Nem én leszek az, aki teljesen új és váratlan állításokat fog megfogalmazni a képregény műfajának e klasszikus darabjáról, hacsak egy apró, óvatos megjegyzést nem tekintünk újnak és váratlannak:
szégyen vagy sem, én töredelmesen bevallom, nem dőltem el Eddie Campbell rajzaitól. (Szégyen, most már tudom.)
Néha nagyon jónak tűntek, néha kifejezetten bénának, de mintha túl gyakran támadt volna olyan érzésem, hogy nem nőnek felMoore szövegéhez, ötleteihez. Szomorú, de ez van. Nem von le jelentősen a könyv értékéből, nyilván valami koncepcióhoz is köze lehet, mégis… „Bárcsak valaki más [vagy csak máshogyan*] alkotta volna meg a képanyagot.” – mondom halkan magamban.
Hogy Moore se csak dicséretet kapjon: szerzőnk minden értelemben nagyot alkotott, ám érezhetően kicsit agyára ment a téma. All-in-all: örülök, hogy elolvastam a From Hellt, igazi remekműnek tartom, de azért nem minden, és nem minden ugyanannyira tetszett benne. Vö. Végtelen tréfa (amit viszont nem neveznék remekműnek).
* Némileg bizarr módon számomra leginkább a könyv függelékéből derült ki, hogy Campbell is tudott volna olyan képeket rajzolni, amik maradéktalanul tetszenek nekem, de addigra már nagyjából rögzült a From Hell-es munkásságáról alkotott véleményem.
Kép: moly.hu (köszi)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.