Másodközlök, lelkesedésem minden szempontból mérsékelt.

Emlékeznek arra a kiváló cikkre, ami Robert De Niróról jelent meg pár éve a Filmvilágban? Tulajdonképpen nem is cikk volt, hanem egy külföldön megjelent életrajzi kötet néhány fejezetének fordítása, de ez mindegy is (ahogy az is, hol jelent meg). Ami számít: jó volt! Érdekes, alapos, olvasmányos. De Niro kedvelői közül valószínűleg többen is örömmel olvastuk volna az egész könyvet magyarul, ha tehetjük.

Nos, a nemrég megjelent magyar nyelvű Robert De Niro-életrajznak a fentiekhez semmi köze.

Ami önmagában persze még nem lenne baj, ahogy tulajdonképpen az sem, ha valakinek Robert De Niro elsősorban nem minden idők egyik legnagyobb színésze, hanem egy közismert sztár, akinek a neve gyakran felbukkan a médiában. Nyáron, medence mellett olvasni egy vállaltan könnyed színészéletrajzot nem a világ legkellemetlenebb elfoglaltsága. Még akkor sem, ha nem mond újat vagy nem ás mélyre. Még akkor sem, ha vékonyka, és a nyelvezete nem különösebben tudományos, vagy akár „irodalmi”.

Nos, a nemrég megjelent magyar nyelvű Robert De Niro-életrajznak a fentiekhez sincs sok köze.

Amihez köze van, nem könyves kategória, sokkal inkább a bulvár legalsó tartománya, amely olvasmányosnak szánt (de leginkább nehézkes-körülményes) stílusban próbál alapvetőnek és érdekesnek gondolt (de leginkább felületes és/vagy szenzációhajhász) információkat közreadni. Minősítő körülmény, hogy a kötet „tárgya”, azaz Robert De Niro nagyon nehezen feleltethető meg a választott kategóriának – bármennyire kacskaringós is a pályája a sok (és az utóbbi két évtizedben egyre több) rossz és jelentéktelen filmmel, az életműve így is túl fajsúlyos ahhoz, hogy ugyanúgy dolgozzák fel, mint Gejl Géza huszonéves megafaktor-jelöltét. A Robert De Niro című életrajzi könyvben fontos filmek alig kapnak több helyet egy kiadósabb lábjegyzet hosszánál – vagy éppen De Niro némelyik kétes jelentőségű szerelmi kalandjánál –, míg más alkotások az egyszeri említésig sem jutnak el, ami biztosan nem elégíti ki a színész rajongóit, de talán még azokat sem, akik egyszerűen csak érdeklődnek a színészéletrajzok iránt. Ez a „nagyvonalúság” még így is valamilyen szinten megbocsátható lenne, ha legalább azt a keveset, amit vállalt a szerző (az önmagát szürreális okokból Naomi Toth-nak nevező Tóth Noémi), teljesíteni tudná. De sajnos nem tudja. A jelek szerint ugyanis még annyira sem ismeri De Niro életművét és az amerikai filmet, mint azok, akiknek szánta a könyvét.

Hiszen akkor tudná, hogy a Dühöngő bikában gyakorlatilag csak egyetlen színes jelenet látható, tehát nem lehet igaz az az önmagában is WTF!-kategóriás kijelentés, mely szerint „végül csak a vakukkal és ütésekkel tarkított visszaemlékezések maradtak fekete-fehérek, amelyeket az operatőr görkorcsolyán száguldva rögzített”; vagy hogy A szarvasvadászban nem akkor köpi le Christopher Walken figurája De Niróét, amikor a vietkongok fogságában vannak… Ezekhez képest már igazán csak apróság, hogy szegény James Belushi köszöni, jól van, 1982-ben ugyanis nem ő hunyt el, hanem a bátyja, John Belushi. És ha ez még nem lenne elég, ott ez a furcsa fogalmazásmód is, ami előnytelen átmenetet képez egy lelkes, de kezdő blogger stílusa és egy nyersfordítás (…khm…) nyelvezete között. Hajmeresztő mondatokat olvashatunk a könyvben, itt van például rögtön ez a megállapítás De Niro szüleitől, amelyből könnyen arra következtethetünk, hogy a versek nem az irodalom körébe tartoznak:

Akkoriban mindketten elismert képzőművésznek számítottak: az asszony festőként, a férfi pedig festőként, szobrászként és költőként egyaránt.

Vagy az alábbi, zavarosságában akár lírainak is nevezhető kijelentés A szarvasvadászról:

A kohók hője gyakorlatilag felhólyagosítja a filmet, és ráhangolja az elkövetkezendő erőszakra.

Vagy az a kép, mely szerint ugyanez a film „szemléletesen tépte fel a háború nyílt sebét”.

Vagy az „aranypálma” és „vietnamiháború-ellenes” kifejezések, mindkettő így, ebben a formában. (UPDATE: utóbbi biztosan ebben a formában helyes, előbbivel kapcsolatban pedig már bizonytalan az írás szerzője, ezért elnézést kér az érintettektől. - az írás szerzője)

Vagy a leginkább jogszabályokban használatos „paragrafus” kifejezés váratlan felbukkanása (valószínűleg a „paragraph”, azaz „bekezdés” szó zavarta meg a ford szerzőt.)

Vagy az a bicskanyitogató állítás, mely szerint – az állítólag „az Öreg Nyugatról induló” – Volt egyszer egy Amerika utómunkálatait végző Sergio Leonének érdemes lett volna „az Amerika iránti hódolat és dicsőítés mély kifejezése mellett” elvégeznie egy kurzust „az amerikai filmbizniszről” (a nép ajakán az ilyesféle gondolatokat azzal szokták párhuzamba állítani, mint amikor valaki az édesapját kívánja kioktatni a szexuális érintkezés technikájáról).

Vagy az, hogy az egyik mondatban a ronin még „középkori japán harcos társaság”, amelynek tagjai „felesküdtek uruk védelmére, szó szerint bármi áron”, a következőben viszont már „a gazdátlanná vált szamurájok elnevezése”.

Vagy az, hogy Dustin Hoffman a „magas gázsi” miatt „eredetileg nem szerepelt a Vejedre ütök szereplőgárdájában” (a magas gázsi keveseket szokott visszatartani a munkától, az alacsony gázsi annál inkább, mellesleg a szóban forgó film nem a Vejedre ütök, hanem az Utódomra ütök).

Vagy… Túl hosszan lehetne folytatni a sort, kis túlzással minden oldal hibalistája kitesz egy feleolyan hosszú oldalt (ami persze eleve nem lehet nehéz, figyelembe véve az alkalmazott betűméretet). Igénytelenül fordított és/vagy szerkesztett filmes kiadványokból eddig sem volt hiány a magyar piacon, a Robert De Niro viszont szinte minden szempontból kínosan gyenge teljesítmény, talán csak a – szigorúan fekete-fehér – képmellékletét nem érheti sok szó. Sok ez így együtt. És főleg sok a fogyasztói árért cserébe. Ha valaki alapos és mély könyvet szeretni olvasni az elmúlt fél évszázad egyik legnagyobb színészéről (és beszél angolul), ennyi pénzért már beszerezheti a külföldön megjelent kiadványok valamelyikét. Aki pedig kevesebbel is beéri, a Google nevű barátságos alkalmazás segítségével bármikor hozzájuthat ugyanezen információk jelentős részéhez, akár magyar nyelven is, élvezhetőbb megfogalmazásban, kevesebb hibával.

A nemrég megjelent magyar nyelvű Robert De Niro-életrajznak nem csak a beszerzésre érdemes kiadványokhoz nincs köze, elolvasni is csak akkor érdemes, ha vevők vagyunk a „bűnös élvezetekre”. Vagy leginkább akkor se.