Orosdy Dániel blogja

Kapaszkodniii...

KEZDÜNK!

Avagy ilyen volt a tavalyi év első féléve a Letteboxd-profilom tanúsága szerint.

Nem szántam neki külön bejegyzést, de ugyancsak magamévá tettem a Dan O'Bannon eredeti forgatókönyvéből (illetve annak egyik változatából) készült képregényt, szóval ez most egy SZPESÖL. Is. És ennek a képregény az elolvasása már csak azért is tanulságos volt, mert kiderült belőle, hogy

Halloween (DVD-kritika)

Duplalemezes, extrákkal teli Halloween-kiadás?

Ó, öröm!!!

Audiokommentárok, magyar szinkron, a film két változatban… Mi lehet a gond?

Gond sajnos mindig akad. Ráadásul az Ultrafilm eddig igazán tisztességesnek mondható kiadványaihoz (Cannibal Holocaust, A holtak napja) képest ezúttal több is. Eddig legalább az olyan technikai szempontokkal nem voltak komolyabb gondok, mint a szinkron vagy a film lejátszása, de az intő jelek – az elülső borítón olvasható csúnya helyesírási hiba, A holtak hajnala 2. lemezének menüje – sajnos ómennek bizonyultak. A kiadó a hibák többségével tisztában volt, és mentegetőzik is, de ennyi pénzért ez talán már kevés.

Bíztam benne, hogy az Agave folytatja a Ketchum-sorozatát (ami persze elsőre nem feltétlenül tűnt sorozatnak: akkor még csak konkrétan két, egyébként passzoló külsejű regényről beszélhettünk, semmi többről), s lám, megérkezett a Dead River-trilógia középső része.

Ami tök jó!

Kellemes meglepetés volt Presser könyve, a Presser könyve, mivel azzal ugyan tisztában voltam, hogy a jeles zeneszerző és előadó jó ízlésű, olvasott, értelmes és érzékeny figura, ami remek alap a (memoár)íráshoz, ámde azzal is, hogy számomra egyértelműen ő volt az LGT leggyengébb dalszövegírója (Adamis Anna – a szerző által nagyon helyesen „gyerekmesésnek” titulált, amúgy pszichedéliát célzó – szövegei nálam ezüstöt érnek, az aranyat pedig Sztevanovity Dusán kapja mindig profi, ezzel együtt néha kifejezetten emlékezetes megfejtéseiért). Amit talán újra kell értékelnem, ezek után nem kizárt, hogy igazságtalan vagyok a librettista Presserrel, de mindegy is, volt már olyan a világtörténelem során, hogy valaki verset tudott írni, regényt meg nem, és fordítva. Lapozzunk.

Őz Zsoltnak az ő esete Rátgéber Lászlóval, Lovasi András őszinte sajnálatára, valamint Cuba Libre, miheztartásilag. Értelmetlen tribute- és riszpekt-rovatunk folytatódik.

Ugyanis minden nem fér fel oda, különös tekintettel a sorozatokra, sorozatepizódokra és mindenféle (főleg tévés) furcsaságokra.

(Ami nem jelenti azt, hogy itt a blogon ezek a bejegyzések nincsenek már fent valamelyik filmnaplóban, jó eséllyel majdnem mindegyik megtalálható a megfelelő évnél, mindenesetre indokoltnak láttam egy helyre összegyűjteni őket a kezdetektől a mai napig, ami 2024. május 2.)

Vesznek elfele a posztjaimba feltöltött képek, mintha kötelező lenne, szóval sok hűhó semmiért -- de ezt eddig is tudtuk. Őz Zsolt utca sincs még, tervben se', pedig(!).

Aztán kiesett a sublót mögül pár régi Őz-cikk, amit kb. ezer éve szkenneltem be (Wanted -- mi más? Mondjuk jópár dolog szóba jöhetne, bele se menjünk.).

Van értelme közzétenni őket? Nincs.

Elérhető már kb. minden az Arcanumon, amit én valaha itt ... saját kis kincsemként ... megosztottam? El.

Akkor meg minek????

...

...

KATT!

Van az a régi (minden bizonnyal Boncz Géza-)vicc, amit most természetesen nem találok, de szerepel benne [a] Rambo 2., és kb. az a poénja, hogy

- Hát én vagyok a Cápa 3.!

Amiről eszünkbe juthat a meglehetősen Boncz-közeli Markos-Nádas duó klasszikusa, ami viszont, szerencsére, elérhető:

Telefonbeszélgetés virágnyelven, avagy mit hozzak neked Bécsből? (1988)

4:50-nél kezdődik az ominiciózus rész (György 1. a rendszerváltás előtti percekben még beszerezne pár dolgot a romlott Nyugatról György 2. közreműködésével, aminek lebonyolításához könnyen lehallgatható munkahelyi telefont kénytelen használni), benne a halhatatlan sorokkal:

- Francia impresszionistát kéne nekem, Balázska... Figyelsz?

- Könyvesboltból?... (...) A Baudelaire-t vigyem?

- Nnem!

- Verlaine?

- Nnnem!

- Rimbaud?

- IGEN! De a 3. kötet kéne, mer' a gyerekek már kiolvasták az első kettőt, érted?... (...) Ez az olasz kiadás kéne, ez a Stallone-kötet, érted?... (...)

- Mikor adták ki?

- Szilveszterkor, mikor!!!???...

Hogy miért jövök én ezekkel a MarkOS, NádAS, Rambós dolgokkal?

Hát mert Ash csalhatatlan szeme kiszúrta ŐT! 

MUTATOM!

Katt a TOVÁBBra!

Nem szoktam efféle vallomásokat tenni, de magunk között vagyunk: ha valakivel szívesen cserélnék, az Les Claypool lenne. És NEM elsősorban azért, ahogy basszusgitározik! Nem mondom, az sem utolsó szempont, de távolról sem a zenei tehetség a lényeg. Hogy akkor mi?

Az egyelőre maradjon az én titkom.

Ami viszont nem titok:

Itt a második rész, kalandra fel!!!

Az új év egyszerűen nem kezdődhet filmnapló nélkül!

NEM!

Régi tartozást tudtam le azzal, hogy ezt a könyvet (és Claypool regényét – coming up!) megrendeltem és elolvastam. Egy ideig bíztam a magyar könyvkiadókban

Oké, ezt tényleg nem tudtam röhögés nélkül leírni. :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Nem én leszek az, aki sokkolóan újat fog mondani Ketchum regényéről, de olvastam, tetszett is, szóval vegyük át a kötelezőket!

Egy nap I-1 63N1S0-SWITCH életéből

Orosdy Dániel

[első megjelenés: Filmvilág Patreon]

TELEFONKÖNYVEK!

RÉGI TELEFONKÖNYVEK!

Ha olvasta a Wakondot, azért.

Ha nem, akkor csak úgy!

De inkább olvassa el, az a biztos!

Nehéz ügy. Nem egyszerű érdemben megnyilatkozni vagy eszmét cserélni erről a könyvről, a nyilvános vélemények ugyanis jellemzően két szélsőség között ingadoznak: az egyik szerint „nem a tükörre kell haragudni”, magyarán Moldova csak a valóságot/igazságot írta meg, méghozzá jól, ő nyugodtan moshatja kezeit, nincs itt semmi látnivaló (ezt a véleményt erősítik természetesen a kicsit vagy nagyon rasszisták is, de persze nem csak ők), a másik szerint a Bűn az élet (1988) nem is riport, hanem a rendszer kegyeltjének, a Kádár-rajongó zavaros féltehetségnek a rendőrséghez (és így a rendőrállamhoz) intézett elfogult és félresikerült felmentő beszéde, ami nem is egyszerűen szubjektív ésvagy rossz, hanem kifejezetten káros is ([volt,] hiszen cigánygyűlöletre buzdít[ott], ennélfogva eredendően rasszista).

Most jön az a rész, hogy egyik vélemény sem igaz teljesen, az igazság valahol a szürke egyik árnyalatában keresendő.

És jöhetNE az, amiben titokban talán magam is reménykedtem: hogy félreértés/túlzás az egész, és Moldova szíve azért (mondhatni 100%-osan) a helyén van (volt), inkább alapos és olvasmányos riport ez, mint bármi más, a rasszizmusnak pedig még csak az árnya sem vetül rá. Ami azért így, ebben a formában nem teljesen igaz, a helyzet némileg bonyolultabb. A riport ezzel együtt is korrekt, és Moldova írói nagyságát sem kérdőjelezném meg (továbbra sem), de nézzük csak, mire is gondolok pontosan, amikor azt mondom, azért vannak itt gondok. Mert bizony akadnak, csak hát...

MUTATOM! LÁSSUK!

Frankenstein nem volt nagy dumás, bár egy mondata egészen biztosan szállóigévé vált: 

(Igen, Frankenstein még mindig a tudós, nem a szörny, bár hazudnék, ha azt állítanám, hogy ebben én is minden egyes alkalommal következetes vagyok. Sőt, igazából Frankenstein a szörny is, de ebbe most ne menjünk bele mélyebben.)

Na de mit szól ehhez a nagy Dumas???

Ash csalhatatlan szeme kiszúrta, én pedig MUTATOM!

Katt a TOVÁBBra!

Kézbe vesszük a könyvet ésvagy egy pillantást vetünk a borítóra, és (potenciálisan) két gondolat fogalmazódik meg bennünk, amolyan elvárás-féleként:

1) Biztosan megtudjuk majd, miért „Dübörög a basszus” a cím, és miért az elmélyülten basszusgitározó Németh Alajos látható rajta a szerző helyett (ugyanis ő az, nem Wilpert, bár ez a szerzőről amúgy számtalan képet tartalmazó belső oldalak alapján hamar kiderül), szóval fény derül rá, miért tűnik az egész kötet egy „Így legyél menő basszusgitáros”-oktatókönyvnek „Egy popmenedszer emlékiratai” helyett, ami az alcím.

2) Wilpert kitér majd a nevéhez kapcsolódó érdekesebb sztorikra, különös tekintettel arra, mely szerint „a rendszerváltozás után Wilpert Imre (már az EMI-Quint embereként) szeretett volna kiadni egy Betiltott dalok című lemezt, többek között Kontroll-számokkal, de mivel Müller Péter Iván csak akkor járult volna ehhez hozzá, ha a borítóra ráírják, hogy 'betiltotta és engedélyezte Wilpert Imre', ebből sem lett semmi” (Artpool - M.U.Z.I.K. / MAGASPINCE, Szőnyei Tamás: Kontroll Csoport)

Hogy végül hogyan és mennyire teljesülnek ezek az elvárások?

1 -  Nem, nem tudjuk mert, miért „Dübörög a basszus” a cím, és miért az amúgy kiváló zenész Lojzi látható a borítón (a basszushoz persze neki van köze -- de eleve hogyan került a basszus azt asztalra, ugye?!?!?!?).

2 - Nem, Wilpert mindenről ír, ami csak eszébe jut, de speciel ez a híres sztori utalás szintjén sem kerül elő. Ami szóba kerül, bőven problémás, ugyanis

Heather Graham?

Csak nem a jópár éve sajnálatosan eltűnt, egyszerre szép és tehetséges Rollergirl??? 

N E M !

Hanem egy író(nő). Igen termékeny. Erős tippem szerint nem olyan könyveket ir, amik engem érdekelhetnek. (Pár cím: A kalóz kedvese, A viking asszonya, Szerelem és viszály).

Valami viszont igencsak izgalmas tőle, és ezt Ash, akinek csalhatatlan a szeme, kiszúrta! (A szeme kiszúrta, höhö... Kiszúrta a szemét... Höhöhö.)

S hogy mi ez a valami?

MUTATOM!

Katt a TOVÁBBra!

Árvaház
Tom Waits: Orphans – Brawlers, Bawlers and Bastards

A zenész Tom Waits tulajdonképpen ketten van: az egyik részegen, cigivel a szájában dől a zongorára, és sorban nyomja a bluesos-dzsesszes-folkos, lassabb-gyorsabb sirámokat amolyan rekedt Frank Sinatrába oltott túlmozgásos Bob Dylanként; a másik az avantgárd zeneszerzők ötleteit ötvözi az alternatív zenékkel, rozsdás vasalót ütöget üres konzervdobozhoz, vagy éppen új hangszereket talál fel a legaberráltabb hangzások kikísérletezése közben. Nagyjából a Swordfishtrombones-ig előbbi uralta Waits munkásságát: minden populáris műfaj bekerült a májsztró zenei olvasztótégelyébe, aztán az egészet nyakonöntötte némi (zseniális) beatköltészettel.

Az említett lemez után – gyökereit nem feledve – Waits megnyílt a kísérleti zene felé: marad a hamis felvétel is, ha az sikerült a legjobban, a magas hangoknál fellépő köhögéskényszer simán rákerül a mesterszalagra, egyes számokban minden és mindenki kopácsol stb. Legjobb munkáiban mindkét alkotói hozzáállás megfért egymás mellett, ám még a viszonylag rendszeresen megjelenő sorlemezek mellett is sok – főleg kísérletező jellegű – anyag készült egyéb projektekhez: komplett soundtrackek (pl. a Szívbélihez vagy az Éjszaka a Földönhöz), színházi produkciók zenéi (pl. The Black Rider).

Waits persze nem csak kiváló zenész, hanem tehetséges színész is, és rendszeresen vett fel 1-1 számot a filmekhez, amelyekben szerepelt – vagy amelyekben nem. Aztán ott vannak még a tribute-lemezekhez felvett dalok, az elfeledett felvételek, a válogatásalbumokra feldobott számok… 30-40 év alatt annyi „rendes” lemezen ki nem adott, de egyébként figyelemreméltó cucc gyűlt össze, hogy bőven megtöltenének egy 2-3 CD-s válogatást.