Korai zsenge. A harmadik. Itt. Kicsit szerkesztve, de nem átírva.
(Ez a kezdés... Nagy bölcs voltam már akkor is.)
Az ember erőszakos állat. Időről időre saját fajunk tettein keresztül kell megbizonyosodnunk arról, hogy egyáltalán nem magasodunk ki olyan magasan a többi emlős (vagy általánosan: élőlény) közül, mint hisszük magunkról, sőt! Az emberi agresszió mindig is alacsonyabb rendű lesz az olyan „állatszörnyek” agressziójánál, mint amilyen például a cápa, hiszen a cápa elsősorban a létfenntartásért öl, ráadásul ezzel segít egyensúlyban tartani a tengerek öko-rendszerét, szükséges tisztító-tevékenységet végez.
Ezzel szemben az ember saját intelligenciáját használja fegyverként önmagával és a többi emberrel szemben, éppen azzal a tulajdonságával pusztít, amely ki kéne hogy emelje a többi állat közül. Ezért lesz az emberi agresszió mindig is bizonyíték fajunk eredendő butaságára és állati (vagy éppen az alatti) mivoltára. A háborúk és az öncélú vérengzések nagyjából igazolják is ezt a tételt.
Az egyénben megbúvó gonosz, a mindannyiunkban létező rossz már sok kiváló film kiindulási pontja volt: a „másik oldal” bemutatásából születtek olyan klasszikusok, mint a Psycho, Deliverance – Gyilkos túra, A bárányok hallgatnak vagy a Taxisofőr.
Az új évezred egyik legsikeresebb német filmje, A kísérlet sajnos nem nő fel ezekhez az alkotásokhoz, de nem is szerepel rosszul a képzeletbeli megmérettetésen. Míg a felsorolt filmek részben valós életből vett extrém példákon alapultak (Ed Gein és Albert Fish sorozatgyilkosok tettein, illetve egy politikus merénylőjén), addig A kísérlet egyik legijesztőbb aspektusa az, hogy nem az évek során felhalmozódott szélsőséges eseteket vette alapul, hanem Zimbardo professzor egyik kísérletét, amely éppen az átlagos, mindennapi emberek (te, én, mi) erőszakosságát bizonyította be egy egyszerű ötlet kivitelezésével.
A film nagyjából hűen követi az életben is megtörtént kísérlet menetét, de természetesen felnagyítja az eseményeket, szereplőket emel ki, történetté alakítja a valós eseményeket és ezáltal torzít, thrillert kreál a mindennapok borzalmából. Mindezt nagyon ügyesen, jó színészekkel teszi, de sajnos a második órára a hollywoodi túlzás a lélektani hűség rovására megy.
Így Norman Bates, Hannibal Lecter vagy Travis Bickle tekintetének nyomasztó képe helyett egy, az átlagosnál ijesztőbb, amerikai mintára szabott akciófilm élményével állunk fel a moziszékből, amely profi volt ugyan, de csak néha tudott minket szembesíteni saját sötétebbik énünkkel. A tapasztalt néző ráadásul hamar felismerheti a kiválasztott színészekben a bemutatni kívánt embertípusokat a szadistától a labilis lelkűn át a született áldozatig, a hősökről nem is beszélve.
A film minden akciójelenete és feszültségfokozó túlzása ellenére Zimbardo eredeti kísérlete még olvasva is érdekesebb és ijesztőbb.
A kísérlet összességében ügyes próbálkozás, élvezhető film, de az élet ezúttal lefőzte a fikciót.
(Aki részletesebben kíváncsi Zimbardo kísérletére, amelyen a film által feldolgozott regény alapult, a http://www.sulinet.hu/eletestudomany/archiv/1997/9751/rab/rab.html weboldalon találhat róla információkat Dr. Bányai Éva írásában.) [A link persze már rég halott - A szerk.]
Ez volt a teljes változat, a lapban végül így jelent meg:
(jobbklikk, "kép megjelenítése", vagy valami hasonló)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.