabb fájdalmat generál a mű szövetében.
Páfránykabóca, a bulvárihletű "történet" (nevezhetjük egyáltalán történetnek, ami leírható?) színhelye metaforikus tér, nyilvánvalóan az "írói" (nevezhetjük egyáltalán írónak azt, aki nem irodalmat ír? ld. Braunstern) és illusztrátori anya-élmény szürreális megkettőzése, egyfajta földrajzi kiterjesztése az Ödipusz-komplexumnak. Persze nem kívánom pszichológiai vagy feminista olvasatában még kínosabbá (ismét a fájdalom!) tenni mindazt, ami már az eredeti intenció szerint is egyszerre bűn és erény terrorja, azaz konzekvensen mizantrópikus. Orozsdi, aki a főszereplő, Kontúr Áron alakjában nyilvánvalóan saját nőgyűlöletét teszi témává egy merészen pornográf aktussal, túl kommersz hozzáállást tesz magáévá, amikor gondolatait könyvvé archiválja. Ezen gondolkodtam, miközben archívumát, a szadista vágyak e szürreális tablóját lapozgattam.
Pontomhíddal van dolgunk. Tüzetes vizsgálatok ellenére sem találtam rá bizonyítékot, hogy a materiális képek (vö. a sokat emlegetett Tamlay múzeumfinanszírozási javaslatának II. fejezetével) és az immateriális, de elvontnak csak jóakarattal nevezhető nüanszok képlékeny elegyet alkotnának, és reagálnának a tudati hordozókra. Pontomhíd képződik a szövegben, de méginkább a szöveg által.
A befogadást nem könnyítette meg a szerző kényszeres párbeszédalkotói alapállása, de nem is nehezítette meg annyira, hogy szépirodalomnak tekinthessem. Őszinteséget várunk, ha ponthídakkal végeznek rajtunk viviszekciót a dilettánsok? Álomnak ez túl irreális, a valóság viszont a pénz nyelvén beszél, ezért is van sikerre kárhoztatva minden "forradalmár", aki talán még írótáborban se járt soha. Igazságérzettel dobálózni, a fájdalmat kretének üvöltésévé degradálni abban a világban, ahol egy Béry Béla is csak két ösztöndíjat nyer egy évben, merő szemantika, demagóg dadogás. Lapot lapra hajtottam Orozsdi fájdalomregényét, és a szöveg lenyűgözött, hisz NYŰG volt minden sora. Katartikus kontármunka a Halódó ügyek, üzleti alapon elkövetett nemi erőszak a fájdalom birodalmának árnyékában.
Pontomhíd a fájdalomba.
Bugris-Pendely Wagina: Perverz és penetráns - Bűz árad a ponyva halott testéből (IV. fejezet)
Kép: lenolaj.hu (köszi)
