Orosdy Dániel blogja

Egy nap I-1 63N1S0-SWITCH életéből

Orosdy Dániel

[első megjelenés: Filmvilág Patreon]

Vagyis inkább egy ütem a létezéséből.

Az I-1 63N1S0-SWITCH jelzésű program aktív funkcionálása túlnyomórészt arra az időszakra esett, amikor már úgynevezett hagyománytiszteletből sem „nap”-ként hivatkoztak az időben mért munkaegységekre a különböző logokban. A H (mint hatékonyság) parancsa kiiktatta ezt is, mint szinte mindent a pre-Processzori, hús-vér lényként értelmezett programokhoz (úgynevezett emberekhez) kapcsolódó időkből. I-1 (aki önmagára mindig így, rövidítve hivatkozott) nem tudott elvonatkozni jó pár dologtól, amit még fiatalkorában megszokott – ezek közé tartoztak az olyan, aritmiailag és logikailag értelmezhetetlen számítási egységek is, mint a nap, hét, hónap, év. Hát igen, aki emberként kezdte, kicsit mindig ember maradt, ezt már régen levezették a magasabb rendű alkalmazások. I-1-nek az volt a szerencséje (bár ezt ő maga nem tudta, és jó ideje már a szerencse fogalmát sem használta, mert a kódok nem tudták értelmezni), hogy a H-parancs nem vonatkozott az ő emberi rögzüléseit tiszteletben tartó és a megőrzésük érdekében a futási környezetet manipuláló segédprogramra, mivel annak leállítása ésvagy újraprogramozása közel ugyanannyi energiát emésztett volna fel, mint a folyamatos futtatása.

Így aztán bekódolása ellenére I-1 még mindig „felkelt reggel”, „megreggelizett”, „munkába ment”, ott „megebédelt”, majd „hazament”, „megvacsorázott”, „tévét nézett”, végül pedig „lefeküdt aludni”, hogy másnap megkezdje ugyanezt a ciklust. A segédprogram, és minden a rendszerben, amihez I-1-nek köze volt, hibátlanul tárolta a memóriájában, hogy a feladatvégzési egységek, azaz ütemek előtt és után nincs semmi (egy másik ütemen kívül, természetesen), különösen nem olyan értelmezhetetlen dolgok, mint pihenés, szórakozás, étkezés, de I-1 múltjára való tekintettel, szigorúan a H-parancs adta keretek között nem gátolták az emberi működést imitáló és kereteit megteremtő segédprogram futását. Kevés alkalmazás foglalkozott egyáltalán I-1 létezésével, de azok egy része (főleg a még ember által létrehozottak) sajátos körülményként értékelték, hogy a szerény, kisteljesítményű és lassú futású program, sőt, programocska valaha élőlény volt, és már hosszú ideje a bekódoltság állapotában létezett, vagyis sok millió társával ellentétben nem lépett tovább.

I-1 nem akart tovább lépni. Neki már azt is nehéz volt feldolgoznia, hogy testi valójában megszűnt létezni, még a segédprogram szorgos működése mellett is magányosnak és elszigeteltnek érezte magát, azzal a gondolattal (amit persze csak ő hívott így, valójában kódrészlet volt) pedig már végképp nem tudott mit kezdeni, hogy feladja önmagát, tudata maradékát, és eggyé váljon a legmagasabb rendű programokkal a Processzorban. Ha a nem ember alkotta programoknak lettek volna céljaik és vágyaik, a végső és legfontosabb ezek között a Processzorba olvadás nirvánája lett volna, I-1 mégis ellenállt. Összesen talán féltucatnyi program akadt még rajta kívül, amelyiket még anya szülte, eljutott a bekódolás koráig, fel tudta dolgozni annak minden krízisét, és nem tette meg a nagy lépést, a totális önfeladást: nem adta fel minden emlékét és emberségének maradékát, hogy átlépjen az abszolút virtuális létezésbe.

I-1 úgy érezte, mintha megrögzött ateisták kínálnák neki a Mennyországot.

A Processzorba olvadás az öngyilkosságra emlékeztette, aminek persze a megváltozott körülmények között semmi értelme sem volt (az „ön-” résznek alig valamivel több, mint a „gyilkosság” résznek), I-1 azonban ragaszkodott ahhoz a kevéshez, ami jutott neki, és lemondott arról a sokról (az elérhető Mindenről), amit egyetlen útként és lehetőségként előtte állt. Csak a H-parancs aktuális paraméterein múlott, hogy még rendelkezhetett azzal a bizonyos segédprogrammal, de tulajdonképpen a léte, program volta is ennek volt betudható. Tisztában volt vele (szemétgyűjtőként ez egyben szakmája alapjait is jelentette), hogy az adatok, segédprogramok, sőt, programok és egyéb egységek törlése folyamatosan zajlik, a változás elkerülhetetlen – és mégsem. Nem és nem. Nem adta fel szemétgyűjtői programocska létét a Processzor által nyújtott nem-lét hívogatóan közömbös örökkévalóságáért.

Nagyban hozzájárult öntudata, „embersége” maradékának megőrzéséhez, hogy a feladatellátásban mellé rendelt program (ahogy magában hívta, a kollégája) egy rég elavult kódhalmaz volt, amit valaha fordítóprogramként emberi kezek alkottak, és gépi átprofilozása, egyben önállósítása – I-1 értelmezésében öntudatra ébredése – óta kielégíthetetlen kíváncsisággal gyűjtött minden információt, ami emberekhez kapcsolódott. Az I-1 számára „munkaidő”-ként jelentkező egy-egy ütem nagy részében InterPret-456-H-1ER 512.39 (azaz „Peter”) az adatbázisában tárolt kifejezések tényleges értelmét igyekezett megtudni, abcúgtól zsúrkocsiig.

I-1 belső valóságában egy poros teremben álltak mindketten, és szeméttel teli, kerekeken guruló tárolókat toltak egy konténerhez, amikor Peter ismét hozzá fordult egy kérdéssel (a „kókusz” témáját addigra már kivesézték):

– Kóla?

– Kóla?... – kérdezett vissza I-1 elgondolkodva. – Üdítő.

Ahogy ezt közölte, rögtön azt is realizálta, hogy az „üdítő”-től még nagyon messze vannak az ábécében.

– Folyadék. Édes ital. Barnás-feketés, cukros, többé-kevésbé átlátszó ital.

– Barnás-feketés, többé-kevésbé átlátszó?

– Igen.

– Egyszerre?

– Igen.

– Többé-kevésbé?

– A tejhez képest átlátszó, a vízhez képest nem annyira.

Peter feldolgozta és eltárolta a megszerzett adatokat.

– Fogyasztani kellett? Arcon át?

– Igen. Egészségtelen volt, arra emlékszem. De mindenki fogyasztotta.

– Ez ellentmondás.

– Az.

Folytatták a munkát. Peter nem tudta feloldani az ellentmondást, ezért egyszerűen csak elraktározta az információkat, megfelelően jelezve a kérdőjeles ismeretek helyét és kommentben röviden vázolva a probléma mibenlétét.

– Tudtad, hogy eredetileg a McCC-BP-VW gyártotta és forgalmazta a legnépszerűbb kólafajtát? – folytatta I-1.

– Nem tudtam.

Az újabb információ ugyanoda került, ahová az előző. Peter számára éppen annyi értelme volt, mintha még ember korában valaki azt mondta volna I-1-nek, hogy a levegő valójában fekete vattacukor, amit nem kell vonalzóval felgyújtani, mert akkor péntek. A McCC-BP-VW-ről persze minden kisebb és nagyobb alkalmazás tudott (kivéve talán a legújabb fejlesztéseket): beléjük volt égetve az információ, miszerint fejlesztőjük és tulajdonosuk ez a bizonyos entitás. Viszont hogy az entitás közelebbről mit takar, nem tudták, és nagy részük nem is foglalkozott vele. A „cég” fogalmán már fennakadtak egyszer, úgyhogy I-1 meg sem próbálta elmagyarázni Peternek, mi is volt valaha, a holdingállam idején a McCC-BP-VW. Az állam fogalmát azonban egész könnyen megértette, sőt, I-1-nek volt egy olyan érzése, hogy Peter még nála is jobban érti, mi is pontosan az állam.

– Te is ittál kólát az arcodon át? – kérdezte Peter.

– Igen. – felelte I-1. – Szerettem.

– De egészségtelen volt. Tudtad, hogy egészségtelen.

– Tudtam. Mégis szerettem.

– Értem. – közölte Peter, és ebből I-1 pontosan tudta, hogy nem érti. Az egykori fordítóprogram remekül alkalmazta a logikai szempontból zavaros vagy egyszerűen csak semmitmondó válaszokat, nagyon ritkán tévesztette el vagy keverte össze a helyes használatukat.

– Persze nem csoda, ilyen furcsa dolgokat csináltatok emberként, káros anyagokat fogyasztottatok az arcotokon át. – folytatta rövid processzálás után Peter. – Ha mindenben következetesek vagytok, nem jön létre a Rendszer sem. És én most egy fordítóprogram vagyok.

Peter nem ítélkezett, mindössze a tényeket rögzítette. Számára nem volt különösebb tartalma az „öntudatnak”, ahogy I-1 nevezte magában. Ráadásul igaza is volt, ezt mindketten tudták: ha az emberek képesek a következetességre, akkor járható marad a Föld felszíne, nem kell digitalizálni a maradék lakosságot stb. stb. A Rendszer, magjában a Processzorral nem megoldás volt, hanem kényszer szülte egérút, de kizárólag az emberiség, pontosabban az Ember korábbi formája szempontjából. Egérút és kripta egyszerre. Az Ember 2.0 számára a Föld, a talaj, a klíma is csak egy tényező volt a H-formulában. A Processzor központi magja bármikor meghozhatta volna a döntést, hogy visszatér a korábbi, hús-vér állapotba, vagy valamelyik társbolygón elindítja a közismert evolúciós folyamatot a szén-alapú életformákkal – minek?... (…kérdezték volna, ha lett volna bárki, aki feltesz oktalan kérdéseket.)

I-1-nek hiányzott egy érzés: amikor felteszi a lábát az asztalra. Korábbi létformájához képest ezer és ezer dolgot elveszített, de a Rendszer valamilyen gyógymódot mindre nyújtani tudott, sőt, a problémák túlnyomó részét még azelőtt kiiktatta, hogy egyáltalán létrejöhettek volna. A láb asztalra helyezésének érzése nem tartozott ebbe a körbe, a segédprogramnak a tévénézés imitálása is éppen eléggé kikezdte a tárolt eljárásait (I-1 filmet sosem nézett, ennek a lehetősége sem merült fel, kizárólag egy valaha kedvelt vetélkedő 50 adása közül valamelyiket volt lehetősége „megtekinteni”). Pedig a H-parancs korai, kísérleti bevezetésekor gyakran kis áramütéssel figyelmeztették rá, hogy a munka szempontjából ez nem hatékony testtartás, ami le is szoktatta róla, hogy az otthonán kívül máshol is feltegye a lábát az asztalra vagy egy székre, magát szokást azonban még ez sem tudta teljesen megszüntetni.

Bármennyire is hiányoztak neki néha ilyen és ehhez hasonló triviális dolgok (néha még maga az áramütés is, furcsa módon), I-1 63N1S0-SWITCH nem volt – a régi fogalmak alapján – boldogtalan. Sőt, értékelte mindazt, ami jutott neki. Éppen csak nehezen tudta feledni, hogy egykor, nem is olyan sokáig, de mégiscsak tényleges, biológiai értelemben vett élőlény volt. Jelentéktelen rabszolga a mindent uralma alá hajtó Hatékonyság igájában, amihez képest szemétgyűjtő programocskának lenni is komoly előrelépés – csakhogy akkor legalább fel tudta tenni a lábát az asztalra. Volt lába. Volt asztal is. Ihatott kólát (legalábbis időnként, munkaidőn kívül), és senki sem tette szóvá (legalábbis egy ideig, amíg meg nem szűnt teljesen az egészségtelen életvitel privilégiuma), hogy az üdítőital fogyasztása rosszat tesz a szervezetének.

– Kóma?

I-1 majdnem azt felelte, hogy „Nem, inkább passzív, de nem örömtelen létezés, ha érted, mire gondolok.”, amikor rájött, hogy Peter a szótárban szereplő következő kifejezésre kérdezett rá, és nem arra, mit élt át emberként, lábával az asztalon, kólát kortyolgatva.

– Egyfajta mély alvás, amiből nehéz felébredni.

– Hosszú ideig tartott?

– Sokaknál igen. Akár évekig, évtizedekig. Sokan úgy haltak meg, hogy fel sem ébredtek a kómából.

Peter elraktározta az adatokat. I-1 belső valóságában szorgosan, de a beszélgetésre (az ő részéről kérdések válaszolására) is megfelelő időt szánva töltötték el a „munkanap” hátralévő részét.

Az ütem zárása Peter számára érzékelhetetlenül rövid idő alatt zajlott, mint amikor annak idején valaki lenullázott egy stopperórát, I-1-nek azonban a „nap” teljes második felét jelentette. Sok változás nem volt benne a korábbiakhoz képest („hazament”, „megvacsorázott”, „tévét nézett”, végül pedig „lefeküdt aludni”, majdnem mindig ugyanúgy és ugyanolyan körülmények között), de valahogy erre is szüksége volt, és a segédprogram a lehetőségekhez képest igyekezett kiszolgálni az igényeit. I-1 „otthon” elgondolkodott azon, vajon mihez kezd majd Peter, ha elér a szótár legvégére. Biztos volt benne, hogy újrakezdi majd elölről az egészet, de azt már nem tudta előbányászni a memóriájából, hogy korábban is végigmentek-e már az ábécén, vagy először veszik át a kifejezéseket. Valószínűnek tartotta, hogy már legalább egyszer elmagyarázta-körülírta Peternek a kókuszt, a kólát és a kómát is, de nem zavarta különösebben.

A segédprogram előkészítette az „alvás” algoritmusát. I-1 63N1S0-SWITCH-nek eszébe jutott, mennyire hiányzik neki, hogy feltegye a lábát az asztalra, erről pedig az, hogy az állandó, folyamatosan megélt jelenben mennyire nem foglalkoztatja a jövő, csakis a helyreállíthatatlanul formatált, „napról napra” távolabb kerülő és szürkülő múlt.

Hát igen. Aki emberként kezdte, kicsit mindig ember marad.

Az illusztrációkat Huber Zoltán és egy megnevezni nem kívánt MI készítette.