S amikor megjelent Wakond című könyve, éreztem, egy recenzió erejéig újabb csapásokat mérhetek rá a szóviccek terén. Wakond. Eleve kínálja magát e célra: tán csak nem egy gyengén vagy egyáltalán nem látó, honfoglalás kori vezérről szól az opus? No nem, ez nem valószínű. Ahogy beszereztem a művet, azonnal nekifogtam.
A „behúzó” hatás érvényesül: krimi ez a javából, de egyértelműen a minőségi polcról leemelt regény. Pontosabban oda felhelyezett, oda tett írás: fordulatos cselekménnyel, hol ironikus, hol szarkasztikus, megint máshol leheletfinom humorral, kitűnő jellemábrázolásokkal. Az állandóan konkrétumokat és megfogható valóságszeleteket kutató agyunk találgathat: hol, melyik országban, városban és mikor játszódik a cselekmény, de felesleges a (jobb esetben) négy kereket fárasztanunk. Éppúgy ráismerhetünk egy amerikai, süppedős kárpittal ellátott, bokszos étteremre, mint egy nagyon is magyar közigazgatási, állami hivatal tipikus dolgozóira: a folyamatosan helyezkedő, törtető karrieristára, a butuska irodai dolgozó „nőcire”, vagy épp a kiugrási lehetőségre vágyó, pakolópályán veszteglő profira.
Szintén rossz helyen keresgélünk, ha rejtett üzenetet, áthallást keresünk a nevekben, beosztásokban: a Wakond Sréderének nincs köze Spéder Zoltán üzletemberhez, ahogy az osztályvezetői munkakört leíró „óvé” nem egy felcsúti születésű ismert magyar politikus monogramja, miként az „óvéhá” sem idézi fel (szerencsére) a rettegett és rettenetes hírű Államvédelmi Hatóságot, mindössze az osztályvezető helyettesének megjelölésére szolgál.
Szóval a Wakondot forgatva rossz úton járunk, ha a valósággal, egyéni vagy közös élményeinkre alapozva akarunk mindenáron egy az egyben kapcsolatot találni. Nyugodtan helyezkedjünk bele egy olyan világba, amelyben magával ragad a kaland, a játék, az izgalom, a képzelet! Nem lesz nehéz, a regény „visz magával”, olvastatja magát. Ezen az úton jelentenek egy kis „pihenőt” Merényi Dániel illusztrációi. Nem véletlen a szóhasználat, de talán még pontosabb lenne a gondolatasszociáció: Merényi „Grafitember” Dani (az Index.hu híres Napirajz című sorozatának alkotója) minden 2-6 képkockából, jelenetből álló rajza egyfajta „én így képzelem” reakció a Szerző által megalkotott cselekmény egy-egy szeletére. Már korábban is bebizonyosodott, hogy a Merényi-Orosdy-páros kiválóan együtt tud működni (pl. Halott ügyek); humoruk, világfelfogásuk sem áll messze egymástól, a szöveges tartalomhoz remekül társulnak a vizuális élmények.
Kinek lehet ajánlani ezt a könyvet? Mindenkinek, aki szereti az olyan bűnügyi történeteket, amelyek egy kicsit mélyebbre nyúlnak a csihi-puhi, piff-puff-dirr-durr tartalmatlan szikárságán. Akik szeretik a humort, akiket érdekelnek az emberi viszonyok, és nem szirupos melodrámára vagy lapos, gyengécske vígjátékra vágynak. Manapság, amikor a televíziócsatornák többsége már délután is vetít olyan filmeket, amelyeket talán este 11 után kellene, tán még korhatárt sem különösebben szabnék.
Szóval Wakondra fel!
S akkor a szóviccem.
– Oliver Stone örökbecsű filmje, A Kéz nyugodtan viselhetné az „S” vegyjelet.
– ?!
– Tele van Caine-nel!
(Orosdy Dániel: Wakond. Athenaeum, Budapest, 2019, 224 oldal · ISBN: 9789632939582 Illusztrálta: Merényi Dániel)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.