Orosdy Dániel blogja

Avagy itt mindenki hülye, csak én gyártok tankot, mondhatnám gonoszul és előreszaladva. Kezdjük inkább az elején.

Publicistákkal és köteteikkel foglalkozó alrovatunk feltámadt poraiból! Uj Péterrel és Tóta W. Árpáddal ellentétben Seres László viszonylag kevés olyan írást jegyez, ami nagyon szíven/agyon/nevetőizmon ütött volna, de azért nincs miért szégyenkeznie. Szégyenkezem inkább én, amiért némely cikkéről az alábbi dolgok jutottak eszembe:

- Woody Allen zseniális, de a magyar közélet és a nemzetközi politika szempontjából kevés relevanciával bíró főműve.

- Egy régi vicc, amit a "Hogy-hogy mit gyártunk?! Vegye tudomásul, hogy kabátautomatákat gyártunk Észak-Koreába!" mellékpoén beépítésével a Markos-Nádas-Boncz-Katona-kvartett is elsütött a rendszerváltás táján.

Adná magát, hogy Woody a "zsidó-vonal", a vicc pedig Észak-Korea miatt vág ide, hiszen Izrael, a világszintű folyamatok és a mindenféle diktatúrák visszatérő témái Seresnek, de nem erről van szó. Hanem arról, hogy

- az Annie Hallban a rendező alakította Alvy Singer a nyitómonológjában megemlékezik bizonyos "nyálcsorgató, vén jampecek"-ről, "akik tarisznyát hordanak, és a kávéházban a szocializmusról vitatkoznak”,

illetve hogy

- a régi vicc szerint amikor egy derék munkás még a létező szocializmusban annak rendje és módja szerint hazaprivatizálta a munkahelyéről az alkatrészeket, azokból az összeszerelési munkálatok végére valahogy mindig tank lett (a viccnek több változata is van, Markoséknál nem tudja konkrétan a munkás, mit gyárt egész nap, de alapesetben a gyár hivatalos terméke bármi "békés" is lehet, csak jól üljön a poén)...

Seres természetesen nem nyálcsorgató vén jampec, azt is erősen kétlem, hogy tarisznyát hordanana, de a jelek szerint minden további nélkül beülne egy kávéházba kiadósat vitatkozni a szocializmusról (vitapartnerként kényszeresen Tamás Gáspár Miklós képzelem el, pedig ez kb. olyan lenne, mint nitroglicerinnel teli kamiont szerpentinre küldeni). Ami összességében nekem egy kicsit bizarr, komikus, nem is tudom... Vagy az élet haladta meg azt, aminek az ÉS-ben, Mancsban, Népszabiban 10-15 éve helye (SOK helye) lehetett, vagy én vagyok már megint egy toplák sültparaszt, akit nem érdekel az elméletek elméletével vitatkozó elméletek szintjéig a közélet és a nemzetközi politika (utóbbi egyébként még igaz is, vállalom, sajnos jórészt hidegen hagy a nemzetközi politika, előbbi viszont már kevésbé fogható rám, és még csak azt se lehet mondani, hogy közöm sincs az egészhez, a jogi diplomának ugyanis feltétele volt némi politikaelmélet, közgazdaságtudomány és JÓ SOK történelem is, a többiről nem beszélve, szóval elvileg része vagyok a célcsoportnak).

A régi vicc az egyébként szellemesen író  és igen felkészült szerző érveléstechnikájáról jutott eszembe, ugyanis valahogy neki is gyakran ugyanaz, méghozzá a nevesített Egyetlen Helyes Megoldás jön ki a végére: Amerika rulez, a globalizáció szintén, a piac mint ultimate problémamegoldó eszköz méginkább, a kapitalizmus csakis és kizárólag, az iszlámot ne szeressük, Izrael hajlamos az igazság oldalán állni, éjjeliőr-állam kell ide stb. stb. Az én primitív agyamban az ún. szélsőlibsi mentalitás* nehezen fér össze Bush jr. és Reagen dicséretével, de ennek cáfolására Seresnek még viszonylag erős érvei vannak. Amit már nehezebb elfogadni, az maga a "tankgyártás", vagyis hogy bármit bárhogyan nézünk, csak az jöhet ki tényszerűen igaznak, amivel mi (=Seres) teljes mértékben azonosulunk. Ráadásul ez sokszor már a bevezetőben is egyértelmű, magyarán a szerző -- akinek tehetségét továbbra sem merném elvitatni -- gyakran tankból csinál tankot, ami a gyártási folyamat virtuozitását elnézve is fura nekem. Ideológiai alap persze van hozzá, idézem:

Magyarországon nagyon sok a zavaros cikk, az "egyrészt-másrészt" típusú írás. Ez a publicisztika halála. Másrészt felelőtlenség is, mert ezek a szerzők kételyek között hagyják az olvasót, hiszen nem mondják meg nyíltan, mit is gondolnak a dolgokról. Rólam sok mindent lehet mondani, de remélem azt nem, hogy nem vállalom fel a véleményemet.

Itt lehet a kutya elásva, rögtön a tank mellett: a zavaros cikkeket, a kételyek közt hagyást és a nyíltság kerülését valóban nem szeressük, de az "egyrészt-másrészt" azért nem akkora hülyeség, ugyanis volt már olyan a világtörténelemben, hogy nem annak volt igaza, aki határozottan állított valamit. Vagy, urambocsá, csak részben volt igaza. Márpedig az ilyen helyzetek kezelése és megelőzése érdemben csak az "egyrészt-másrészt" technika alkalmazásával történhet, amit már csak azért is indokolt bevetni néha, mert létezik ez az empátia nevű valami is, ami a közhiedelemmel ellentétben nem azt jelenti, hogy szentimentális hangulatba kerülve mindenben igazat adunk a másik félnek, hanem hogy mi ("egyrészt") bele tudjuk élni magunkat a másik ("másrészt") helyzetébe. A hiteles és pontos válaszok általában nem a szélsőséges(en határozott) véleményekkel azonosak (vagy ha igen, akkor a "viták" valójában kizárólag abból állnak, hogy az egyik fél hangosan IGENt kiabál, a másik pedig NEMet, a publicisztikának pedig már meg se kéne halnia, mert eleve a megszületését sem indokolta semmi). Szerény nézetem szerint a véleményt megalapozó elemzés bizony kénytelen az "egyrészt-másrészt"-tel dolgozni**, ami így helyet kaphat a "kész" véleményben is, de ez még nem jelent automatikusan határozatlanságot. Visszatérve az empátiára: sajnos ez is hiánycikk, pedig nem ártana belőle minél több***, és a publicisztika egészségére szintén nagyon veszélyes tankgyártásból valamivel kevesebb.

Szerencsére Seres László jóval többször találja fején a szöget, mint nem, úgyhogy nekem sem kell senkit lebeszélnem a könyvéről. Türelmet és empátiát viszont javaslok mindazoknak a leendő olvasóknak, akik még nem ismerik a szerző munkásságát. És ha már ennyit papoltam az empátiáról, most kicsit elgondolkodom rajta, vajon nem vagyok-e egy nyálcsorgató vén jampec, aki szabadidejében tankokat gyárt.

* Amivel már engem is megvádoltak egyébként, ehhez ugyanis elég annyi, hogy az ember ne utálja elvből bizonyos embertársait, bár a nem túl hízelgőnek szánt minősítés pikantériáját főleg az adja, hogy általában templombajáró keresztények vetik oda megsemmisítően, akiknek ugye elvileg hivatali kötelességük lenne szeretni felebarátaikat, mint tenmagukat, tekintet nélkül bőrszínre és minden egyébre...
** Távolinak tűnhet, de érdemes megemlíteni, hogy a filmkritikának is nagy alapkérdése ez: megmondók legyünk, vagy szabadok korrektek? Mert előbbi nagyon vonzó, karriert lehet építeni az elfogult dühöngésre és stílusos fikázásra, viszont ha nem önmagunkat, hanem a tárgyalt művet kívánjuk a középpontba állítani (JELEN!), akkor nincs más választásunk, mint a kevésbé látványos, jóval unalmasabbnak tűnő "egyrészt-másrészt" útvonalon haladni, már csak azért is, mert a filmek nagy többsége nem kimondhatatlanul jó vagy elmondhatatlanul rossz, sokkal inkább valahol a kettő között helyezkedik el. A szürkéről színesen írni bizony nagy művészet, fehérnek vagy feketének eladni viszont nettó hazugság, bármennyire könnyű és hálás feladat is.
*** És ennek is van valami köze Jézushoz, btw.

Kép: moly.hu (köszi!)