Nem sokkal azután, hogy Kolozsi László krimiírásba fogott (legutóbb Mi van a reverenda alatt? című könyve jelent meg), a Mozinet és a Filmvilág egy másik munkatársa, Orosdy Dániel is regénnyel jelentkezik. Az öndefiníció szerint „szabadszájú és szatirikus” Halott ügyek vállalásai – természetfeletti elemekkel dúsított krimi és a kisvárosi mindennapokat pellengérre állító szatíra egyszerre – kétségkívül szimpatikusak, a végeredmény azonban nem hiba nélkül való.
Orosdy regényének színhelye a remek nevű Sárványhahota, a fájóan kisszerű, korrupt, unalmas magyar kisvárosok mintadarabja, valahol a Rokonok-beli Zsarátnok szomszédságában. A könyv első harmadában a szerző élvezettel villant fel epizódokat a község életéből, néhány oldalas fejezetekben könnyű kézzel vázol fel találó, mindannyiunk számára könnyen elképzelhető karaktereket az osthalott ügyek.jpgoba polgármestertől a pályázatokat ellenőrzése alatt tartó helyi kiskirályig, és bár itt is érezhetőek a regény voltaképpeni fő konfliktusának előszelei, a hangsúly az életképeken, a figurákon van. A főhős, a magányos napjait közszolgaként tengető Pandur Ákos későn, a második részben lép színre, hogy rögtön nekiálljon nyomozni a mindenki által becsült hahotai orvos halálának ügyében – kisvártatva azonban kénytelen ráeszmélni, hogy a tökéletesen érdektelen kisvárosban valaki jóval nagyobb tétekben játszik, mint a sportcsarnok építésére szánt pénzt szétosztó elöljárók.
Itt, a Halott ügyek második részében sajnos meggyengül az addig igen szórakoztató történet: Orosdy nehezen tartja össze a fő csapásirányt jelentő nyomozást az összeomló városka képével, a háttérben álló nagyobb erők pedig végképp döcögve illeszkednek a cselekménybe – bár kétségtelen, hogy a kialakuló káosz átélhetőbbé válik. A nehezen követhető történetet az erős elbeszélői jelenlét van hivatva egyben tartani, azonban ízlés dolga, hogy az ütemesen érkező szóviccek mennyire mulattatják az olvasót. „Ákos nagyon szerette a női nemet, bár a női igent egy fokkal még annál is jobban”; „…az a kilátás, hogy odakint sokkal jobb a kilátás” – ilyen és ehhez hasonló módokon tréfálkozik a szerző, a viccelődés közben azonban hullanak a fejek (olykor szó szerint), és a trágársággal sem fukarkodik a szöveg, ami – különösen a narrátor esetében – meglehetősen zavaró. A regény könnyen olvasható, de a nyelvi megformáltság gyakran pongyola (ld. az indokolatlan mondaton belüli szóismétléseket vagy a „szabad” szó igeként való ragozását), amiért csak kis mértékben kárpótolnak a szerző filmekhez fűzött meghitt viszonyáról árulkodó szöveghelyek („Ha Pandur Ákos valamivel köpcösebb, csúnyább és szivart rág, Mr. Spielberg talán a Meztelenek és bolondok folytatását is lezavarja egy füst alatt a Harmadik típusú találkozások 2-vel: John Belushi, Vad Bill Kelso alakítója feltémadt! Csakhogy a blockbuster mozik atyja nem tartózkodott a környéken, és a világításról sem Zsigmond Vilmos gondoskodott, hanem a Nap, személyesen.”). Ugyancsak a médiumok közti kapcsolatot erősítik Merényi Dániel (Napirajz) remek illusztrációi, amik helyenként a Kádár-korszak plakátjait is megidézik.
A Halott ügyek erősebb első harmadában a posványos magyar valóságot értő-érző, és okosan kifigurázni is képes szatírának mutatkozik, a második rész viszont olyan, mintha Terry Pratchett pubertáló kisöccse akarta volna megírni az eleve komikus Néma revolverek városa paródiáját. A regényíró Orosdy tehát egyelőre nem ér fel a filmes szakíró Orosdyhoz, ám az irodalmi bemutatkozásnak ettől függetlenül csakis örülhetünk.
