A kiváló Mindhunter könyveredetijéről beszélünk, de figyelem! Bármennyire is „regényes” Fincher remek szériája, a Sorozatgyilkosok egyértelműen tényirodalom, még ha olvasmányos, és anekdotákban, életrajzi elemekben bővelkedő is. És ez az egyik, ami igazán érdekessé teszi: megfigyelhetjük, ahogy a filmesek egyik vagy másik részletből, fejezetből kibontottak egy-egy jelenetet, epizódot, szereplőt stb. Szinte mindennek az „eredetijét” meglelhetjük Douglas élményeiben (érdekes módon a finálét ihlető valós incidensről szerzőink nem írnak, Ed Kemper Wikipedia-oldalán lelhető fel, könyvben pedig Robert Ressler, Douglas társa írta meg), de hogy hogyan, az már széles spektrumon mozog. A sorozatgyilkosok esetében szinte minden adott, az írók éppen csak sűrítik és hatásosabbá teszik az amúgy is méregerős anyagot (nagyon ügyesen egyébként, ld. a kismadár és a ventilátor tanulságos esetének átdolgozását). A főszereplőknek már jóval kevesebb közük van a könyv FBI-ügynökeihez, bár a kapcsolat itt is egyértelmű (legalábbis a férfiak esetében). A sorozat első évada és a könyv első fele-harmada tehát erős fedésben van, és akkor is izgalmas a kettő kapcsolata, ha azt hisszük, Fincher már minden érdekeset elmondott. De ennél azért többről van szó.
A másik dolog ugyanis, ami izgalmas olvasmánnyá teszi a Sorozatgyilkosokat, az maga a szöveg minősége. Vagy még inkább az élettapasztalaté. Douglas gyakorlatilag az életét mondja fel ugyanis – illetve mondta tollba az amerikai sztároknál szokásos módszerrel, egy újságírónak, önéletrajz(!)-írónak –, és mivel ez az élet a legveszélyesebb, leghírhedtebb amerikai bűnözők, elsősorban sorozatgyilkosok környezetében telt, a végeredmény kicsit olyan, mint a morbid történetek gyűjteményei (mi is ennek a rendes neve?) abból a fajtából, amiből Ráth-Végh István jegyzett vagy negyvenkettőt, Fekete krónika és tsai. És ezek rohadt érdekesek tudnak lenni, pláne ha tudjuk, hogy kb. minden leírt szó igaz és/vagy közvetlen tapasztalatból származik. Nem csak a híres-hírhedt esetek, akikről már tucatnyi film és könyv készült, de még a kevésbé sztárolt (ez a szó sajnos jól passzol ide) gyilkosok ügyei is. A Mindhunter könyv és film fő érdeme hogy megmutatja és bizonyos fokig átélhetővé teszi a kegyetlen bűncselekmények emberi oldalát, legyen szó (főleg) az áldozatokról, (nem kis részben) a bűnüldözőkről és (a szükséges mértékig) az elkövetőkről. Nem elhanyagolható persze az úgymond bulváros vonal sem (vér, belek, elmebetegek!), de ez a témából következik, nem annak (jelen esetben lelkiismeretes, minőségi) feldolgozásából. Gyenge idegzetűeknek ezzel együtt nem ajánlom ezt a remek könyvet, ahogy a tévésorozaT sem.
Kép: moly.hu (köszi)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Huber Zoltán 2018.07.08. 17:49:49
Orosdy Dániel · http://danielorosdy.blog.hu/ 2018.07.09. 17:05:02