Orosdy Dániel blogja

Most nyilván azon kéne pörögnöm, hogy Laura azonos-e Garaczival, csakhogy ez nem érdekel különösebben, egyrészt mert a szerző fontos ugyan, de a mű a lényeg, másrészt mert semmit sem olvastam Garaczitól, csak két (tévé)filmet láttam, ami ő írt, azok mondjuk jók voltak, de ettől még nem kezdenék barátkozni egy olyan valamivel, amit talán ő írt, de inkább nem, és tegyük hozzá rögtön, szerintem a szemüvege is csúnya, de ez szintén nem ok semmire, legfeljebb arra, hogy halkan megjegyezzem egy Édeskevés-kritikában, vagymiez, és ha már itt tartunk, mármint a szerző vélt-valós személyénél, szólok, hogy szerintem Spiegelmann művésznő akkor azonos azzal a személlyel, akiről E/1-ben ír, amikor Kondor Vilmos azonos azzal a szigorú töritanárnak tűnő fekete-fehér bácsival, aki elvileg szigorú fizikatanár, magyarán semmikor, persze azt tudom, kik ők valójában, Laura Csokonai Lili és Psyché szerelmének gyümölcse, Kondort pedig Hammett és Berkesi András egyéjszakás kalandja dobta e világra, egy nagyvárosi csatorna mélyén adott nekik életet az apja, gyermekként zugújságírók táplálták saját vérükkel két éjszakai riport között, felcseperedéséről korrupt rendőrök gondoskodtak egy koszos irattár hátsó traktusában, na szépen elkalandoztam, maradjunk csak Lauránál, aki szerintem tehát nem nő, inkább férfi, és nem blogger, hanem többé-kevésbé bejáratott író, amit már csak az is bizonyít, hogy kiadták a könyvét, méghozzá a Megvető (most képzeljük el, ahogy a blogger bekopogtat az utcáról Megvetőékhez! "Gézukám, van itten ez a szöveg, hosszú mondatokban fogalmazva, folyamatosan tettem közzé a neten, bárki elolvashatta, kiadjátok?" "Az a jó kis kefélős cucc, Laura? Hát persze, hogy kiadjuk! Már magam is meg akartalak keresni, tudod éppen profilt váltunk, sznobtáplálék helyett ismeretlen arcok tehetséges szövegeit keressük, egy feltétel van csak, tartalmazzon pornót, de nem is folytatom, inkább írd alá a szerződést"), mindenesetre akárki is ez a Laura, korrekt cuccot hozott össze, és még csak azt sem lehet ráfogni, hogy nagyon hatásvadász lenne, vagy éppen annyira pornográf, mint amiről a hírek szóltak, nos igen, kemény a felütés a híres-hírhedt első sorral, nem kevés kúrás is akad a szövegben, de pornóregényről vagy hevenyészett blogbejegyzések könyvként való kiadásáról nem beszélhetünk, ez irodalom, bár garantáltan nem széplelkeknek és prűdeknek való, úgyhogy a könyvbarátok 2/3-a rögtön ki is esett, így már csak az a kérdés, kik vették meg annak idején nem kevesen, ezt például nem igazán tudom, csak azt, hogy Laura/Lauro jól nyomja, és bár nem alkotott megkerülhetetlen remeket a témában, bőven vállalható a műve, és már ez sem kevés egy álnéven publikáló lány-fiútól, aki befutott író létére lett kezdő, és annyit se tudunk róla, kicsoda valójában, pedig leginkább Pethő Anita, amin most nyilván kéne valamennyit pörögnöm, csakhogy ez sem érdekel különösebben.

Kubiszyn kollégához hasonlóan Kolozsi kolléga is egy ismert kulturális újságíró, akinek K-val kezdődik a neve, gyakran publikál(t) -- többek között -- a Filmvilágban, nemrég részben saját élményeken alapuló könyvvel jelentkezett, és szívesen olvastam/-som a filmes tárgyú szövegeit. Ellentétben Kubiszyn kollégával, Kolozsi kolléga nem a "vallomásos" irodalmat műveli, ha jól értem, inkább a magyar nyelvű hard-boiled krimi meghonosítására tör. Ami nem lenne gond, bár ezen őszintén szólva kicsit meglepődtem, az írásai alapján valami "elmélyültebb" dolgot vártam volna tőle a Magda Marinko-ügy fikciós feldolgozásánál.

Ami viszont gond volt már abban a pillanatban, hogy a kezembe vettem a könyvét: nem tetszik a cím, a borító, az ajánló pedig még az én személyes ízlésemen túl is problémás. "Never judge a book by looking at the cover!" -- mondták az ókori görögök a régi rómaiaknak, és igazuk is volt, de azért megjegyzem, a rágógumikék alapon vért eresztő krémes szó szerint csúnya tévedés. A cím leginkább a hatásvadász jellege miatt nembejön, de talán az se mindegy teljesen, hogy a hard-boiled nagyjai, Hammett és Chandler nem adtak volna ilyen címet a művüknek. (Vagy ha mégis, akkor a Véres aratás eredetileg talán "Füstölgő stukkerek a béliszamos városban", a Hosszú álom pedig "Nem kúrok le gazdag muffot!" névre hallgathatott...) És akkor ott a fülszöveg, melynek első mondata szerint "Két, az itallal és a női nemmel meglehetősen hadilábon álló, mindenre elszánt újságíró ered nyomába a kilencvenes évek egyik leghírhedtebb bűntényének, tudni szeretnék, ki mészárolta le a szegedi cukrászt és egész családját".

Mi a gond ezzel a mondattal, kedves gyerekek?

Nos, igen, aki "hadilábon áll" jelentése "rossz viszonyban lenni" (ld. "hadilábon áll a matekkal" = nem tud számolni, rossz matematikából), vagyis jelen esetben hőseink sokkal inkább absztinens szüzek, semmint piás puncimágnesek, amit a szöveg minden bizonnyal állítani szeretne, és amit maga a regény is kifejt. Apróság, oké, de kezdetnek nem túl jó, és ez már tartalmi probléma is, szemben a borítóval.

Ami a lényeget, a regényt illeti, nincs róla rossz véleményem, de azért igazán jó sem. A legerősebb benyomásom szerint ez ebben a formában egy összecsapott írás, ami sajnos minden szempontból igaz: szerkesztő ide, korrektor oda, szinte minden oldalon előfordul pár kisebb-nagyobb hiba (elírástól szóismétlésen át formázási bakiig), és akkor a cselekményről még szót sem ejtettem. Ejtek: az író "feláldozta a tempó oltárán az érhetőséget", de kicsit szigorúbban nézve talán még több hibát is találnék. (Íme egy, mutatóba: a légpisztoly és a gázpisztoly nem azonos egymással, khm. És ennek megállapításához még krimikedvelőnek sem kell lenni. Egyébként előbbi a légpuska kistesója, skuló jön ki a csövéből sűrített levegő segítségével; utóbbi működése a hagyományos fegyverhez áll közelebb, csak éppen nem lehet vele ún. éles lövést leadni, a csövön át gáz távozik.)

Ha legalább a stílus egységes lenne, könnyebben elnézném a cselekményszövés és karakterformálás esetlenségeit, így viszont a szöveg színvonala oldalról oldalra, fejezetről fejezetre hullámzik: érzékletes hasonlatot vált erőltetett metafora, találó karakterleírást nehezen értelmezhető fordulat, E/1-es fejezetet E/3-as (ez másokat talán nem zavar, én viszont nem tudtam mit kezdeni vele. Ezek szerint az elbeszélő utólag beleszőtte a sztorijába a barátja élményeit? Vagy kikövetkeztette, mi történt vele? Nem egyértelmű, és ebben a formában nem is túl jó megoldás). Haladunk, ez tény, a cselekmény pörög, csak éppen "nincs idő megfigyelni az ablakból a tájat", a sebesség önmagában pedig annyira nem nagy élmény egy idő után. És ha már szóba került a hard-boiled, ebből a szempontból is problémásnak látom a végeredményt. Egy-két elem valóban a helyén van (dicséretes például a szerző korabeli társadalmi viszonyok felvázolására irányuló törekvése), de inkább csak a felszínen rokon ez a szöveg Chandlerék dolgaival, összességében több van benne az Agatha Christie-féle, nem annyira intenzív, még bőven biztonságos nyomozósdiból. Az se rossz, tegyük hozzá gyorsan, csak hát nem azonos azzal, ami (talán, elvileg) a kitűzött cél volt.

A sok fikázás ellenére ki kell jelentenem, Kolozsi kolléga valamit mégiscsak jól csinált, mert érdekel a második könyve. Abban viszont már távolról sem vagyok biztos, hogy ha annak elolvasása után is hasonló következtetésekre jutok, meg fogok próbálkozni a harmadikkal.

Na jó, az még folyamatban van, de az eposzi jelzős szerkezet már fogalmazódik a nevem elé. (Nem fogom itt kifejteni, mire célzok pontosan, mert leginkább annak örülnék, ha csírájában halna el még a gondolata is.)

SZÓVAL! Kihagyhatatlan!

http://www.pecsma.hu/video-view/hivatalnok-aki-konyvet-ir/#prettyPhoto

Kis jóakarattal kihagyhatatlan:

http://www.pecsma.hu/abszolut-pecs/halott-ugyekrol-ir-a-pecsi-nav-os/

Cicis csaj (abszolút fakultatív):

MC Tita, rapper és gépromboló ezúttal Clark Kent-i valójában, börtönpszichológusként és antropológusként lép elénk első önálló könyvével, melyről két dolgot érdemes tudnia az érdeklődő laikusnak:

1) Nagyon jó könyv, érdemes elolvasni.

2) Ez egy szakkönyv, pontosabban tanulmányok gyűjteménye.

Valójában csak az első pont számít, a másodikat azért kellett hozzábiggyesztenem, nehogy a naiv olvasó nagyot csalódjon, amikor az egyébként igen olvasmányos, érdekes sztorikban bővelkedő kötetet a kezébe veszi, és rádöbben, ez nem Stohl Buci vagy Zalatnay Cini kalandjait mondja fel a Blikk stílusában, és még az amerikai börtönfilmekből ismerős klisék sem kapnak benne túl nagy szerepet. Nem regény. Nem botránykönyv. Nem bő lére eresztett bulvárcikk. Ahhoz sincs sok köze, amit Fiáth művésznő Superman-i valójáról, azaz a sajnos éppen pihenőt (?) tartó Ludditák tánc- és szalonzenekarról tudunk.
VISZONT! Elég pontos, méghozzá tudományos értelemben is pontos képet kaphatunk arról, milyen ma a magyar börtönökben élni. És bár ilyesmire nem szívesen gondol az ember, kis túlzással bárki kerülhet ilyen helyzetbe, pl. mert egy rossz napon nem vezette olyan ügyesen az autóját, mint egyébként. Jógyerek lennék vagy csicska? Mire lennék képes azért, hogy túléljek a rács mögött? Egyáltalán túl akarnám élni? Vagy nekiállnék gyúrni, rászoknék a drogra és/vagy a szappanoperára (ez egy létező perspektíva!), menőként bevállalnám, hogy a szexuális igényeimet egy Zulejka nevű transzi elégíti ki? Ez vajon már a torrente-i értelemben is buzulás?
Ilyen és ehhez hasonló kérdéseken is el lehet mélázni a könyvet olvasva, de persze nem kötelező. Éppen elég érdekes az, ahogy a jótollú (dalszövegek, rapnovellák és újságcikkek mellett a könyvben olvashatóhoz hasonló szakmai írásokat is jegyző) szakember bevezeti az egyszeri civilt a zárt intézmények meglehetősen összetett világába. Nem állítom, hogy a Börtönkönyv szimpatikusabbá teszi a bűnözőket, de abban mindenképpen tud segíteni, hogy őket is embernek tekintsük. És ez már önmagában komoly teljesítmény.

 Boldogok a lelki szegények! És ami azt illeti, tényleg azok.

"A ponyva akkor jó, ha rossz." -- mondta volt a kedvenc sznollom (sznoll = sznob troll), és ez úgy gyönyörű, ahogy van. Minek bonyolítsuk a dolgokat, ha lehet egyszerűen is, nem igaz? A boldogság receptje tehát: van a tartalmatlan ponyva, ami csak akkor okozhat némi (perverz) élvezetet, ha amúgy IGAZÁN szar, meg van (nyilván) a tartalmas, ún. szépirodalom, ami ugye alanyi jogon szép, ezért persze jó is, aztán legfeljebb egyik szépirodalmat jobban szeretjük a másiknál.
Azon kívül, hogy némi jogos és célszerű különbségtételtől eltekintve (ami kb. a sokaknak szóló, bevett módszerekkel operáló és a keveseknek szóló, kísérletezőbb irodalmat különbözteti meg egymástól minden előítélet nélkül) ez az egész nyilvánvaló hülyeség -- hiszen nincsenek objektív szempontjaink a különbségtételre, legfeljebb esztétának mondott, farkasfog-nyaklánccal és idegen kifejezésekkel operáló megmondóink --, az is komoly gondot jelent az irodalmi prekoncepciókkal összefüggésben, ha összeakadunk egy olyan alkotóval és könyvvel, mint amilyen Stieg Larsson és az ő Tetovált lány-trilógiája.
Szórakoztató irodalom? Mindenképpen. Tömegirodalom? Milliók olvassák, tehát az. Van üzenete? Nos, ezzel elvileg már lehet vitatkozni, csakhogy nem érdemes. Még egy sznollkirálynőnek is be kell látnia (legalábbis ha olvasta a műveket, és nem csak véleménye van, mint a sznolloknak általában), hogy Larsson a legrosszabb esetben is komoly társadalmi visszásságokra hívja fel a figyelmet a maga nem is olyan szerény eszközeivel, különös tekintettel a nők helyzetére (vagyis kizsákmányolására) és a mindenhol jelentkező kettős mércére, de ha teljesen félrehúzzuk a szemellenzőt, ennél komolyabb dolgokat is észrevehetünk. Olyanokat, amik elvileg nem egyeztethetők össze a ponyva, lektűr, szórakoztató irodalom stb. kategóriájával, hiszen ezek ELEVE tartalmatlanok, hivatalosan (höhöhöhöhö!) még annyi üzenetük se lehet, mint amit az előző mondatban megemlítettem.
Larsson ugyanis a nyilvánvaló politikai áthallásokon és jogvédő dühön túl, illetve ezek segítségével folyamatosan az olvasó igazságérzetét birizgálja, és nem csak az állami szervekre, hivatalosságokra, "jobb emberekre" jellemző képmutatást leplezi le, hanem azt is, ami mindenkiben megvan kisebb-nagyobb mértékben -- beleértve magát a tetovált lányt, aki pedig sok szempontból áldozat. Ami máshol "vörös farok", itt maga a lényeg, ezt szolgálja a választott műfaj is: az író kivételes meseszövési képessége, a gyors tempó, a fordulatosság, a viszonylag egyszerű fogalmazás garantálja, hogy a könyvek krimiként igazán olvasmányosak legyenek, ám ez csak az egyik célja volt a szerzőnek, legalább ennyire fontos (ha nem fontosabb) a hipokriták leleplezése (hipokritika?) és a társadalombírálat. (A tetovált lány-könyvek alapján nem nehéz megfejteni, miért és hogyan juthatott el odáig a sznollok sznollja Breivik, hogy lemészárolja a neki nem tetszőket, a mű ugyanis felfejti ennek hátterét is, így kis túlzással profetikusnak is nevezhető. Hány népszerű magyar szerző mondhat el magáról hasonlót mondjuk a romagyilkosságok vonatkozásában?)
És persze a legfontosabb próbát, a minőségi tesztet is kiállják ezek a művek, legalábbis szerény véleményem, és bizonyos Mario Vargas Llosa szerény véleménye szerint. Én és Mario Mario és én úgy gondoljuk, Larsson remek elbeszélő, akárcsak a régi korok nagy (kaland)regényírói, Dumas, Hugo vagy Dickens. Kivételesen magas szinten űzi a mesélés cseppet sem könnyű művészetét -- ennek belátásához elég összehasonlítani olyan riválisaival, mint pl. Dan Brown, akinek ugyan nem volt semmi fontos közlendője A Da Vinci-kóddal, viszont sikerült egy többé-kevésbé ismert összeesküvés-elméletet egyszerhasználatos olvasmányként előadnia a lehető legelcsépeltebb írói módszerek segítségével. Jó szórakozás arra a két órára, de semmi több. Ráadásul A tetovált lány-könyvekben nem csak a meseszövés elsőosztályú és az üzenet(ek) nemes(ek), de a karaktereket is árnyaltan ábrázolják, kezdve rögtön a címszereplővel, és beleértve a "rossz" oldalon állók egy részét is. Kevés kivételtől eltekintve ugyanis e regényekben nincsenek egydimenziós figurák még a negatív szereplők között sem, ami egy ilyen volumenű, ennyi szereplőt mozgató, ilyen igazságkereső indulattól fűtött műtől igazán különleges teljesítmény. Jómagam hasonló olvasmányélményt kortárs bűnügyi regénytől utoljára Thomas Harrisnek köszönhetően kaptam (Ellroy más káposzta, őt most hagyjuk), de még Harris sem mondhatja el magáról, hogy különösebb mondanivalója lenne a világról. A Lecter-sorozat első három része komoly teljesítmény, helyenként igen meggyőző lélekrajzokkal, de Harrisnek a valóság (pl. Albert Fish rémisztő esete) csak ugródeszka volt egy Furcsa Szörny megalkotásához, aki összességében annyira hiteles, mint Darth Vader a sarki pékségben. Hannibal Lecter nagyon izgalmas karaktere egy kiváló mesesorozatnak -- ennyit nyugodtan kijelenthetünk, és már ez sem kevés. Larsson továbblépett a régi korok rémeinek hibernációból való kiolvasztásánál, plusz a cselekményt sem (csak) az ujjából szopta. A világsiker megérdemelt volt, még ha jelen esetben az anyagi elismerés a lényeghez képest már csak "extra" is. A lényeg pedig: rohadt jók ezek a könyvek.

Száz szónak is egy a vége: Larsson korai halála óriási veszteség, és nem csak a svéd kriminek, hanem az irodalomnak is. Pont.

UPDATE: Szavaim időközben megerősítést nyertek Horace Engdahl, a Nobel-díjat odaítélő Svéd Akadémia tagja

Stieg Larsson Millennium-trilógiája az általános vélekedés szerint igazi remekmű. Nagy veszteség, hogy meghalt. De a könyvei, hát, elolvastam valamennyit, borzalmasan pocsékak. Ritkán találkozni ilyen gyenge minőségű szöveggel. A cselekmény is hagy némi kívánnivalót maga után, a szereplők pedig kifejezetten visszataszítóak. Fel nem foghatom, hogy ami ennyire szar, az hogyan lehet ekkora siker.

és a mostanában WhiteNoir néven kommentelő troll

gondolom mindenki olvasta a mancs-interjút a nobel-bizottság egyik tagjával...ennyit a krimiíró stieg larssonról
(megjegyzem: a tetovált lány mint regény, ill. az eredeti skandináv film mint műegész, katasztrófa.)

által is. Ha ők (is) ellenünk, az igazság nyilvánvalóan velünk, nemde?

Ezt Gerner Andris írta, minden szava arany:

http://pannonkronika.hu/hirek/kultura/rejtelyes-gyilkossag-tortent-sarvanyhahotan

Ez a könyvajánlónak helyet biztosító A Szoba csinos és kedves gazdáinak magazinja, a 100. oldal táján (nem lehet véletlen!) némi Orosdy-közeli tartalommal:

http://issuu.com/amagazin/docs/amagazinuj/1

És hogy a bizniszről se feledkezzünk meg: a Halott ügyek immár a Blookline-ról is rendelhető!

http://bookline.hu/product/home!execute.action?_v=Orosdy_Daniel_Halott_ugyek&id=119714&type=22

Végül egy bögyös macás kép, mert az mindig kell, viszont sosem árt. (Az üzenet egyértelmű, de azért leírom: idősebbek is elkezdhetik a Bookline-ról való rendelést! Jelmondatunk: Ne tessék félni, senkinek sem árt.)

Igen, sikerült. Így a blog, melynél alacsonyabb olvasottsága csak a fejben lévőknek lehet, visszatér. Mulassunk.

Ami várható a (közel?)jövőben:

- Az Tetovált lány-könyvekrül

- Fiáth Tita és a Börtönkönyv

- Kolozsi kolléga különös krimije

- Bemutatkozik Mészárszékhy Búbánatos Rezső, aki bemutatja OD-t!

...and many many more! Stay tuned!

Szeretem a Quimby-t. Ez a vallomás valaha cool volt, most kicsit gáz, aztán egyszer megint cool lesz. Jelenleg azonban sokkal érdekesebb, milyen a viszonyom a tagokkal! Hát kb. semmilyen. És ez így van jól. Elismerem a zenei tudásukat, tisztelem az ízlésüket (Tom Waits, Nick Cave rulez!), az interjúk és egyéb megnyilvánulásaik alapján korrekt arcnak tűnnek. (Na jó, amikor egy réges-régi pécsi koncert előtt a nővérem megtalálta Livius tárcáját egy bárszéken, és a jeles kongás egy köszönömöt se tudott kinyögni, amikor visszakapta, csak valami középszar poénra futotta az erejéből, akkor azért pár dolog megfordult a fejemben, de messzemenő következtetések levonására ez még nem alkalmas.) Kiss Tibi, a halk szavú művészlélek (tehetséges muzsikus, zeneszerző és szövegíró) közismerten festő is, méghozzá nem az ún. naiv fajtából, és nemrég egy képeket, rajzokat tartalmazó kötettel jelentkezett. A fentiek alapján talán nem túl meglepő, ha jelzem, hogy az én kegyeimért folytatott versenyben éppen annyi eséllyel indul a "Diploma" feliratú papírral támadó Quimby-vezér könyve, mint Rozmárné Varacskos Angelika műkedvelő faszobrászé, vagy akár az, amit Fekete György ragaszt össze barna tapétából. Volt már olyan, hogy egy remek zenész egyben csodás festő is volt, de törvényszerűségről nem beszélhetünk, továbbávalamint az építészetre nehéz táncolni (ez csak úgy eszembe jutott). És ha már az elfogulatlanság a bevezető téma, hadd rúgjak bele még határozottabban a budiajtóba ezzel a még redundánsabb kitérővel!

Na jó, megijedni azért nem kell, egyelőre szigorúan a háttérben, mármint szó szerint. A 3. perc táján figyeldoda azt a huncut polcot!

A Litera külön kérés nélkül reklámozza a könyvem - derék! Köszi!

Köszönet Gergőnek a találatért!

"Itt a karácsony, de nem tudok mit venni a szeretteimnek! Az összeomlás réme fenyeget! PÁNIK! Kardomba dőlök!!!" Ne dőljön, könyörgöm, ne dőljön, hisz dőlni felesleges!

Választ keres az élet nagy kérdéseire? Mind benne van a Halott ügyekben!

Jól szeretné érezni magát a karácsonyfa árnyékában? A Halott ügyek ezt is garantálja!

Meg szeretne alapozni a szilveszteri hangulatnak? A Halott ügyek a móka ideális forrása!

"Dehát hogyan szerezhetném be ezt a csodálatos művet most, az utolsó pillanatban?"

Ahol nagy a szükség, közel a segítség: látogasson el kedvenc Alexandra könyvesboltjába, keressen rá a könyvre a neten, vagy ha pécsi, ugorjon be a Szobába, ahol kedves lányok kedvezményes áron forgalmazzák!


     K Ö N N Y Ű   K E Z E L N I !   K E V E S E T   F O G Y A S Z T !   E S Z T É T I K U S !

"Na de Horst, nem veszélyes ez a könyv?"

"Sokan félnek a könyvektől, hiszen a papír vág, a színek ijesztőek, a tartalom elgondolkodtat, csakhogy a Halott ügyek kezelése egyszerű és kockázatmentes, ráadásul most ingyen Merényi-képekkel kapható!"

"Hát nem tudom, Horst. Ez mind szép és jó, de mégis miben jobb ez a könyv a többinél?"

"Szinte mindenben, kivéve a gyenge marketinget! De már ennek is vége, mióta én, Horst Fuchs vettem kezembe a problémát. A Halott ügyek gyönyört okozott nekem és minden eddigi olvasójának, így te sem lehetsz kivétel. Ha létezik ideális ajándék, hát ez az!"

"És az ára? Drágának tűnik..."

"2.490,-Ft a mai világban aligha nevezhető soknak egy ilyen minőségi kiadványért, ráadásul számos helyen ennél jóval olcsóbban is beszerezhető, a Szobában például mindössze 1.790,-Ft! Gondolj bele: csak Grafitember illusztrációi a dupláját érik!"

"Meggyőztél! Megyek vásárlok is gyorsan minden családtagomnak pár példányt! Befektetésnek sem utolsó: az első kiadások mindig többet érnek!"

"Akár magam is mondhattam volna!"

Hallgasson Horstra, járjon jól, vegyen a Halott ügyekből, amíg még kapható! Ez például egy remek alkalom, kérjen ingyenes termékbemutatót. Kalandra fel!

ŐRÜLET!

Nem volt egyszerű elolvasni és megkedvelni ezt a könyvet, pedig maga a szöveg figyelemreméltó (távolról sem hibátlan, de erről később), a befogadást elsősorban a tudatosan megtévesztő dizájn és ajánló nehezíti meg, nem is kicsit. (Jó szokásomhoz híven előbb anyázok, aztán dicsérek.)

Miután elolvastam Uj Péter nem túl új, ám annál szórakoztatóbb könyvét, két tanulságos megállapításra jutottam:

1) Bárki bármit mond, a publicisztika nem csak az adott pillanatnak szól. Legalábbis, ha igazán hiteles és nyelvileg jól megformált, szellemes írásról beszélünk. (Nemrég egy másik jeles szerző életművét is átpörgettem a neten, méghozzá évekre visszamenőleg, úgyhogy van mire alapoznom ezt a magvas gondolatot.) Ujnak nincs miért szégyellnie magát az (akár 10 évvel ezelőtti!) írásai kapcsán, másrészt még csak az időközben jól eltűnt politikai szereplőkre se kell konkrétan emlékeznünk ahhoz, hogy 1-1 szöveg működjön. Nem kis bravúr ez, de a jelek szerint megoldható.

2) Létezik az a közeg, amelyben Esterházy Péter alkotói módszereinek van létjogosultsága. Most bizonyára fennakad néhány kedves olvasó szeme, soraimat olvasva elsőnek talán éppen az imént fényezett publicisták esnének át egy gyors lefolyású szívrohamon, de be kell vallanom (vagy ha úgy tetszik, be merem vallani): főszabály szerint képtelen vagyok elolvasni A Kortárs Magyar Író műveit, bármennyire is szimpatizálok vele és elismerem a nyelvi zsenijét. (Egyszer talán majd elmélázok azon is, mi a különbség a nyelv zsenije és egy jó író között, de ez nem az az alkalom.) Szóval Esterházy nekem nem bejövős, ami az ún. szépirodalmi munkásságát illeti, viszont amint van valami témája azon túl, hogy ő igazán posztmodern és nagyon tud játszani a szavakkal, rögtön érdekessé válik számomra. Ilyen pl. a "kékharisnyaként", kvázi-újságíróként kifejtett tevékenysége (ha éppen nem bicskanyitogatóan sznob, amire sajnos akad példa), vagyis a nem túl bő kézzel mért publicisztikai munkássága, de ide sorolhatnám akár a Javított kiadás című könyvét is, ami igazi felüdülés a magamfajta primitív álla egyszerű olvasónak a Harmonia Caelestis sokadik félrerakása után. (Egyszer talán majd elmélázok azon is, mi a különbség az APÁról szóló könyv és az apáról szóló könyv között, de ez nem az az alkalom. Egyébként nem kevés.) Uj Péter és más jeles közéleti szerzők tehát Esterházyn nevelkedtek, bevallottan nagy rajongók, ami nyomot hagyott a stílusukon, de szerencsére epigonizmusról nincs szó, így összességében bátran kijelenthetjük: ez így helyes. Egy lépéssel közelebb került a publicisztika az ún. szépirodalomhoz, az egyszerű újságolvasó pedig Esterházyhoz. Aztán hogy a Hatalmas álkérész kiadása (2005) óta eltelt idő terméséből is össze lehet-e állítani egy hasonlóan jó könyvet, majd kiderül. Bizakodjunk, van rá ok.

A Pécsi Kör remek, kiváló, csodálatos stb. adása. (Az író verbális teljesítményét inkább ne értékeljük.)

Komlós Attila: Irány Sárványhahota!

"Sárványhahota. Kisváros a semmi közepén, tele zűrös alakokkal. Ahol nem úgy mennek a dolgok, ahogy menniük kéne, sőt talán még az a legjobb, ha nem is mennek sehogy. A helyi politika állóháborújának fásult hétköznapjaiba csak a közszeretetnek örvendő orvos halála hoz némi izgalmat. Nyilvánvalóan gyilkosság történt, az eset körülményeit mégsem a rendőrségnek, hanem az önkormányzat kezdő, jelentéktelen hivatalnokának kell kivizsgálnia. Ahogy a botcsinálta nyomozó egyre több groteszk esemény szemtanúja lesz, lassan már maga sem tudja eldönteni, hogy ő keveri-e össze látomásait a valósággal, vagy tényleg minden a feje tetejére áll Hahotán. És közben a nyomozásra adott határidő a végéhez közeledik, nemsokára kezdetét veszi a Béke Délutánja…"

Nem, Kedves olvasóim, a Hetedhéthatár magazin nem váltott át az abszurd bűnügyek hírlapjává. A fenti mondatok Orosdy Dániel Halott ügyek című könyvének fülszövegében szerepelnek. Mindezen szöveg egy nyilatkozat részét képezi, melynek tárgya „cselekményismertetés”, bizonyos Grabancosné Anonimusz Mária tollából.

A szerzővel, és a könyv illusztrációit készítő Merényi Dániellel – a Napirajz alkotójával – Gerner András beszélgetett Pécsett, a Szobában, november huszonnegyedike késő esti óráiban. A programon közreműködött Kiss Ágnes, aki a regényből részleteket olvasott fel.

A regény és az est hangulatának hatására jelen tudósítás is talán komolytalannak tűnhet. Különösen, ha felfedem azt, hogy a beszélgetésen elhangzó mondatok közül egyszer csak előbukkant maga Oroszlán György, azaz Sergio Leone is. Ezért, s hogy a Szoba hollétével kapcsolatosan esetlegesen megfogalmazódó kérdésre választ adjak, jelzem, hogy a tudósítás nem abszurd cikk, hanem valós eseményről, létező könyvről szól, a Szoba pedig népszerű vendéglátóipari egység, közösségi tér, egy Pécs belvárosában található épület emeleti lakásában.

A beszélgetés során bepillantást kaphattunk a rendkívül jó riportalany Orosdy Dánieltől a könyv írásának műhelytitkaiba. Örkény István, Kurt Vonnegut, Franz Kafka és Rejtő Jenő művei gyakorolták a legnagyobb hatást a szerzőre, de természetesen nem csak az irodalmi históriák, hanem a mai valóság is bőségesen szolgáltat abszurd történetet. A szerző egy példát emelt ki közülük: a néhány évvel ezelőtt, negyvenmillió forintos pályázati támogatás segítségével megépített 40 centiméter magas kilátótorony esetét. Orosdy Dániel művészi tehetségének épüléséhez a korábban említett szerzők és műveik mellett a filmművészet is bőséges építőanyagot szolgáltatott. Legfőképpen Jíri Menzel és Milos Forman filmjei, közülük különösen a Tűz van, babám; a Monty Python csoport alkotásai, vagy Altman Rövidre vágva című filmje.

Mindezekből, és az idézett fülszövegből nem túl nehéz kikövetkeztetni, hogy a könyv nem egy szokványos elbeszélő stílusban megírt, előre kiszámítható módon fejlődő történetet tartalmaz. Valami egészen mást, amely alapját talán az jelenti, hogy a szerző a széleskörű irodalmi és filmtörténeti ismeretanyaga mellett az életet, a mai magyar vidéki valóságot fonákjáról is, az átlagos szemlélőhöz képest más szemmel, más frekvenciákra hangolt antennákkal, szokatlan összefüggésrendszerben figyeli meg, majd mindezen megfigyeléseit remek érzékkel építi be a történetbe – avagy megfordítva: az építőelemek jó érzékkel egymás mellé helyezve adják ki magát a történetet. A sárványhahotai történések befogadását segítik Merényi Dániel rajzai, melyek a szerző szándéka szerint illusztrációként szerepelnek a könyvben, a rajzok célja még véletlenül sem az, hogy elvigyék a gondolatokat más irányba. Nos, ezt a „kérést” nehéz teljesíteni…

Végezetül lássuk a szerzők bemutatását!

A könyv írója, Orosdy Dániel 1980-ban született Pécsett, ami – lássuk be – eleve komoly hiba, legalábbis az eladások szempontjából biztosan (Marosvásárhely és Budapest mostanában csaknem lekörözhetetlen). Világéletében az irodalom, zene, film és általában a művészetek érdekelték, ennek megfelelően a jogi egyetemet végezte el 2003-ban. Több tucatnyi filmes témájú esszét és kritikát publikált, többek között a Filmvilágban, a Filmvilág blogon, valamint a Mozinetben, ahol ő volt a Director’s Cut rovat vezetője is. Két és fél éven át oktatta a Filmkritika tantárgyat a Pécsi Tudományegyetem Bölcsésztudományi karán. Két esszét írt a Grindhouse – A filmtörténet tiltott korszaka című kötetbe, szerkesztője volt többek között Az 501 legfontosabb film, amit mindenképpen látnod kell és LOST – Az eltűntek krónikája című köteteknek. A Halott ügyek az első nyomtatásban megjelenő regénye. Furcsának találja, ha valaki önmagáról ír egyes szám harmadik személyben, de úgy véli, ezt is meg lehet szokni, mint bármit, kivéve talán a sznobok rosszindulatát és Marty Feldman tekintetét. Kicsit tud basszusgitározni, rajzolni viszont egyáltalán nem. Nem tart állatokat, de állat már tartotta őt (egy ló, a hátán, egyszer). Erősen őszül, ami csak azért nem zavarja különösebben, mert kopaszodik is. (Forrás: http://danielorosdy.blog.hu)

A könyv illusztrációit készítő Merényi Dániel, művésznevén Grafitember 1977-ben született, reklámgrafikus, képregényrajzoló, a Napirajz c. webképregény szerzője. Egy időben Magyarországon, majd Milánóban volt reklámszakember. A képregényei saját bevallása szerint unalmas értekezleteken születtek meg, és saját maga szórakoztatását szolgálták, majd ezeket 2005-ben feltette blogjára, a napirajz.hu-ra, s egyhamar komoly rajongói bázisa jött létre. A webképregény képsorai hétköznapi esteket, eseményeket figuráznak ki ironikus és szatirikus formában, igen gyakran közönséges, erőszakos vagy erotikus módon. A sorozatnak népszerűsége folytán eddig négy nyomtatott gyűjteménykötete is megjelent, 2007 és 2010 között. (Forrás: http://hu.wikipedia.org)

Ma este, ha még nem hallottál volna róla, ifjú padavan.

Hiszen minden ezt indokolja!

Toroczkay András írása.

A végén van egy köszönetnyilvánítás: "A szerző e mű megírása közben semmilyen ösztöndíjban, támogatásban, elismerésben nem részesült." Teher alatt nő a pálma, mondják, és bizony, ez a regény sem halott ügy. De nem is egészen hiba nélkül való. Noha már a fülszöveg is figyelmeztet: szabadszájú és szatirikus a regény - a műfaji megjelölése egyenesen "fekete kabaré" -, de egy szatírában sem kell állandóan poénkodni, ugye.

A szabadszájúság dicséretes, hiszen nincs annál rosszabb, mint ha a 21. században Márai Sándor modorában beszéltetjük szereplőinket, de a jóból is megárt a sok. Felesleges ennyit emlegetni az elsődleges és másodlagos nemi jegyeket (az egyik szereplő, a polgármester felesége amúgy Tourette-szindrómás, de alig lóg ki), és hiába van jó humora a szerzőnek, ilyen mennyiségben ömlesztve jópofáskodás lesz belőle. A kulturális utalásokkal ugyanez van: nem jó, ha a könyv segítségével hajszálpontosan meg tudjuk mondani, milyen zenéket, könyveket, filmeket ismer a szerző. És ezek a néhol egészen borzalmas nevek! A főhőst Pandur Ákosnak, az eseményeknek teret adó kisvárost Sárványhahotának hívják, és akkor még nem beszéltünk Pernahayder Jánosról.

Pedig a regény, de leginkább az első harmada jó humorral, szórakoztatóan, tehetséggel megírt. Igen, sokszor slendrián - de erre vannak, volnának a szerkesztők. A depressziós kisvárosi önkormányzati alkalmazott kalandjain azonban a bosszantó hibák ellenére is muszáj röhögni. Mintha Bulgakov elolvasta volna Vonnegut Börleszkjét, elmesélte volna a Rokonok Móricz Zsigmondjának, a beszélgetést pedig Örkény István gépelte volna le részegen. Ami elsőre nem rossz. Szóval mindenképpen kíváncsiak leszünk Orosdy új, ezúttal egy szerkesztő által átfutott, valami jó kiadónál megjelent regényére is.

*** / *****

Legalábbis egy ideig újra itt vagyunk -- csak Önöknek, csak Most, csak Én.

És hogy valami tartalmat is szolgáltassak, ezúton megosztok egy tanulságos interjút, amit nekem is úgy ajánlottak (konkrétan wurli). Hol keresd az igazságot, avagy

A művésznőnek véleménye is van.

Kivonatolhatnám az érdekesebb pontokat, de ez önmagáért beszél.

Kedves Mindenki, pontosan Bárki, aki véletlenül olvasott volna tőlem valamit.

Zord elfoglaltságomra való tekintettel a blog ideiglenesen zárva. A jogi szakvizsga remélhetőleg utolsó etapja, azaz november 7-e után mindenképpen visszatérek. (Vagy nem, mert irány a Duna, de ebbe ne is gondoljunk bele.)

Szóval...

Bár a nagymamám szerint detektívregény-író volnék, most jól bebizonyítom, hogy fogalmam sincs a krimiről, és rögtön a nagy mű elején leleplezem a gyilkost, aki természetesen a kertész. Ami ebben az összefüggésben azt jelenti, hogy Kubiszyn Viktor Drognapló című kötete jó könyv, ajánlom mindenkinek, akit érdekel a téma, mert ha beszerzi, egy olvasmányos, érdekes és értékes szöveggel bővül a könyvtára. Azt nem állítanám, hogy tökéletes, korszakos jelentőségű műről van szó, de az amúgy is ritka madár, különösen az elsőkönyvesek kalitkájában. (Ezzel persze kicsit tökönrúgtam magam is ornitológiailag, de sebaj, és a képzavar még mindig ér. Mellesleg Kubiszyn félig-meddig jogosan tiltakozhat az elsőkönyves jelző ellen, hiszen jelent már meg korábban kötete, igaz, nem szépirodalmi jellegű: ez a Filmflesskönyv című gyűjtemény, melyhez sajnos még nem volt szerencsém, bár van rá esély, hogy a benne szereplő írások nagy részét már olvastam a Filmvilágban annak idején.)

A lényeg tehát fent olvasható, irány könyvesbolt! Alább olyan marginális jellegű kérdésekbe megyek bele bővebben, hogy nekem személy szerint mi volt a gondom a Drognaplóval, mi nehezítette meg (némileg) a befogadását. Könyvkritikának ezt nem szívesen nevezném, de ha korrekt bírálat írására szánnám magam, ezekre is kitérnék.

Sonic's Rendezvous Band: City Slang

És ha már itt tartunk: az egyik legjobb zenekar, amit szinte senki sem ismer.

Haladóknak:

Amikor megfogalmazódott bennem a saját blog gondolata, egyik első ötletem a film- és olvasmányélmények hosszabb-rövidebb összefoglalása volt 1-1 poszt keretében, ld. jobbra a Filmnapló és Könyvnapló rovatokat. El is kezdtem összeírogatni, mi mindenről lehetne és kellene majd írni, csakhogy a blog dizájnja nagyon lassan készült el, én pedig nem akartam előre megírni ezeket a cikkeket, úgyhogy szépen lassan elkészült egy hosszú lista, amihez (kész szöveg híján) semmilyen konkrét tartalmat nem tudtam kapcsolni, csak amire még emlékszem adott műről hónapokkal ezelőttről. A frissen megtekintett filmeket persze mindig precízen felvezetem a filmvilágos Filmnapló-twitterre, ezek tehát "nem vesztek el", de a könyveknél tényleg szinte csak a cím maradt meg egyértelműen az élményből. Valami azt súgja, hogy ezekről már nem is nagyon fogok bővebben írni, de a teljesség kedvéért bemásolom ide a listát és lejegyzem a címek után megmaradt gondolataimat, hátha van ennek még valami értelme, vagy esetleg mégis foglalkozni akarnék velük később.
És persze ha valaki kommentben vagy más módon rákérdez egy vagy több könyvre, még az is megeshet, hogy erőt veszek magamon, és komplett véleményt írok az adott opuszról.

Mi ez, ha nem felhívás keringőre?! :)

Ez pedig maga a lista:

Az MR2 Kultúrfitnesz című műsorában 2012. augusztus 6-án elhangzottak szó szerinti átirata.

 A mikrofonnál: Buda Márton [BM]

BM: A borítón motoros szemüvegben és sapkában figyelő főhős rejtélyes tekintete látható, a beltestben pedig csavaros történet egy gyilkossággal, furcsa szereplőkkel és groteszk humorral. Ez a Halott ügyek című magyar könyv, Orosdy Dániel [OD] első regénye. A pécsi fiatalember filmes szakemberként már jó ideje ismert, de ebben a minőségben most debütál, és a visszajelzések szerint igen nagy sikerrel. Orosdy Danit kérdezem most.

HANGEFFEKT

BM: (magabiztos) A Halott ügyek egy vicces nevű városban, Sárványhahotán játszódik. A kérdés az, hogy honnan jött ez a név?

OD: (sokk hatása alatt áll) Húha, ööö, jó kérdés. Szerintem kis hazánk egyébként sem szűkölködik vicces nevű településekben, tehát például Pornóapáti és még sorolhatnám. Gondolkodtam rajta, hogy milyen településnevet választhatok, amin... aminek egyébként még ööö egyéb dolgokkal, körülményekkel is kapcsolatba hozható a neve, ez egyébként majd a könyvből kiderül, tehát az sem teljesen véletlen, hogy Sárványhahota a-a település, és akkor egy idő után erre... erre jutottam, hogy ööö egyrészt ugye benne van ez a "hahota", ami talán annyira nem magyartalan, tehát nem... nem idegen a magyar fülnek, de utalhat a nevetésre is. Hát a többit azt majd ki lehet találni, de benne van a könyvbe' is.

BM: (laza) A könyv hátoldalán azt írod, hogy a regény úgynevezett "szabadszájú szatirikus" regény. Konkrétan mit engedtél benne szabadszájra?

OD: (azt se tudja, hol van) Be kell vallanom, hogy káromkodások előfordulnak, a-azt nem mondom, hogy nagyon sok, de van, van benne. ööö Hát azonkívül politikai értelemben vett szabadszájúságra nem kell gondolni, azt nem is akartam, tehát nincs szó semmiféle pamfletről, vagy aktuális eseményekre való ööö reagálásról, hát inkább az emberi butaságnak a... a kifigurázása, és a mindennapokban tapasztalható furcsa jelenségeknek a görbe tükörbe állítása ez így, így a lehető legszabadabb eszközökkel. Tehát erre utal a szabadszájúság.

BM: (érdeklődő) Filmkritikusként miért nem inkább forgatókönyvben gondolkodtál?

OD: (A homloka szökőkútra emlékeztet) Az az igazság, hogy gondolkodtam, illetve gondolkodok forgatókönyvben is, a következő-ő regény, hogyha megírom - és remélhetőleg megírom - az például eredetileg forgatókönyvként jutott az eszembe, az egy más jellegű dolog lenne, inkább ilyen krimibe, akciófilmbe... "akcióregénybe", mondjuk így ööö hajló valami. Ez a könyv ez-ez könyvként született meg, tehát irodalmi műként ööö született meg a... a fejemben, ezzel együtt szerintem különösebb gond nélkül átalakítható lenne akár, akár filmmé is, és akik olvasták és értenek a filmhez, azt mondják, hogy elég sok filmes eszközt is felhasználok benne, tehát van átfedés a kettő között mindenképpen.

HANGEFFEKT

Valahogy így hangzott. A "tehát"-okért és "ööö"-kért persze komoly pénzt kaptam a szponzoromtól, darabbért fizetett.

A jobb érthetőség kedvéért elkészítettem egy hiteles szerkesztett változatot is.

A mikrofonnál: Larry King [LK]

LK: A következő percekben a Nobel-várományos Orosdy Dániellel [OD] fogok beszélgetni sokkolóan eredeti bestselleréről, a Halott ügyekről. Velünk vagy, Dani?

OD: Igen, Larry. Mielőtt belemennénk a témába, hadd jegyezzem meg, szép tőled, hogy a kedvemért megtanultál magyarul, de attól még nem tegeződünk.

LK. Bocsánat. ööö

OD: Semmi baj, Larry. Hallgatlak.

LK: A Halott ügyek egy vicces nevű városban, Sárványhahotán játszódik. A kérdés az, hogy honnan jött ez a név?

OD: Remek kérdés, Lalikám, főleg tőled. Mint bizonyára te is tudod, Magyarország nem szűkölködik vicces nevű településekben, ott van például Pornóapáti és még sorolhatnám, de természetesen valós települést nem választhattam a regény helyszínéül. Gondolkodtam rajta, hogy mi jöhet szóba, amin ugyan érződik, hogy magyar és nem nyilvánvalóan kitalált, viszont utal is mindarra, amit megírtam a könyvben (hogy konkrétan mire, az persze csak magából a szövegből derül ki). Végül erre a "Sárványhahota" elnevezésre esett a választásom. Hangzásra nem idegen a magyar fülnek, de a "hahota" rész utalhat a nevetésre is, ennyit azért elárulok. Az eddigi visszajelzések és kritikák alapján az olvasók többségének tetszett.

LK: A könyv hátoldalán azt írod, hogy a regény úgynevezett "szabadszájú szatirikus" regény. Konkrétan mit engedtél benne szabadszájra?

OD: Erről a kifejezésről első biztosan mindenkinek a káromkodások jutnak az eszébe, és be kell vallanom, hogy ilyenek bizony előfordulnak a szövegben, de azt azért nem állíthatom, hogy túl sok. Politikai értelemben vett szabadszájúságra viszont nem kell gondolni, eszem ágában sem volt pamfletet írni, vagy aktuális eseményekre reagálni, sokkal inkább az emberi butaságnak a kifigurázása, és a mindennapokban tapasztalható furcsa jelenségeknek a görbe tükörbe állítása volt a célom, a lehető legtöbb alkotói szabadságot biztosító eszközök felhasználásával. Nagyjából erre utal a szabadszájúság.

LK: Filmkritikusként miért nem inkább forgatókönyvben gondolkodtál?

OD: Korunk legjelentősebb filmkritikusaként természetesen nem kerülhetem el, hogy szkriptben is gondolkodjak, de ezeket csak álnéven írom meg, igaz, némelyik álnevem már Oscart is nyert. Az igaz, hogy a következő regényem, amit egyébként egészen biztosan meg fogok írni, eredetileg forgatókönyvként jutott az eszembe, de Marty Scorsese nem fizet eleget, úgyhogy előbb könyvként fogom kiadni, aztán jöhet a licit. Ez egy krimibe, "akcióregénybe" hajló sztori egyébként. A Halott ügyek viszont eleve irodalmi műként született meg a fejemben, de természetesen különösebb gond nélkül átalakítható lenne akár filmmé is, de szóba jöhet még az opera, bábszínház, szoborcsoport és matematikai feladatgyűjtemény is. Mindenesetre akik olvasták és értenek a filmhez (tehát pl. Marty, Billy Friedkin, Jancsó Miki bá, Orson Welles vagy Fellini), azt mondják, hogy elég sok filmes eszközt is felhasználok benne, úgyhogy nyilvánvalóan nem tudtam megtagadni önmagam.

LK: És mi ezért szeretünk annyira, hehe... Köszönöm, Dan... Orosdy úr, ööö és ne haragudj, hogy feltartottunk.

OD: Éppen George Clooney-val kéne golfoznom, de sebaj, a kedvedért bármikor válaszolok három kérdésre. És most hagyjál békén.

LK: Rajongód voltam, vagyok és leszek, drága Mr. Orosdy. Köszönöm, hogy velünk voltál, köszönöm, hogy élsz, létezel, dolgozol, köszönöm, hogy a kortársad lehetek, köszönöm, hogy...

OD: (bontja a vonalat)

LK: Igen, ööö, tehát...

Így azért könnyebb befogadni, nem?

Jobb lenne, ha mindenki azzal foglalkozna, ami a dolga

Kérdező: Varga Dénes

Szabadszájú szatíra, filmes utalásokkal. Ez Orosdy Dániel első könyve, a Halott ügyek. A szerzővel Varga Dénes beszélgetett mozis múltról, a könyvkiadás nehézségeiről, és arról, hogy milyen az, ha a kritikust kritizálják.

- A könyv szempontjából mit tartasz fontosnak elmondani magadról? Ki az az Orosdy Dániel?

- Nemsokára elindul a blogom, ahová írtam egy önéletrajz-szerűséget, ez alapján a lényeg: 32 éves vagyok, pécsi, mindig is a művészet(ek) érdekelt(ek), különös tekintettel az irodalom-film-zene hármasra, mégis jogot végeztem, és jelenleg is jogászként dolgozom. A könyv szempontjából azonban mindez nem annyira fontos, azt hiszem. Nem kevés személyes vonatkozása van, de nem önéletrajzi jellegű, és nem kell különösebben ismerni a szerző életét az értelmezéséhez. Legalábbis nem ilyennek szántam.

- Távolról sem ez az első publikált írásod. Az elmúlt években filmes témájú cikkek jelentek meg tőled. Nem elégített ki ez a műfaj? Vagy mindig is regényt akartál írni?

- Valamivel az írás-olvasás elsajátítása után már elkezdtem írogatni, alkotó tevékenységként ez foglalkoztat a legrégebben. A filmekről írás kamaszkoromban kezdett el érdekelni, részben mert szerettem ilyen szövegeket olvasni, részben mert az irodalmi próbálkozásaimmal sem én, sem mások nem voltak különösebben elégedettek. De az távolról sem igaz, hogy ebben ne találnék örömet, sőt, ha minden jól megy, a következő könyvem filmes jellegű lesz (remélhetőleg nem is az utolsó ilyen), és a cikkírást sem akarom abbahagyni, bőven vannak ötleteim.

- Érezhető a könyvben a mozis múltad? Mennyire filmszerű? Eszünkbe fognak jutni különböző filmek?

- Határozottan. Egyrészt kifejezetten cselekményes, jelenetekből összeálló, párbeszédekkel teli mű, tehát ennyiben emlékeztet a hagyományos játékfilmekre, másrészt – ha nem is feltétlenül tudatosan, de – érvényesülnek benne különböző mozis hatáskeltési technikák, néhány rész pedig talán még montázs leírásaként is elmenne. Vannak konkrét utalások is filmekre, filmesekre, amiknek egy részét csak a vájt fülűek fogják érteni, egy részét viszont minden nehézség nélkül dekódolhatja a területen kevésbé jártas olvasó is.

- Ha egy rövid mondatban kell összegezned a könyved témáját, mi lenne az?

- „Jobb lenne, ha mindenki azzal foglalkozna, ami a dolga.”

- A Halott ügyek műfaja szatíra. A tartalomleírás alapján azt tippelem, hogy ez a könyv görbe tükör hazánkról. Nagyot tévedtem?

- Egyáltalán nem, vagy legfeljebb annyiban, hogy nem csak hazánkról van szó. A jó szatírák egyszerre specifikusak és egyetemesek, például A 22-es csapdája nagyon II. világháborús és amerikai, ahogy a Svejk is nagyon I. világháborús és cseh, az üzenetük mégis független helytől és időtől, ezért értik meg mindkettőt szinte bárhol a világon. Valamilyen Ferenc József arcképét ott is leszarják a legyek, ahol még csak nem is hallottak a mi jeles császár-és-királyunkról.

- Mi volt a célod a könyvvel? Szórakoztatás, politikai állásfoglalás, botránykeltés?

- A szórakoztatás mindenképpen, a politikai állásfoglalás semmiképpen. A botránykeltés legfeljebb a finom intellektuális provokáció szintjén, ennyit viszont be kell vállalnom, ha már szerintem ez az irodalom egyik feladata.

- Szerinted mi a legideálisabb hely a könyv olvasásához? Strand, kávézó, siralomház?

- A siralomházban biztos sokan sírnak, úgyhogy oda nem ajánlom. De a magánzárka már szóba jöhet, ott nehezebb másra koncentrálni, plusz valószínűleg minden könyv sokkal jobbnak tűnik. Komolyra fordítva a szót, a strand és a kávézó ideális hely lehet, ahogy a nappali, konyha, fürdőkád, ágy, asztal, vagy akár a WC is. Nem kell egy hét szabadságot kivenni és egész nap Schubertet hallgatni, hogy el lehessen olvasni, ebben biztos vagyok.

- A bemutatkozó szövegben a következő írókat említed: Kafka, Vonnegut, Örkény, Rejtő. Gondolom nem véletlenül kerültek oda. Az ő hatásukat fedezhetjük majd fel a szövegben?

- Én a fejemben velük társítom az írásomat. De persze mindenki más szűrőt használ, kaptam már olyan visszajelzést is, hogy Hrabal világát teremtettem újra valami módon.

- Ez sok, hozzád hasonló cipőben járó embert érdekelhet: első könyves íróként mennyire volt nehéz megjelentetni a Halott ügyeket? Végigjártad a kiadókat?

- Nagyon nehéz volt, senkinek sem ajánlom ezt a kálváriát, egy újabb könyvet meg lehetne tölteni vele (címjavaslat: Halvaszületett ügyek). A kiadókat persze körbejártam, de csak a lehangoló közhelyeket tudom ismételni: belterjesség, érdektelenség, sznobizmus, elitizmus, kettős mérce, magvetős megvetés stb. Arra jutottam, hogy erőszakosság és/vagy szerencse kell az érvényesüléshez, én pedig gyengén állok mindkettővel. A visszajelzések egyébként nem voltak rosszak, de ilyen helyzetben nehéz eldönteni, mennyire diktál a másik félnek az illem, és mennyire az őszinteség. Meg aztán sokan rögtön a dicséretek után azt kezdik el pedzegetni, mennyit is szán a kiadásra a Kedves Szerző… Amivel egyébként nincs semmi baj, kössünk üzletet, csak ehhez ma már nincs szükség hagyományos értelemben vett kiadóra és udvariassági körökre, ugye, print-on-demand stb. Végül majdnem utóbbi mellett döntöttem, de aztán pár barátommal közösen arra jutottunk, hogy inkább magunk intézzük a kiadással és terjesztéssel kapcsolatos teendőket. Ez nagyon macerás, de talán így a legkorrektebb, már csak azért is, mert kizárólag egymás között kell elszámolnunk. Aztán hogy ez az „indie” kiadási megoldás egy dilettáns önáltatása volt-e, vagy az ifjú tehetség merész és sikeres húzása, majd eldönti az idő.

- Kritikusként milyen érzés olyan művet alkotni, amit majd mások fognak ízekre szedni? Gondolkoztál a kritikus fejével írás közben?

- Őszintén szólva nem, vagy csak nagyon ritkán. Valószínűleg azért sem, mert magamra nem szoktam filmkritikusként gondolni. Persze, írtam jópár kritikát, de ezek főleg felkérésre születtek, magamtól inkább esszéket, portrékat írok szívesen, vagy azokkal a filmekkel próbálom megismertetni a nagyközönséget, amik tetszettek, de nem igazán ismertek. A kritikusi énem ebben az értelemben háttérbe szorult, másrészt viszont a szatírának fontos eleme a bírálat, tehát – ha úgy tetszik – írás közben teljesedhettem ki igazán „kritikusként”.

- Ötletelsz már egy következő könyvön? Ha igen, miről fog szólni?

- Több ötletem is van, a legaktuálisabb eredetileg filmötletként fogalmazódott meg, méghozzá valami olyasmiként, mint amit a néhai Sidney Lumet műveiben lehet látni. Mozgalmas, már-már akciódús történetről van szó, rablással, lövöldözéssel, átverésekkel, gengszterekkel-rendőrökkel, de emiatt még nem akarnám megírni, a főszereplő(k) karaktere érdekel igazán. A másik, amiből szívesen formálnék regényt, a híres magyar sorozatgyilkos, a hazai kékszakállként elhíresült Kiss Béla története. Keveset tudni róla, úgyhogy gond nélkül hagyatkozhatnék a fantáziámra. De írtam novellákat, szinte készen van a két barátommal közösen írt, horrorfilmekről és -filmesekről szóló kötetem is, a sok egyéb ötletről nem beszélve. Nagyon örülnék, ha ezek másokat is érdekelnének, és a Halott ügyek megtalálná a maga közönségét.

És egy kis extra: egy kérdés, ami az interjúból kimaradt, Dénes a tumblr oldalán tette közzé.

A Tumblr ezúttal is többet kap, mint a pórnép, egy kérdés, és egy válasz, amit az interjúban nem fogtok megtalálni:

Biztos sok embernek odaadtak kéziratban a könyvet. Mi volt számodra a legkedvesebb dicséret, és a legkeményebb kritika?

A legkedvesebb dicséret az volt, amikor a hozzám egyébként igen közel álló olvasó jól érezhetően őszinte meglepődéssel és örömmel újságolta el nekem, hogy ez tényleg egy könyv és én tényleg író vagyok és ő tényleg nem tudta letenni. A legkeményebb kritika az volt, hogy „rendben vannak” a mondatok, de nincs a szövegben semmi meglepetés, összességében közepes valami, „tessék több spenótot enni” stb. Ennél rosszabbat tényleg nem kaptam, de bizonyos szempontból nyomasztóbb volt ez a vélemény, mintha simán fércműnek titulálja a munkámat.

All I want is more beer!

(Fear: More Beer; játszotta szegény Dog Eat Dog is)

Hála a derék Ash-nek, abban az élményben részesülhetek nemsokára, mely eleinte kizárólag Homer Simpson és rajzolt cimborái privilégiuma volt. Mondjam vagy mutassam?