Orosdy Dániel blogja

James Bond 1-2.

Nem hittem volna, hogy egyszer még az ezer éves svéd James Bond-képregényekről fogok regélni, annyira jelentéktelenek ezek a kis történetek. Nem rosszak, félreértés ne essék! Csak hát nem is valami jók. Én amúgy sem vagyok nagy rajongója minden idők leghíresebb, egyben leghiteltelenebb kémjének, bár filmen szórakoztató tud lenni, nem utolsó sorban az (akaratlan?) önparódia miatt, és mert rendezőnként, színészenként, sőt, gyakran filmenként változik a világ, amiben hősünk él és alkot. Na, mindez nincs meg ezekben a sztorikban, csak az alapok, minden egyes kötelező kör: csöcsi csajok, „A nevem Bond”, M, Moneypenny, sok akció, hepiend. Már gyerekkoromban sem győzött meg különösebben, de ezzel valószínűleg nem voltam egyedül, összesen 6 számot ért meg a széria… (Kettő még hiányzik a gyűjteményemből, csak szólok.)

Nosztalgia miatt érdemes tehát elsősorban fellapozni Bondunk rajzolt kalandjait – de nem kizárólag! A szerkesztők ugyanis anno jó érzékkel választottak utastársat a 007-es mellé a „női Bond” (hjaj), azaz Modesty Blaise személyében. A felületes hasonlóságok ellenére Modesty kb. minden, ami Bond nem, mármint túl a nemeken: ha Dzsémsz a konzervatív értékek megtestesítője, akkor Modeszti minimum feminista ikon, és ez még csak a különbségek hosszú listájának legeleje. Blaise nem szervezetnek dolgozik, nem a „hivatalos jó” oldalán áll, Willie Garvin személyében társa is van stb. stb., a legfontosabb különbség mégis a minőségben rejlik, legalábbis ami a képregényeket illeti. A svéd Bond-sztorik alapvetően laposak és közhelyesek, kb. úgy viszonyulnak a filmekhez, mint egy-egy korrekt Derrick-epizód. Modesty Blaise finoman szólva nem járt olyan szerencsével a mozival, mint „bátyja” (sőt, szegény talán még akkor járt a legközelebb a csúcshoz, amikor a Ponyvaregényben cameózott Travolta olvasmányaként), viszont stripjei szellemesek, fordulatosak, ma is remekül működnek. Elsősorban miatta, a „kolonc” miatt érdemes lecsapni tehát a magyar képregény-sorozat darabjaira.

És akkor már emlékezzünk meg arról is, hogy ez a bizonyos sorozat olyan borítóval indult, ami csont nélkül passzol közkedvelt MUTATOM!-sorozatunkba.

Alain Dalain (született: Delon) olyan kemény, mint a fagyott camembert egy szénbányában, de hogy mégis HOGYAN KERÜL A JAMES BOND #1 CÍMLAPJÁRA…??? Nos, ez rejtély. Azt is csak sejtjük, hogy a felhasznált (és jelentősen átalakított) standfotó A zsaru szava című filmből származik, ld. alább, esetleg alant.

Kockás 52-54.

Sok mondanivalóm Kockás-ügyben nincs, csak annyit tudnék hozzátenni a korábbiakhoz, hogy ha nem az 54. számban fejeződne be Thomas Silane kalandja, illetve nem lennék kíváncsi az abban induló Valerian és Laureline sorozatra, nem venném meg. Nem azért, mert rossz (magam is meglepődtem, milyen jól szórakoztam Leonardo, a feltaláló és örök lúzer famulusa kis történetén), hanem mert annyira azért nem jó (illetve kicsit drága, szóval ár-érték arány, költség-haszon elemzés, Veblen-javak, Giffen-javak stb.). Így viszont megint kap egy esélyt, aztán meglátjuk. Bevallom, havi 1500 forintért többre-jobbra vágyok, de nyugtával dicsérjük a számlaadást.

UPDATE:

Megvettem és elolvastam az 54. számot. A szerkesztési (fordítási?) hibák ellenére a Valerian-kaland érdekesnek ígérkezik, korrekt volt a Thomas Silane-sztori, mosolyogtam Kid Luckyn, és még a nem éppen az én korosztályomnak szóló Leonardo-epizód is tetszett, újfent (a macska és a „mellékpoénok” miatt, a csattanó ezúttal nem durrant nagyot).