Jelen esetben az „önálló recenzióként máshol megjelenő szöveg” filmekről szólt, tehát kicsit kifejthetem (a saját magam alkotta szabályok alapján... amikhez miért is kéne ragaszkodnom?? :D kifejtem és kész) a máshol már publikált lényeget bővebben.
Ahogy a blogomot lelkesen követők már észrevehették, régóta érdeklődéssel, mi több, határozott rokonszenvvel követem Ross Macdonald munkásságát. Nemrég – a Filmvilág adta megbízásnak köszönhetően – lehetőségem volt felgyorsítani az ismerkedési folyamatot, ami egy ennyire sok könyvet jegyző (és a saját hangjára ennyire későn rátaláló) szerző esetében nagyon izgalmas, bár némileg ellentmondásos fejlemény (ugyanis szerettem volna sorban haladni a Lew Archer-könyvekkel, erre a 2. helyett kapásból a 15.-re ugrottam).
A Búcsúpillantás már kifejlett, ivarérett formában mutatja a telivért, nem is annyira könnyű összekeverni egy kehesebb Chandler-regénnyel, mint amennyire a(z amúgy kifejezetten minőségi és szerethető) Mozgó célt lehetett. Ráadásul ez egy olvasmányos, magas szakmai színvonalon megoldott regény, ezzel sincs semmi baj... Akkor mivel van? Azzal, amiről Macdonald tulajdonképpen nem tehet, bár biztosan nem volt ellenére, és amit a cikkben is feszegetek: hősünk (mármint RM) vitathatatlan érdemei ellenére nem passzol tökéletesen a helyre, ahová rajongói próbálják besuvasztani, azaz csak nagy jóakarattal része (és pláne nem vezetője) a képzelt triumvirátusnak, aminek két alaptagja Dashiell Hammett és Raymond Chandler. Szóval a képzelt triumvirátus szerintem marad dinamikus duó, de Macdonald ettől még remek író remek könyvekkel.
Amit igazol a másik, korai és Archer-mentes kötete, a The Three Roads is, ami műfajából adódóan kevésbé emlékeztet a nagy elődök munkáira (lévén sokkal inkább lélektani thriller, mint hardboiled krimi), és némi bizonytalanságtól eltekintve (ami a zsenge-volta mellett nyilván nem független attól sem, hogy a kiadó kihúzatott a kéziratból 10.000 „jó” szót) kiváló a maga nemében. Kár, hogy nincs magyar fordítása, bár ami azt illeti, alapvetően nem panaszkodhatunk, a Macdonald-életmű java elérhető itthon is, méghozzá jó ideje (valamiért eleinte teljesen rendszertelenül jelentek meg a könyvei, fittyet hányva mindenféle logikára, sorrendre), ezzel együtt akadnak fájó hiányosságok, konkrétan az Archer-sorozaton kívül csak egy könyve jelent meg, az sem könyv-alakban (A Ferguson-ügy – Rakéta Regényújság, 1975, 42-49. sz.), és még az Archer-sorozat sem teljes: A zebracsíkos halottaskocsi nem érhető el kötetben, a bő tucatnyi novella közül pedig mindössze három.
És ha már novellák: a Guilt-Edged Blond két fordításban és három címen (!) is megjelent itthon (Szőke lány párducbőr kabátban, A párducbőr kabátos szőke lány, A bomba szőke), ráadásul teljesen függetlenül attól, hogy két (nagyon eltérő, de egyaránt rossz) filmfeldolgozása létezik. Amúgy ez egy kifejezetten rövid, feszes, hatásos írás, ami kicsiben felvillantja mindazt, ami a szerzőt „nagyban” is jellemzi. Érdemes beszerezni és elolvasni, akárcsak a Macdonald-moziadaptációkról szóló írásomat. :DDD
Kép: moly.hu, Wikipédia (köszi)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.