hvg.hu: A Nem kell vala megvénülnöd 2.0. című frissen megjelent regénye az elmúlt évek egyik legdurvább szépirodalomba öltött társadalomkritikai állásfoglalása.
Ez akár még igaz is lehet, mégis van egy olyan érzésem, hogy az előzetes felmérés nem volt teljes körű...
UPDATE: De kit érdekel az én nyomorom, amikor beütött az Armageddon?! Addig is vegyetek a Halott ügyekből, amennyit csak tudtok, később elszámolunk.
Huber Zoltán: Kemény hős az ugaron
A világnak e kissé egyenetlen történelmi fejlődésű szegletén a fojtogató bürokrácia, a kicsinyes hatalmi packázások és a tragikomikus, dühödt aktatologatások alapvető létélményként határozzák meg a mindennapjainkat. Gogoltól Kafkáig, Mrożektől Örkényig írók egész hada harcolt már a csinovnyik-seregek és a pöffeszekedő hatalmasságok ellen. A vérfagyasztóan groteszk látomások, a kíméletlen éleslátás kitűnő fegyver a „Hivatal” ijesztő komolykodásával szemben. A magyar identitás fontos alkotóeleme a szatirikus alapállás, a felszabadító erejű humorra pedig valóban nagy szükségünk van – különösen most, mikor a Kádár-rendszerből mutálódott, ijesztően torz demokrácia az abszurditások egy egészen új minőségével borzolja a békés honpolgárok idegeit. Nagy öröm, ha irodalmárként újonnan bemutatkozó szerző első könyve rögtön e nemes irodalmi hagyományok folytatására és továbbgondolására vállalkozik. Orosdy Dániel Halott ügyek című munkája mindenképpen hiánypótló kezdeményezés, hisz a sajátosan kelet-európai életérzést a nagy elődök és a populáris kultúra eszköztáraival keveri – friss és egyéni módon.
Orosdy éles szemű megfigyelő: tablószerű bevezetőjében néhány ecsetvonással is találóan képes felvázolni a mai magyar állapotokat, míg a második fejezetben beinduló bűnügyi történet egyszerre szórakoztató és abszurd parafrázisa a manapság oly divatos krimiknek, illetve a szubjektív napló-regényeknek. A fontosabb szereplőket hamisítatlan filmes módszerekkel, egy-egy rövid, ám annál jellegzetesebb jelenetben villantja elénk, magát a cselekményt pedig párbeszédekkel, akciókkal és látomásos víziókkal is bőven megfűszerezi, ami igen változatos olvasási élményeket garantál. Vonnegut karikaturiszitikus kisember-portréi, Douglas Adams humorral lazított elmélkedései találkoznak itt Hunter S. Thompson hallucinogén prózájával, Hrabal markáns kelet-európai pillanatfelvételeivel. Ezt a színes masszát a mikszáthi vidék provinciális életérzései tartják egyben: Orosdy csípős iróniával figurázza a magyar társadalom kollektív tudatalattijának sötétlő bugyrait, a főhős monológjain szűrve át a növekvő paranoiát és az elfojtott indulatokat. A Halott ügyek ennek ellenére tartózkodik a konkrét politikai állásfoglalásoktól és inkább egy sajátos önvallomásként működik, ez azonban egy percig sem gátolja meg abban az írót, hogy kíméletlenül lerántsa a leplet a magyar valóság kínzó ellentmondásairól. E törekvését nagyszerűen segítik Merényi “Napirajz” Dániel hasonló szellemiségű, szöveghű illusztrációi.
Szépen és lendületesen kanyarognak a kollázsszerűen összeragasztott szövegek, Orosdy érezhetően nagy kedvvel és lendülettel barangolja be a számára kedves kulturális referenciapontokat. A kelet-európai groteszk, a keserédes, sírva-nevetős magyar humor, a míves nyelvi játékok ugyanúgy felsejlenek a háttérben, mint filozofikusabb vénájú angolszász szerzők, vagy épp Orosdy legkedvesebb filmélményei. A szerző mozirajongása és kritikusi múltja nagyban meghatározza írói stílusát: a mozgóképes utalások és idézetek mellett sokszor kifejezetten filmnyelvi eszközökkel és hatásmechanizmusokkal dolgozik. A szabályszerű vágások, a flashbackek és a vizuális gegek írásban is remekül működnek, akciódússá és képszerűvé varázsolva a jeleneteket. Orosdy nem véletlenül elemzett már ki számtalan hollywoodi produkciót, hiszen a könyv tagolása és a cselekményszövés is ügyesen rímel az arrafelé használt, bevett forgatókönyvírói receptekre. Az igazán fontos azonban mégiscsak az, hogy a legjobb álomgyári rendezőkhöz hasonlóan ő sem téveszti egy percre sem szem elől a legfontosabb feladatát. Bármennyire szeretné ugyanis elgondolkodtatni és provokálni az olvasót, a sulykolt tanulságok és az öncélú stílusbravúrok helyett elsősorban mégis szórakoztatni akar – és ez szerencsére maximálisan sikerül neki.
