Amikor megfogalmazódott bennem a saját blog gondolata, egyik első ötletem a film- és olvasmányélmények hosszabb-rövidebb összefoglalása volt 1-1 poszt keretében, ld. jobbra a Filmnapló és Könyvnapló rovatokat. El is kezdtem összeírogatni, mi mindenről lehetne és kellene majd írni, csakhogy a blog dizájnja nagyon lassan készült el, én pedig nem akartam előre megírni ezeket a cikkeket, úgyhogy szépen lassan elkészült egy hosszú lista, amihez (kész szöveg híján) semmilyen konkrét tartalmat nem tudtam kapcsolni, csak amire még emlékszem adott műről hónapokkal ezelőttről. A frissen megtekintett filmeket persze mindig precízen felvezetem a filmvilágos Filmnapló-twitterre, ezek tehát "nem vesztek el", de a könyveknél tényleg szinte csak a cím maradt meg egyértelműen az élményből. Valami azt súgja, hogy ezekről már nem is nagyon fogok bővebben írni, de a teljesség kedvéért bemásolom ide a listát és lejegyzem a címek után megmaradt gondolataimat, hátha van ennek még valami értelme, vagy esetleg mégis foglalkozni akarnék velük később.
És persze ha valaki kommentben vagy más módon rákérdez egy vagy több könyvre, még az is megeshet, hogy erőt veszek magamon, és komplett véleményt írok az adott opuszról.
Mi ez, ha nem felhívás keringőre?! :)
Ez pedig maga a lista:
Andor Mihály: Szegény Micsinay. Egy besúgó élete
Nagyon érdekes könyv, merem ajánlani mindenkinek. Tulajdonképpen Gervai kötetének (ld. alább) párdarabja, az árulás-besúgás problémája van a középpontban, de miután a szerző egyetlen spiclire, egyben közeli ismerősére (egykori barátjára) koncentrál, a végeredmény sokkal személyesebb és megrendítőbb a hasonló kötetekben olvasható szövegeknél.
Alan Moore - David Gibbons: Watchmen I-II-III.
Zseniális. A filmet már ismertem, nem rossz, de természetesen a képregény az igazi.
Kurt Vonnegut: Vámpéterek, foma és nagybömbök
Jó volt, ami a Mestertől a minimum. Azért egyetlen ilyen, innen-onnan összegereblyézett írásokból álló könyvét se adnám bármelyik regényéért.
Chuck Palahniuk: Kísértettek
Ezzel a könyvvel vesztettem el a Palahniuk-szüzességem, ollé. Novellákat fűzött össze regénnyé az író egy trükkös keretsztorival, nem is rosszul, de azért szomorú lennék, ha ez lenne a legjobb regénye (kizárt). A novellák viszont önmagukban elég emlékezetesek, szóval megérte. Még inkább kíváncsi lettem a Harcosok klubjára.
Ottlik Géza: Próza
Géza bácsitól sem az összegereblyézett könyvek a legjobbak, az tuti. Nem mintha a Próza rossz lenne, sőt, részleteiben elég érdekes és emlékezetes, de ahhoz azért nagyon elfogultnak kéne lennem, hogy ennél többnek tartsam. Az Iskola a határon továbbra is az egyetlen kihagyhatatlan műve, a többi (legalábbis amit már olvastam) jó-korrekt és/vagy hasznos életrajzi adalék.
Viktor Pelevin: A Metamor Szent Könyve
Néha Norman Mailer utolsó, hitleres regényére emlékeztetett: ugyanolyan elszántan küzdött az író a saját művével, hogy a túl ezoterikusra kitalált világot valahogyan hihetőbbé és elfogadhatóbbá tegye. A különbség csak annyi, hogy a Várkastély a vadonban elég gyenge, széteső hülyeség lett a végére, Pelevin könyve viszont összességében szerethető olvasmány. Rajongója azért nem lettem.
Stig Björkman: Woody - Allenről
Nagy örömmel ekézik ezt az interjúgyűjteményt a kollégák, mondván Woody nagyon sótlan, komolykodó alaknak tűnik benne, akiből alig lehet kihúzni pár érdekes mondatot, pedig ez egyáltalán nem újdonság. Mondjuk az esszenciális Woody Allen-megfejtéstől is igen távol áll. Jó könyv, elfér a polcon, több nem is kell. Az Al Pacino-interjúkötetről még ennyit is csak nagy jóakarattal lehet elmondani.
303 regény, amit el kell olvasnod
Tudathasadásos gyűjtemény, pont mint a filmes ikertesója, de annál azért valamivel kevésbé (legalábbis nem megy át minden második ismertető lehúzó [!] kritikába, és nem kérnek folyamatosan elnézést az olvasótól az alkotók helyett). Egy-két szemellenzősen elitista ajánlótól eltekintve rokonszenves válogatás. Én egyébként sem tartom hülyeségnek az ilyen összeállításokat, tény, nem túl mélyenszántóak, de nem is ez a céljuk, a látókör tágítására viszont kiválóan megfelelnek. (Az persze más kérdés, hogy sokan csak akkor érzik magukat biztonságban, ha szűk a látókörük.)
Hahner Péter: 100 történelmi tévhit
Jó könyv, érdekel(nek) a folytatása(i).
Linda Myles - Michael Pye: Mozi-fenegyerekek
Nem rossz, de ma már inkább csak kordokumentumként érdekes, és persze a sok hiba, elírás, vicces félreértelmezés miatt. (Fordító: Ungvári Tamás, aki nagytudású ember létére már a rockzenéhez se értett igazán.)
Nádas György: Hugyosjózsi szülei, avagy a Markos-Nádas-sztori
Jaj. Markos és Nádas (és szegény, néhai Boncz) külön-külön is elég jók, együtt meg aztán főleg, konkrétan imádom, ahogy hülyéskednek (-tek), de ez a kötet akkor is színtiszta lehúzás. Szerkesztő talán nem is látta, a szöveg nagy betűkkel, széles margóval és szóközzel is alig hosszabb egy kiadós cikknél, a helykitöltésre használt jelenet-átiratok pedig fájóan rosszul vannak összerakva, csomó minden hiányzik stb. Nádas többnyire vicces, ír izgalmas dolgokról, de ennek így, ebben a formában nem volt sok értelme, főleg ha éppen a legérdekesebb témákba nem mer (akar? tud?) belemenni.
Kim "Howard" Johnson: A Monty Python Tunéziában
Python vagy sem, ez a kötet nem vicces, igaz, nem is akar az lenni, ugyanis "werkkönyv", vagy mi. Ha valakit érdekel, hogyan készült a Brian élete, szeretni fogja, mindenki másnak pedig ott van maga a Brian élete. Engem érdekelt a háttér, úgyhogy örömmel olvastam Johnson visszaemlékezését és naplóját. Rongyosra azért nem fogom lapozni.
Bret Easton Ellis: Királyi hálószobák
Ami Ottliknak az Iskola a határon, Ellisnek az Amerikai psycho. Ellis persze több regényt jegyez, de a lényeg valahol ugyanaz: jók ezek, meg minden, de sok újat vagy érdemlegeset nem tesznek hozzá a magnum opushoz. A Stephen Kinges kitérő (Holdpark) után most a hardboiled fiction felé kacsintgat Patrick Bateman atyja, de nem elég következetesen. Olvasmányos, érdekes, nagyobbrészt felejthető kisregény.
Gervai András: Fedőneve: szocializmus. Művészek, ügynökök, tartótisztek
Kedves barátaim szerint nagyon gáz, ahogy Gervai "ítélkezik", de szerintem egyszerűen nincs igazuk, a szerzőnek "csak" véleménye van, és nem is próbál úgy tenni, mintha ezt lehetne (vagy kellene) kerülni. Tanulságos könyv, nemcsak a létező szocializmus, a különféle besúgók lélekrajzának megértéséhez is nagyon hasznos.
Somlyódy Nóra: A Balkán kapuja?
Alapos könyv szűkebb pátriám látványos kudarcáról, alias EKF 2010. Ami kihagyott ziccer volt nagy sikernek álcázva, sok szánalmas részlettel. (Mire is emlékeztet ez...?)
Frank Zappa - Peter Occhiogrosso: Az igazi Frank Zappa-könyv
Újfent jaj. Valahogy nehezemre esik elhinni, hogy ez lenne az igazi Frank Zappa-könyv, már csak a fordítás ordas nagy hibái miatt is (ez egyébként a kiadó védjegye). És Frank se lehet(ett) túl büszke magára, ha ezt a könyvet (nagyrészt) tényleg ő hozta össze önmagáról. A Nádas-féle "magamról írok" szövegnél egy fokkal jobb, de ez azért még mindig kevés.
Dragomán György: A pusztítás könyve
Hm-hm. A fehér király egyértelműen tetszett, Dragomán első regénye már kevésbé egyértelműen, de szintén tetszett. Konkrétan a kritikai sikert (Bródy-díj) nem értem teljesen. Biztos csak irigy vagyok, vagy ilyesmi.
Csordás Dániel: Nocturne
Ha nem is teljesen úgy és annyira, mint a Futaki-féle Spirál, de nem jött be. A Spirálnál legalább valahogy külön lehetett választani a hihetetlenül gyenge narratív vonalat a remek képanyagtól, itt viszont egyetlen művész szoros egységet alkotó munkája mindkettő, már ha beszélhetünk egyáltalán narratív vonalról... Félreértés ne essék, nem azt várom el, hogy mindenképpen legyen egy képregénynek (vagy bárminek) egyértelmű sztorija, karakterei vagy ilyesmi, de ez már tényleg a másik véglet. Gyönyörű, néha lenyűgöző képek tömege, a másik oldalon viszont alig valami, pedig még az ajánló is úgy tesz, mintha. Csordás nagyon rokonszenves arc, különös tekintettel a "pécsi szálra", a Burzsoá Nyugdíjasok szalonzenekarra és más munkáira, de ez a mű számomra inkább portfólió a kivételes grafikusi képességeiről, mint önálló alkotás. Nagy kár. (Ha már említettem az ajánlót: a Spirál fülszövege túlzás nélkül a negatív csúcs ebben a műfajban, magával a művel együtt jó eséllyel bármelyik "laikus" vásárló kedvét elveszi egy életre a képregényektől.)
Hugo Pratt: Velencei mese
A műfaj klasszikusa -- és tényleg jó! Nem emiatt fogom (jobban) megszeretni a képregényeket, de érdemes volt beszerezni. Sem a sztori, sem a rajzok nem nyűgöztek le különösebben, de mindkettő kínált éppen elég szerethető apróságot (főleg az utóbbi, az egyszerre nagyon minimál és meglehetősen összetett fekete-fehér rajztechnikával).
U P D A T E !
Juteszembe, volt egy ilyen is:
Umberto Eco: A prágai temető
Rvöd vélemény helyett következzék egy újabb, eddig egyáltalán nem publikált részlet a Varga Dénesnek adott interjúból:
Milyen regényt olvasol most? Tetszik?
Umberto Eco A prágai temető című könyvét olvasom, már a vége felé járok, és nagyon tetszik. Eco-n mostanáig nem tudtam kiismerni magam, ez az első könyve, ami különösebb nehézség nélkül olvastatja magát velem. (A rózsa neve az első száz oldal után, A Foucault-inga az első 30-40 oldal után magával ragadott, mindkettőt nagyon megszerettem a nyögvenyelős kezdés után. A tegnap szigetén viszont csak kínnal-keservvel tudtam átrágni magam, a Baudolinón még úgy se. Ehhez képest A prágai temető szinte az első oldaltól működik nálam.)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.