Emberek, ez működik! Mármint Kondor „fiktív” Vilmos, a magyar Raymond Chandler, ő működik, méghozzá jól! (Szemben mindazokkal a dolgokkal, amik nem működnek ebben az országban, de ezeket nem fogom felsorolni, ez ügyben az értelmező kéziszótárhoz tessék fordulni, a tetszőlegesen kiválasztott szó nagy valószínűséggel valami olyasmit fog takarni, ami nem működik felénk, meg a következő is, meg annak a nagy része is, ami benne sincs a kötetben.)
Itt van a Gordon, itt van újra... És milyen jól áll neki!*
Bizony, kedvenc fiktív fizikatanárom, Kondor Vilmos nem állt meg a méltán sikeres Budapest Noirnál, elkészítette az ugyancsak népszerű folytatást is, és nem adott alább a színvonalból. Vagyis...
A színvonal legalább olyan magas, mint az első részé, sőt a Bűnös Budapest talán még egy fokkal olvasmányosabb is, de mégsem "ugyanaz pepitában", az írói módszer ugyanis némileg megváltozott, és nem (csak) az előnyére. Ismét két -- kisebb -- gondom volt a művel:
1) Utcanevek, földrajz, közlekedés, hjaj... Néhány oldalnál kifejezetten olyan érzésem volt, mint Herr Kondor bónuszt kapna minden utca, tér stb. megnevezése, illetve a közlekedés lehető legrészletesebb leírása után. Nem nagyon zavaró ez, csak fölösleges. A szereplő induljon el, érjen oda, ennyi éppen elég.
2) Az olvasmányosságot elsősorban a tempó adja, amivel a jeles szerző a cselekményt görgeti, csakhogy ezúttal valami elveszik félúton. Egy remek film, a Kánikulai délután kapcsán írta egyszer egy kritikus, hogy a filmkészítés színvonala feledteti a tényt, miszerint összességében az egész mozi "sok hűhó semmiért". A Kánikulai délután esetében ezzel a kijelentéssel nem tudok egyetérteni, de a Bűnös Budapestre furcsamód illik: elindulunk valahonnan, egyre magasabb fokozatra kapcsolunk, élvezzük a tájat, még néhány elgondolkodtató részletet is kiszúrhatunk, de a végállomás majdnem ugyanott van, ahonnan elindultunk. A fő cél nyilván a sorozat újabb (fő?)szereplőinek bevezetése volt, csakhogy emiatt mintha elmaradt volna az igazi "payoff". Túl messzire jutottunk az eltűnt kocsik rejtélyétől túl gyorsan. Persze nem kizárt, hogy tévedek, de emiatt (egyelőre) biztosan nem fogom újraolvasni a könyvet.
Ezzel együtt egyértelműen merem ajánlani a Bűnös BudapesT. Főleg ha a Kedves Olvasó szabadidejében várostérképekkel szeret bíbelődni. Ha pediglen ezek lejárt szavatosságú várostérképek, akkor a Kondor-életmű első két darabja egyenesen KÖTELEZŐ!
*Aki ennél a résznél a politikára gondolt, ne gondoljon má' mindig a politikára!
Kép: moly.hu (köszi)
Kénytelen vagyok beállni a sorba: Kondor Vilmos -- pontosabban az(ok), aki(ke)t e név takar -- értékes művet hozott össze, ami igazán megérdemelte a sikert (mondjuk hogy a nemzetközi érdeklődés nem a jól kitalált címnek köszönhető-e elsősorban, nem tudom, de ez a legkevesebb; szerencsére nem zavar különösebben, ha egy hazánkfia sikeres, főleg ha teljesítmény is van a siker mögött). A Budapest Noir jó könyv, a szó legjobb értelmében véve profi munka (mielőtt valaki ezt is félreértené: az én szememben a profizmus -- vö. hozzáértés -- kifejezetten pozitív kategória, és nem zárja ki azt, hogy valaki egyszersmind eredeti és tehetséges alkotó, hogyaztnemondjam művész is legyen), és azon túl, hogy hitelesen megidézi a hard-boiled irodalom nagyjait, kicsit olyan élményt is nyújt, mintha abban a korban született volna, amelyben játszódik, vagyis amikor pl. Hammett megírta a maga alapműveit 1-2 kontinenssel arrébb (nem mellesleg az öreg Dashiell nem csak a stílusával hatott arra/azokra, aki/akik Kondornak nevezi[k] magát/magukat).
Ha igazán kötözködni akarnék, márpedig akarok, akkor két (nem túl nagy) problémát emelnék ki.
1) Tény, az élményhez hozzátartozik, ahogy a szerző folyamatosan és részletesen jelzi, honnan hová megy a főszereplő, de a kevesebb talán több lett volna. Én legalábbis egy pont után kb. leszarom Budapest korabeli utcaneveit, a tömegközlekedés legkülönfélébb módjait, és hogy hány perc alatt lehet egyik helyről a másikra érni. (Ajánlott irodalom néznivaló e témában.)
2) SPOILERVESZÉLY! Értjük, a főszereplő, Gordon-Kondor Zsigmond-Vilmos zord külseje érzékeny szívet rejt (mint egyes kollégák szerint Snake Plisskené, de ebbe most ne menjünk bele), de az azért megint csak túlzás, hogy a főgonoszt arra kényszerítse a hős, hogy minden pénzét egy anyaotthonnak (!) utalja át. Egyrészt: ki tehetné szóvá, ha Kondor legalább a kiadásait (költségek + fájdalomdíj egy nagy verésért) megtéríttetné valami módon, éppen csak a korrektség kedvéért? Másrészt: a philipmarlowe-sításhoz már a fele is elég. Oka persze van rá Kondornak a sztori alapján, hogy éppen egy anyaotthont nevezzen meg kedvezményezettként, de annyira azért nem erős ez az ok, mint amennyire röhejes (legalábbis szerintem, ofkorsz). Ide valami jobb megoldás kellett volna, mert ez az anyaotthonos történet inkább idézi a Cilike-regények világát, mint a kemény krimi nagyjait...
Akárhogy is áll a dolog, nemsokára nekiállok a sorozat második részének, igen komoly elvárásokkal! Soha ne kapjon debütáló (?) író ennél rosszabb véleményt.
Most nyilván azon kéne pörögnöm, hogy Laura azonos-e Garaczival, csakhogy ez nem érdekel különösebben, egyrészt mert a szerző fontos ugyan, de a mű a lényeg, másrészt mert semmit sem olvastam Garaczitól, csak két (tévé)filmet láttam, ami ő írt, azok mondjuk jók voltak, de ettől még nem kezdenék barátkozni egy olyan valamivel, amit talán ő írt, de inkább nem, és tegyük hozzá rögtön, szerintem a szemüvege is csúnya, de ez szintén nem ok semmire, legfeljebb arra, hogy halkan megjegyezzem egy Édeskevés-kritikában, vagymiez, és ha már itt tartunk, mármint a szerző vélt-valós személyénél, szólok, hogy szerintem Spiegelmann művésznő akkor azonos azzal a személlyel, akiről E/1-ben ír, amikor Kondor Vilmos azonos azzal a szigorú töritanárnak tűnő fekete-fehér bácsival, aki elvileg szigorú fizikatanár, magyarán semmikor, persze azt tudom, kik ők valójában, Laura Csokonai Lili és Psyché szerelmének gyümölcse, Kondort pedig Hammett és Berkesi András egyéjszakás kalandja dobta e világra, egy nagyvárosi csatorna mélyén adott nekik életet az apja, gyermekként zugújságírók táplálták saját vérükkel két éjszakai riport között, felcseperedéséről korrupt rendőrök gondoskodtak egy koszos irattár hátsó traktusában, na szépen elkalandoztam, maradjunk csak Lauránál, aki szerintem tehát nem nő, inkább férfi, és nem blogger, hanem többé-kevésbé bejáratott író, amit már csak az is bizonyít, hogy kiadták a könyvét, méghozzá a Megvető (most képzeljük el, ahogy a blogger bekopogtat az utcáról Megvetőékhez! "Gézukám, van itten ez a szöveg, hosszú mondatokban fogalmazva, folyamatosan tettem közzé a neten, bárki elolvashatta, kiadjátok?" "Az a jó kis kefélős cucc, Laura? Hát persze, hogy kiadjuk! Már magam is meg akartalak keresni, tudod éppen profilt váltunk, sznobtáplálék helyett ismeretlen arcok tehetséges szövegeit keressük, egy feltétel van csak, tartalmazzon pornót, de nem is folytatom, inkább írd alá a szerződést"), mindenesetre akárki is ez a Laura, korrekt cuccot hozott össze, és még csak azt sem lehet ráfogni, hogy nagyon hatásvadász lenne, vagy éppen annyira pornográf, mint amiről a hírek szóltak, nos igen, kemény a felütés a híres-hírhedt első sorral, nem kevés kúrás is akad a szövegben, de pornóregényről vagy hevenyészett blogbejegyzések könyvként való kiadásáról nem beszélhetünk, ez irodalom, bár garantáltan nem széplelkeknek és prűdeknek való, úgyhogy a könyvbarátok 2/3-a rögtön ki is esett, így már csak az a kérdés, kik vették meg annak idején nem kevesen, ezt például nem igazán tudom, csak azt, hogy Laura/Lauro jól nyomja, és bár nem alkotott megkerülhetetlen remeket a témában, bőven vállalható a műve, és már ez sem kevés egy álnéven publikáló lány-fiútól, aki befutott író létére lett kezdő, és annyit se tudunk róla, kicsoda valójában, pedig leginkább Pethő Anita, amin most nyilván kéne valamennyit pörögnöm, csakhogy ez sem érdekel különösebben.
