Film és regény, regény és film... Kiejthetetlen nevű szerzőnk, Csákpálánik gondosan keze alá dolgozott a jeles rendezőnek, David Finchernek, akinek tulajdonképpen nem is volt különösebb dolga, már ami a cselekményt és a szereplőket illeti. A Harcosok klubja filmváltozata gondosan követi a regényt, és Fincher sötét, intenzív stílusa ugyancsak remekül passzol az eredeti, írott koncepcióhoz. Nem árulok el nagy titkot: a kultregény minőségben felnő a kultfilmhez, legalábbis esetemben így tűnhet, én ugyanis már ismertem és szerettem utóbbit, amikor megismertem előbbit. A két mű között persze elsősorban az apró különbségek érdekesek, úgyhogy ezekre nyilván nem fogok kitérni – végül is mire van az Internet???
Apu felkészült Google-használata vagyok, angolosok előnyben:
Ne merüljünk el tehát a meddő részletekben, koncentráljunk a lényegre: mi a legfontosabb különbség a két jeles, kb. azonos(an magas) színvonalon muzsikáló alkotás között?
(Nem, nem a befejezésre gondolok, pontosabban nem csak arra, hanem A LÉNYEGRE.)
Hát hogy a regény jóval egyértelműbbé teszi, mekkora fasz ez a Tyler Durden, és mekkora majomság az, amit csinál-kitalál.
Hülye vagy, mekkora király arc már a Durden, pofád befogod!
– mondhatják a csekély értelműek, de mi (sőt, mink), akik többször és gondosan megnéztük a filmet, megláttuk a fától az erdőt, ezért okkal feleljük azt, hogy
Te vagy a hülye, és azt se felejtsd el, hogy itt én vagyok a főnök, szóval vissza lehet csippanni!!!
Durden jó arc lenne? Persze, de akkor a taxisofőr is az (egy másik gyakori tévképzet), hogy Jeffrey Dahmerről már ne is beszéljünk. (BTW: a Trainspotting arról szól, hogy NE válaszd a nagyképernyős tévét, mert kábszeresnek lenni igazán kúl? Persze! Ha még nem töltötted be a 16-ot, vagy esetleg egyéb súlyos elmezavarban szenvedsz, hehe...)
Oké, talán nem jó arc, kicsit túltolja a végére, de akkor is, mennyire jókat mond már!
– kontráz a csekély értelmű, ám ezt már válaszra se méltatjuk. Mint említettem volt, Durden egy fasz, és még csak nem is azért, mert a kapitalizmust kritizálja (a kapitalizmusra ráfér a kritika, és meg is kapja a magáét írótól, rendezőtől egyaránt, csak éppen nem úgy és annyira, mint sokan gondolják).
UGYANIS!
A filmben a kigyúrt, napszemüveges, mérhetetlen menőségben bűnös Brad Pitt alakítja Durdent, ami megzavarta a közönség egy részének szenzorait, nem is véletlenül (ahogy én sem véletlenül emlegetem a többszöri megtekintés fontosságát), de az ő figurájának üzenete nem ez, ő nem a lázadás mint önkifejezési forma kamaszbarát reklámarca, hanem egy nagyon veszélyes, felelőtlen, sőt gonosz SPOILER elmeszülemény. SPOILER VÉGE
Ennek megfelelően a film (és persze a regény) sem az, aminek a felületes szemlélő elsőre gondolja, vagyis – az egyébként kiváló Gazda Albert szavait kölcsönvéve – nem az az üzenete, hogy „a kapitalista társadalom megérett a pusztulásra, itt az idő, hogy szabadítsd fel önmagad”. Ez a TGM-plublicisztikába oltott Coelho-novella inkább a Mátrix-sorozat techno-ritmusú „filozófiájára” hajaz, de ha engem kérdeztek, abból még az első részt is csak óvatosan nézitek meg, szigorúan ügyelve rá, hogy ne tekintsétek többnek annál, ami (akciódús popcorn-mozi).
Szóval Palahniuk regénye nem húz minket a csőbe, illetve nem úgy és nem ezzel (pl. egyértelművé teszi, hogy Durden nem pusztán csak vállalja mások megsérülésének kockázatát, hanem egész egyszerűen egy gyilkos, aki többé-kevésbé világuralomra tör), viszont olvastatja magát, elgondolkodtat, és még a filmhez is inkább hozzátesz, mint hogy elvenne belőle.
18 éven felüliek bátran elkezdhetik, főleg ha már annyira 21 éven felüliek, hogy az inkább 24.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.