Greff András írása a Magyar Narancs 2014/49. számából, melyből megtudhatjuk, hogy a rendesebb filmes könyvekből nem hiányozhat a képmelléklet*, és kitérnek bennük az éppen trendi, de egyébként meglehetősen középszerű és felejtésre ítélt tévésorozatokra is**.
Féllábú, félkarú
Lehet, hogy az élőhalottak a szörnyvilág zsellérei, ám ez nem akadályozza meg a zombikat abban, hogy napjaink egyik legnépszerűbb sorozata, a The Walking Dead címszereplői legyenek.
Már hetek óta 2015-öt írunk, és én még nem nyilvánultam meg Fulci&Romero témakörben... Nem mehet ez így tovább! Következzék tehát mindaz, ami az utóbbi időben érdekes lehetett a könyvünkkel és a nevezett rendezőkkel összefüggésben, méghozzá ezúttal főleg képek. Sorrendben:
- Merényi művész úr csodálatos rajza (Facebookon már a világ elé tártam, tulajdonképpen egy ajánlás a Grafitember Művek 2012-es gyűjteményének első oldaláról).
- Schreiber kolléga életrajza a Mozgó Világból, mely bizonyítja, hogy sajátos utakon ugyan, de az exploitation keze még a rangos szerkesztőségekbe is beteszi a lábát. (Vö. "Az élet utat talál.")
- Két kép és egy népi megfigyelés: vajon véletlenül emlékeztet annyira a derék Antoine Saint-John A pokol hét kapuja boszorkánymestereként Antonin Artaud-ra? (Mellesleg Artaud nevét Fulci főleg e filmje kapcsán emlegette előszeretettel, és nem is véletlenül.)
- A nálunk valamilyen formában hozzáférhető vált Fulci- és Romero-filmekhez kapcsolódó képgyűjtemény (leginkább mindenféle borítók). Ez ugyan különösebben aktuálisnak nem mondható, viszont tudtommal más így még nem szedte össze mindezt.
Ahogy mondani szoktam: MUTATOM!
Hogy miért exkluzív? Hát mert több okból is!
Egyrészt a már nevében is rokonszenves scorsesefan az Unrated fórumon megosztotta gondolatait a könyvről, amit én most örömmel (és az engedélyével, valamint picit szerkesztve) publikálok:
No, végigértem a könyvön.
A Romerós résszel kezdtem, mert tőle láttam - az utolsó kivételével - a zombifilmjeit. Elsőre kicsit rövidnek gondoltam, de igazából Romero életműve nagyjából ennyi (sőt, talán arányaiban még több karakter is jut egy-egy filmre, mint Fulci esetében). A nagyobb hangsúly a zombifilmeken van (amit a fentiek miatt nem bántam egyáltalán), nem véletlenül, az elemzések, írások érdekesek, pont annyira részletesek, amennyire szerintem kell. Az élőhalottak éjszakája írást különösen hasznosnak találtam, mégpedig a következő okból - a filmet én speciel nagyon szeretem (talán a legjobban az összes közül), de ennek a társadalomkritikája, "szocio-mondanivalója" jött át a legkevésbé, amit így a könyv elolvasása után főképpen annak tudok be, hogy nem abban a korban, nem abban a közegben élek/éltem, amelyikben a film készült. A nem zombifilmekről készült írások is tetszettek (bár nem bántam volna esetleg egy filmes bontást, mint a Fulcis résznél), a Martinhoz és Az őrültekhez egészen meghozta a kedvemet.
A Fulcis rész részletesebbnek, "izgalmasabbnak" hatott, aminek esetemben több oka volt - 1. róla semmit sem tudtam kábé; 2. lerí a lapokról az elvégzett igényes, alapos háttérmunka (ezzel a Romerós résznél sem volt bajom, csak ott többnek éreztem a filozófiát, mint a [pl. életrajzi] tényközlés igényét); 3. Fulci magánélete és pályája nem nevezhető eseménytelennek. A legnagyobb érdeme természetesen, hogy bemutat egy olyan életművet, amely a leírtak alapján érdemtelenül sikkadt el, kapott kevés figyelmet. A korai filmek szinte mindegyikéhez, de a sikeres horrorokhoz meghozta nagyon a kedvem (és többtől, főleg a későbbiektől el is vette), aztán nem tudom hogy jutok oda. Ami tetszett, hogy olyan nagyon nem spoileresek az írások (bár akad pár), de mégis sikerült átadni (megalapozottan) a véleményt, kritikát.
Általában elmondható, hogy kellemesen olvasmányos az egész könyv, közérthető, logikus felépítésű. Filmrajongóként, érdeklődőként faltam az oldalakat, nem egy túl hosszú olvasmány, cserébe viszont valszeg még elő fog kerülni, főleg ha mondjuk sikerült pár filmet megnézni. Szívesen olvasnék ilyen színvonalú könyvet más rendezőkről is.
Csoda, hogy majd' kiugrottunk a cipőnkből örömünkben?! És az érzelmi hullámvasútra ezzel tulajdonképpen még csak jegyet váltottunk, hiszen nem sokkal később...
...másrészt kisebb népi mozgalom indult a Fulci & Romero kötet népszerűsítésére Deliria blogján, melynek hatására vércseppek szöktek szemünkbe a meghatottságtól (erről és Gogo Yubariról később). Érdemes TOVÁBBkattintani:
Zoo_Lee rokonszenves írása a CineGore-ról:
Orosdy Dániel / Schreiber András: A horror mesterei – Lucio Fulci & George A. Romero
A TOVÁBB után olvasható egy velem készült interjú a Filmtettről (Pernecker Dávid munkája), ALÁBB pedig a Tilos Rádió Tótumfaktum című műsorának hanganyaga (Schreiber kollégával a 2014. 10. 14-ei adásban vendégeskedtünk, a könyv apropóján Romero és Fulci pályájáról, valamint horrorról, zombikról és sok más egyébről beszélgettünk).
Tilos Rádió - Tótumfaktum (2014. 10. 14. 18:00-19:30)
EXTRAként pedig prezentálom Merényi "Grafitember" Dániel karikatúráját, melyen egy elhízott, kopasz, tokás rém és Schreiber András zombiváltozata látható.
Avagy itt a betekintő, amit először a Filmvilág blogon publikáltunk!
(...) most pedig – egy elképesztően ravasz és kifinomult marketingfogással – magát a könyvet tárjuk olvasóink elé. Pontosabban egy pár oldalas részletét.
Méghozzá az RTV Részletes 40. számából (64. oldal, 2014. szeptember 29. - október 5., főszerk.: Kovács Ákos, felelős kiadó: MTVA Kiadói Kft. ügyvezető igazgatója) és Svébis Bence tollából, a szerző engedélyével:
Másodközlök, lelkesedésem minden szempontból mérsékelt.
Emlékeznek arra a kiváló cikkre, ami Robert De Niróról jelent meg pár éve a Filmvilágban? Tulajdonképpen nem is cikk volt, hanem egy külföldön megjelent életrajzi kötet néhány fejezetének fordítása, de ez mindegy is (ahogy az is, hol jelent meg). Ami számít: jó volt! Érdekes, alapos, olvasmányos. De Niro kedvelői közül valószínűleg többen is örömmel olvastuk volna az egész könyvet magyarul, ha tehetjük.
Nos, a nemrég megjelent magyar nyelvű Robert De Niro-életrajznak a fentiekhez semmi köze.
Beleértve a fizikai formátumot is, mármint nem csak webshopban rendelhető, hanem könyvesboltban is megvásárolható, "hagyományos módon". Az Írók Boltjában, természetesen!
http://irokboltja.hu/products/a-horror-mesterei-lucio-fulci-es-george-a-romero
Az alábbi figyelmeztetés
Utolsó darabok, kérjük egyeztessen a bolttal, hogy biztosan meg legyen. (#11174764)
nyilván jogos, de azért nem kell megijedni, ha elfogytak a könyvek, igyekszünk mihamarabb küldeni további példányokat. Köszöntem!
Egyelőre "csak" a kiadó, azaz a Kontraszt Plusz Kft. webshopjában, viszont kedvezményesen (2.690-ért házhoz viszi a postás!). Ide tessék kattintani:
http://book.kontraszt.hu/webshop/irodalom/a-modern-horror-mesterei-detail
És nemsokára ott leszünk az Írók Boltjában is!
Régóta fenyegetem a magyar lakosságot egy könyvvel, amiben majd jól kifejtem a Lucio Fulci olasz rendezővel kapcsolatos gondolataimat. Nos, a könyv elkészült, kijött a nyomdából, és -- ahogy azt az elejtett utalásokból már sejteni lehetett -- nem is csak Fulciról szól, Schreiber András barátom ugyanis összeszedte a gondolatait George A. Romero amerikai rendezőről, hogy "kettő az egyben" alapon együtt még többet adhassunk az olvasóknak. A nemsokára forgalomba kerülő kötet tehát két hosszabb írást és ezek függelékeit tartalmazza, a borítója pedig így néz ki:
A horror mesterei révén az olvasó képet kaphat a horror alműfajainak, különösen a zombihorrornak a fejlődéséről, valamint a színes egyéniségű filmesekhez és sajátos mozijaikhoz kapcsolódó anekdotákról. A tudományos igényességgel megírt esszékben számtalan kevésbé ismert, de figyelemreméltó mű, alkotó, stílus, irányzat és fogalom is szóba kerül.
A "tovább" után a borító többi része és különféle szöveges információk várják a kedves érdeklődőket.
Utánközlés, már megint. És a megszállott Könyvnapló-rajongóknak egy trivia: valójában ez a 65. bejegyzés, nem a Lovasis, azt ugyanis később olvastam, csak előbb naplóztam. Őrület!
Ulf Lüdeke: Terence Hill
Bud Spencer -- jórészt -- maga írta meg, Terence Hill ezzel nem próbálkozott, ami viszont nem feltétlenül baj, a memoárok szerzői amúgy is szeretik sajátos szempontok szerint megszűrni az életük eseményeit (ld. Friedkin és persze Bud). Az már nagyobb probléma, ha az alany szeret rejtőzködő életmódot folytatni, márpedig Mario Girotti csak filmen nagyszájú és közvetlen, az életben inkább kerüli a nyilvánosságot (főleg a fia halála óta, de valószínűleg Az ötös számú vágóhídból ismerős gyerekkor se lehetett piskóta). Lüdeke azért szépen összeszedte mindazt, amit lehetett, de a legfontosabb szereplőkkel nem beszélt (adott esetben önhibáján kívül), így minden érdeme ellenére lehetne ez a vékony, gyorsan kiolvasható kötet sokkal alaposabb is. És végül két figyelmeztetés:
1) Terence Hill édesanyja német volt, ő maga is legalább annyira németnek tartja magát, mint amennyire olasznak, ezzel együtt igazán mókás, ahogy a szerző számára minden és mindenki, de főleg könyvének főszereplője szinte csak "helyi" összefüggésben kerül elő. Mintha Paul Newmanről egy honfitársunk úgy írna életrajzot, hogy rendszeresen "snájdig felvidéki fiú"-nak nevezi, vagy ilyesmi.
2) Szemben a hibáktól hemzsegő Bud-életrajzzal, itt már azért tűrhető a helyzet, de még bőven lenne hová fejlődni, néha nagyon zavarossá válnak a dolgok, összekeverednek az infók, tények stb. Igazán azonban csak akkor tudjuk értékelni a Libri kiadó ezen a téren tanúsított erőfeszítéseit, ha belelapozunk a
Bud Spencer - Terence Hill krónikák
ba.
Aminek a képanyaga csodálatos, viszont a szövege -- pontosabban az eredeti szöveg magyarítása -- kritikán aluli. Az egy dolog, hogy a filmekkel kapcsolatos tények jelentős része nem stimmel (erre Lüdeke könyvében is van példa), az is, hogy akár még egy bekezdésen belül is előfordulnak ellentmondások (ez már neccesebb, elvileg 4 ember volt az ilyenek kiszúrására, és még csak szakértőnek se kell lenni a legtöbb felfedezéséhez), az viszont már bőven sok, hogy néhány mondatnak egész egyszerűen nincs értelme, erőltetett és esetlen a megfogalmazása, vagy egyenesen olyan, mintha az írójának nem a magyar lenne az anyanyelve. Hálás vagyok a kiadónak a könyv megjelentetéséért, de ennyi pénzt ebben a formában ez a kötet egyszerűen nem ér, én kérek elnézést.
És akkor ide is egy figyelmeztetés:
1) Ajánlom mindenki figyelmébe a Bud és Terence megjelenését a különféle (egyébként szinte mindig nagyon hangulatos) plakátokon! Girotti úr konkrétan felismerhetetlen a jelentős részükön, hol önmaga paródiájának, hol bávatag zsúrpubinak tűnik, önmagára csak a legritkább esetben hasonlít (vagy ott van Az ördög jobb és bal keze plakátja: minden rendben lenne, csak mintha szegény Trinity fejét vasalta volna ki valaki véletlenül). Pedersoli úr ábrázolása az esetek többségében sokkal jobb, igaz, neki az Akit Bulldózernek hívtak plakátján sikerült úgy megrajzolni a kézfejét, mintha egy kihipózott orangutánhoz tartozna.
Másodközlök.
http://filmvilag.blog.hu/2013/11/29/a_vilag_tetejen_204
Peter Biskind filmtörténész-újságíró szerint az új-hollywoodi fenegyerekekről szóló (botrány)könyve, az Easy Riders, Raging Bulls(melyet fő kritikusai szerint hiteles források helyett rosszakarók, egykori barátok, ex-feleségek és volt barátnők pletykái alapján írt meg) azért akasztotta ki az időközben megpocakosodott és megőszült wunderkindeket, mert „valaki, talán életükben először, nem a megszokott módon, nem istenekként beszélt róluk”. Biskind szerint Scorsesének, Coppolának, Altmannak, Bogdanovich-nak, Spielbergnek, Lucas-nak és persze jelen írás főszereplőjének, William Friedkinnek „ismeretlen volt [...] a kritika”, ami „ahány sajtóssal körülveszik magukat”, nem is csoda. Szerinte tehát olyan valóságtól elrugaszkodott alakokról beszélünk, akiknek saját magukról már évtizedek óta legfeljebb csak homályos elképzeléseik vannak, akár egy elkényeztetett milliárdoscsemetének, aki mindent megkaphat, ám bírálat sosem érheti.
Pornó 1. és 2., all in one, éppen csak Havas Henrik nélkül. És ami azt illeti, ez egyáltalán nem baj. Nem tartozom azok közé, akik már a Tanár Úr nevének említésétől is sírógörcsöt kapnak, szerény véleményem szerint voltak/vannak/lehetnek értékelhető húzásai is, csakhogy a pornóról szóló könyvének első kötete sajna nem ezek közé tartozott/tartozik/fog lenni egy oda tartozni által révén. Fuchs könyve viszont igazolja, hogy egy ennyire kényes, egyben komoly bulvárértékkel rendelkező témáról is össze lehet hozni valamiféle korrekt irományt, éppen csak szögre kell akasztani a megalomániát, egót, prekoncepciókat, valamint meg kell próbálni őszintén érdeklődni a téma és a riportalanyok iránt. Ironikus módon a jelek szerint minderre a Fókusz riportere inkább képes, mint a honi újságírás (egyesek szerint) megkerülhetetlen és kőprofi nagysága, de az élet már csak ilyen huncut egy mókamester.
Éppenséggel a Szex, valóság, videó sem a riportkönyvek Háború és békéje, de legalább hiteles képet ad a magyar pornóipar (egykori) állapotáról, ráadásul többé-kevésbé alaposnak is nevezhető (hogy mást ne mondjak, a kérdező mintha nem csak azért beszélgetne az interjúalanyokkal, hogy letudhasson egy fejezetet), amivel gyakorlatilag már le is körözte Havas művét.* Egy olvasást megér, ha nem irtózunk a témától, és még azon sem kell közben bosszankodnunk, hogy egyszerű olvasó létünkre jobban látjuk az összefüggéseket annál, akinek ez lenne a fő feladata.
*Na, megint jól elvertem a port valakin, aki nem feltétlenül végzi rosszul a dolgát, éppen csak megosztó személyiség és nagy nyilvánosságot kap a munkája. Ilyen a szeláví. Öröm az ürömben, hogy ezzel sikerült egy platformra tennem Havast Esterházyval, ami azért mutatvány!
Kép: moly.hu (köszi)
Még kapható! (Mármint a Filmvilág, amiben a könyvről írtam. Persze maga a könyv is kapható még, de feltehetőleg nem csak pár napig. Egyébként tudom ajánlani.)
Kép: Bookline (köszi)
Tom Felleghy, azaz Fellegi Tamás magyar-olasz filmszínész könyvei kapcsán elég könnyű helyzetben vagyok, ugyanis tanult kollégám már évekkel ezelőtt remekül összefoglalta a lényeget a méltán népszerű Deliria blogon. Tessék elolvasni!
Tom Felleghy: Háromezer kilométer spagetti
Mindössze két kiegészítést szeretnék fűzni ehhez a remek íráshoz:
1) Bár a "pestiesen bugyuta" is találóan jellemzi Felleghy írásmódját, szerintem azért összességében kicsit gonosz. Olyasvalaki könyvéről beszélünk, aki nem különösebben tehetséges író, viszont kiváló mesélő: jó sztorijai vannak, amiket ügyesen fűz össze. A néha valóban megmosolyogtató modorosságokat leírtva egy igazán olvasmányos memoárkötetet kapnánk, de míg így is bőven van mit értékelni ezekben a könyvekben, főleg ha összevetjük őket a so-called profik hasonló munkáival (nemrég kezdtem el a Fábry Show-ról szóló "botránykönyvet", melynek írója már az első oldalon "az ember lánya"-ként utal magára, majd nekiáll regényesíteni az elvileg leleplezés tárgyává tett, valójában inkább körülajnározott főszereplők válogatott kalandjait. De erről máskor.)
2) Sajnos mélységesen igaz, hogy a könyvből éppen az nem derül ki, ami miatt a magunkfajta filmbuzirajongó kézbe veszi, magyarán az egyes mozikról és alkotóikról tudjuk meg a legkevesebbet. Felleghy tudtommal pornóban nem, "csak" erotikus filmben szerepelt, és a Ben Hurban, illetve Cleopatrában előadott apró szerepeiről sem tud az Imdb (pedig képekkel tudja igazolni!), de még így is bőven akad izgalmas tétele a minimum 200 filmet számláló filmográfiájának - amikről sajnos alig árul el valamit. Ez már túlmutatna az anekdotázáson, márpedig a Mester fő célja ez volt, és gyakorlatilag csak ez. Nagy kár.
Érdekes egyébként, ahogy az írásai alapján egyértelműen rokonszenves Fellegi következetesen a "jó balek" szerepében tetszeleg, akit mindig mindenki kihasznál, de aki közben valahogy mégis boldogul, méghozzá többnyire egész jól. Nem tartom kizártnak, hogy Tom bá tényleg ilyen figura, de azért egy-két homályban hagyott történet és éppen csak megpendített téma alapján érdekelne, mit gondolnak róla mások, főleg a történetei visszatérő főszereplői. Talán árnyalná a képet, ami így csak egy csetlő-botló, de aranyszívű és többnyire sikeresen érvényesülő figurát mutat.
Akárhogy is cifrázzuk: Felleghy művei a maguk módján jó könyvek, érdemes elolvasni mindkettőt. Na.
Kép: moly.hu (köszi)
Tanár Úr (már akinek...) megírta, én elolvastam. Sok gondot nem okozott, ez ugyanis pont az a bulváros, felszínt karcolgató riportkönyv, amit egy délután magáévá tesz az ember, akár Csoky Ice Michelle Wild-ot a tengerparton. Kategóriájában korrekt, éppen csak a kategóriával van a gond. Több szót nem is érdemelne Havas műve (illetve a strómanjaié, amennyiben hiszünk a gonosz pletykáknak), ha nem lenne annyira bájosan amatőr pár helyen (vö. felszín karcolgatása). Két szép példa, egyik viccesebb a másiknál:
1) A könyvben bizonyos Gyuri bácsi nagy örömmel újságolja el többször is, hogy megvolt neki filmen Kelly Tramp, a jeles pornósztár. Ami önmagában igazán derék, tényleg. Éppen csak a nő neve lehet gyanús bárkinek, aki angolból alapfokú nyelvismerettel rendelkezik. Mint az közismert, a pornósok imádják a beszélő neveket, minél mókásabb és/vagy kétértelműbb valami, annál nagyobb örömmel harapnak rá (hogy messzebbre ne szaladjunk, ott van pl. az állóképességére méltán büszke Erik Everhard). Mint az ugyancsak közismert az angolul valamennyire értők körében, a "tramp" jelentése magyarul "csavargó", nők esetén a kifejezetten közönséges, elhasznált példányokra személyekre utalnak így (hogy mást ne mondjak, az itthon "ribancrendszámnak" nevezett tetkófajta neve angolul tramp stamp), magyar megfelelője is ez esetben a trampli, ugye. Ezek után felmerül a kérdés, mi a sz*rért akarná felvenni a "Trampli Kelly" nevet egy önmagát kívánatos, nagyvilági nimfaként eladni kívánó, a szöveg szerint is világszínvonalú és igényes pornósztár... Hát mert nem vette fel, illetve nem ezt a nevet. Ő inkább célirányosan a világ leggazdagabb emberének tartott Donald Trumppal kívánt névrokonságba kerülni, ezért is hívják Kelly Trumpnak.
Ennyit a szakértelemről.
2) A műben nyilatkozik a nagyközönségnek Imre, a berendező is. Megemlíti, mennyire büszke volt rá, hogy egy "rendes" filmen, Az operaház fantomján Robert Ludlummal dolgozhatott együtt... Nem fura valami? Segítek. A Magyarországon forgatott Az operaház fantomja egy 1989-es, amerikai horrorfilm, Dwight H. Little rendezte. Robert Ludlum a Bourne-sorozat szellemi atyja. Nem gyanús, hogy egy kémregényíró kevés eséllyel bukkan fel horrorfilmek stáblistáján, hogy a forgatási helyszínről már ne is beszéljünk? Nekem igen, csakhogy én csalok, mert tudom, ki lehetett az, akivel Imre bratyízott. Robertnek Robert, de nem pont Ludlum, csak valami nagyon nagy jóakarattal hasonlónak nevezhető: Englund.
Azaz Freddy Krueger maga, hiszen ő volt Az operaház fantomja címszereplője, mellesleg igen jelentős sztár a horror műfajában.
Azért Englundot Ludlummal összekeverni! Ezt majd inkább ne feszegessük a jelentésben...
Köszi a képekért:
moly.hu
Nyomás utána
Amikor megfogalmazódott bennem a saját blog gondolata, egyik első ötletem a film- és olvasmányélmények hosszabb-rövidebb összefoglalása volt 1-1 poszt keretében, ld. jobbra a Filmnapló és Könyvnapló rovatokat. El is kezdtem összeírogatni, mi mindenről lehetne és kellene majd írni, csakhogy a blog dizájnja nagyon lassan készült el, én pedig nem akartam előre megírni ezeket a cikkeket, úgyhogy szépen lassan elkészült egy hosszú lista, amihez (kész szöveg híján) semmilyen konkrét tartalmat nem tudtam kapcsolni, csak amire még emlékszem adott műről hónapokkal ezelőttről. A frissen megtekintett filmeket persze mindig precízen felvezetem a filmvilágos Filmnapló-twitterre, ezek tehát "nem vesztek el", de a könyveknél tényleg szinte csak a cím maradt meg egyértelműen az élményből. Valami azt súgja, hogy ezekről már nem is nagyon fogok bővebben írni, de a teljesség kedvéért bemásolom ide a listát és lejegyzem a címek után megmaradt gondolataimat, hátha van ennek még valami értelme, vagy esetleg mégis foglalkozni akarnék velük később.
És persze ha valaki kommentben vagy más módon rákérdez egy vagy több könyvre, még az is megeshet, hogy erőt veszek magamon, és komplett véleményt írok az adott opuszról.
Mi ez, ha nem felhívás keringőre?! :)
Ez pedig maga a lista:
