Orosdy Dániel blogja

Nem volt egyszerű elolvasni és megkedvelni ezt a könyvet, pedig maga a szöveg figyelemreméltó (távolról sem hibátlan, de erről később), a befogadást elsősorban a tudatosan megtévesztő dizájn és ajánló nehezíti meg, nem is kicsit. (Jó szokásomhoz híven előbb anyázok, aztán dicsérek.)

Értem én, hogy gyakorlatilag csak a minél szélesebb olvasóközönséget célzó, trendinél is trendibb kiadványokkal éri meg próbálkozni a könyvpiacon, de ez akkor is kicseszés szerzővel-olvasóval egyaránt. Adva van egy képregényre emlékeztető, tetszetős borító, egy ütős cím, valamint egy egyszerre kellően fellengzős és homályos szöveg, ami mindenféle dolgokra szólítja fel az olvasót anélkül, hogy konkrét információkat adna magáról a műről.
"Ha nem találod a helyed a városban, ahol élsz, rajzold át a térképét, és jelölj ki egy pontot... ITT VAGY MOST!" - mondja nekem valaki, talán éppen a rejtélyes, kapucnis ismeretlen a borítóról. Kösz, de kösz, nem. Oké, nyilván nem kell szó szerint érteni, de értelme nincs se így, se úgy, ahhoz viszont már túl öreg vagyok, hogy ne idegesítsen ez a nagyképű semmitmondás, nyersfordításban kb.: "Olvasókám, ugye milyen izgalmas? Spleen diszkóritmusban, meg minden. Most meg lett neked aszondva! Tejelj szépen a kasszánál, aztán lesz valami." És hogy még dühítőbb legyen ez a pár bekezdés, azt is megtudom, hogy a mű "kultikus erővel rajzolja meg a létező és a létezhető Budapestet".

1. Milyen az a "kultikus erő"? Én kérek elnézést, de ez fasság.

2. A nyomdában meg a kiadóban mégis honnan tetszenek tudni, hogy ittend bármi is "kultikus"? Vagy ezt a kéziratot már úgy adták le, garanciával? Rábólintott Tarantino és Réz András? Valami celeb jósnője súgta meg soron kívül? Hadd döntse már el az a kedvesen hülyének nézett közönség, miből lesz KULT, és miből nem. A közhiedelemmel ellentétben ugyanis azt nagyon nehéz csinálni, sokkal inkább kialakul, ha tetszik, ha nem.

A szövegnek is ez az egyik nagy problémája: úgy tesz a szerző, és a főszereplője, aki szintén szerző, mintha megfejtették volna a kultusz titkát. Egy adag Blade Runner, sok alternatív zene, ez, az, amaz, és már meg is kaptuk az Angstot, ami egyrészt maga a könyv, másrészt egy képregény a könyvben, de semelyik esetben sem A városi harcos kézikönyve, amiért külön jár egy faszkorbács. (Persze a szöveg utal kapucnis csávóra, kézikönyvre és nagyvárosi szorongásra, de erre alapozni a külcsínt kb. olyan, mintha az Elfújta a szél című klasszikust a kéjvágyó északi katona szomorú halála okán thrillerként próbálnák lenyomni a nagyérdemű torkán. Ez rímelt, így hagyom.)
A  könyv első párszáz oldalát számomra elsősorban a leírtak csapták agyon (főleg az, hogy kerestem az ígért művet a szövegben, csak nem leltem sehol - sajnos vagy szerencsére), de nem segített a túl lassan kibontakozó cselekmény és az sem, amit a zseniális fülszöveg "létezhető Budapest"-nek nevez. Másokat talán nem zavarna, én viszont nem tudtam mit kezdeni vele, hogy a cselekmény olyan közegben játszódik, ami jórészt valószerű, de hihetetlen, és így összességében hiteltelen is. Nem elég futurisztikus ahhoz, hogy a jövőben képzeljem el, és nem elég reális ahhoz, hogy mainak tartsam - akkor meg minek vele bajlódni? Inkább zavaró, mint érdekes olvasni róla. Vergődtem is rendesen, míg a kegyelemdöfést kis híján meg nem adta az Angst című képregény megalkotásának leírása, pontosabban az, ami ebben a furcsa világban a jelek szerint sikerre van kárhoztatva, kvázi alanyi jogon "kult". A szereplők és az alaphelyzet vázlata alapján ugyanis ez a képregény (ami szerintem csak elvileg és a cím miatt fontos, semmint valójában), sokkal inkább paródia, mint valódi kultusz-alapanyag. Az öntörvényű művészek felbuzdulásból származó, mindenkit lenyűgöző és utóbb nagy népszerűségre szert tevő Angst a létező világban egy fokkal még is annál is mesterkéltebb lenne, mint amit a nagyvállalatok középkorú "kreatívjai" próbálnak összefércelni a "fiataloknak", diagrammok és statisztikák alapján (ironikus: a sztori szerint éppen egy ilyen vállalat áll a másik oldalon, szemben többé-kevésbé önazonos hőseinkkel).
Nagyjából itt, a mélypont közelében elkezdte megmutatni valódi arcát Nagy Gergely könyve. Későn, de még időben. Izmosodik a narratíva, elkezd tartani valamerre a cselekmény, önértékükön túli értelmet nyernek a leírások. A megváltáshoz ez már kevés, de legalább úgy tudtam letenni a könyvet, hogy nem éreztem teljesen elpocsékoltnak a rászánt időt. Erős részek, érdekes kérdésfelvetések, hangulatos epizódok, és egy izgalmas, de kidolgozatlan regény - nekem összességében ez az Angst, és semmiképpen sem az, amit borító sugall (és amiből egy másik regényt lehetne és kellene írni, de immár korrekt fülszöveggel). Hogy miért kellett egy rokonszenves kisregényt majdnem 400 oldalra bruttósítani és egy másik mű promóciójával az olvasók elé tárni, nem tudom. Mindenesetre ha Nagy újabb könyve a kezembe kerülne, mindenképpen beleolvasnék, de pénzt csak akkor adnék érte, ha látnám, hogy már nem a forma csóválja a tartalmat.