Megérkezett a karácsonyi ajándékom!
A Hvg(.hu) volt a postás, Cserna-Szabó András játszotta Jézuska szerepét, ez az interjú pedig maga a meglepetés.
Konkrétan leginkább ez a része:
hvg.hu: Szeret egyensúlyozni a magasirodalom és a könnyedebb műfajok határmezsgyéjén.
Cs.-Sz. A.: A zene vagy a film világában az ma már óriási közhely, hogy nincs magas meg könnyed. Jó meg rossz van. Nekem ugyanolyan fontos mondjuk a Master of Puppets, mint a Don Giovanni. Tarantino nálam egy polcon van Fellinivel vagy Bergmannal. A magyar irodalmi sznobizmus viszont ma is kedvvel és bőszen közösít ki mindent, amit „kultúrkellemesnek” ítél: ami humoros, ami szórakoztató, ami élvezetes, ami népszerű. Hiszen ezek bizonyosan nem lehetnek értékes művek. Ha Kovács János is élvezi, akkor az biztos nem művészet. Az a művészet, amit csak mi értünk. Ez a sznob elitizmus sokat ártott már a művészetnek.
És ezúttal még a legendás
sem csapja agyon az élményt!
Cs.-Sz. a szívemből beszél. Azt ugyan még mindig nem tudom, ő személy szerint tesz-e valamit azért (íráson és interjúk adásán kívül), hogy a magyar irodalmi sznobizmus leépüljön, de erre akár még mondhatjuk azt is, hogy talán nem is dolga. (Francokat nem, de karácsony van, illetve lesz, és én is tudok nagyvonalú lenni. ;) ) Az ajándékom szépséghibája nem az irodalomhoz, hanem a zenéhez kapcsolódik.
2017-ben, Cobain, Cornell stb. halála után még mindig az a menő, ha valaki tressmetálistaként a grunge-ot rugdossa?... Megjelent az új Hahota, ismét kapható a Kockás képregényfüzet, de a jelek szerint nem csak 1985 támadt fel, Brown doki, valaki betöltötte a Metal Hammer teljes 1995-ös évfolyamát is a mai magyar valóságba, különös tekintettel az olvasói levelekre. (Abba most bele se menjünk, hogy a grunge divatnak divat volt ugyan, de erről nem az egyes zenekarok tehettek, sőt, lónyálnak pedig SEMMI SEM minősülhet, ami -- a NWOBHM nagyon helyes ignorálása mellett -- a legtöbb kortársnál jóval hitelesen tudta megidézni az igazi nagyok, nem utolsó sorban a Black Sabbath szellemét.)
No, hát erről ennyit. Izgatottan várom, hogy a tagságból javasolja végre valaki a kirekesztő (mert "magasirodalmias") elnevezésű Szépírók Társasága átkeresztelését valami kevésbé szépre (vagy töltsük fel tartalommal a szépirodalom fogalmát, elvileg ez is egy lehetőség, jelenleg ugyanis lufi az egész). Amíg ezek és hasonlók nem történnek meg (az esélyeket most ne latolgassuk), örüljünk minden olyan interjúnak, mint a fent hivatkozott.
Amúgy pedig boldog karácsonyt, addig is egy kis macskametál (bár arról mi itt vidéken legfeljebb csak sejtjük, mi lehet):
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.