Orosdy Dániel blogja

Huber Zoltán hiánypótló (hah-hah-hah...) recenziója a Kultúra & Kritika oldalról (ami a PPKE BTK Esztétikai Tanszékének kritikai portálja, FYI).

H i á n y p ó t l á s

Bár lassan sajnos minden, mozival a bulvárnál mélyebben foglalkozó könyvet hiánypótlóként kell jellemeznünk, Orosdy Dániel és Schreiber András most megjelent kötetére hatványozottan igaz a jelző. A hivatalosan A modern horror mesterei: Lucio Fulci & George A. Romero címet viselő munkájukkal a szerzők nemcsak két, itthon méltatlanul alulértékelt rendező portréját rajzolják meg, de az életművek elemzésével az olasz tömegfilm és az amerikai exploitation hazai (el)ismertsége is növekedhet.

A kötet értékét tovább növeli, hogy a két veterán kritikus igen kurrens, az angol nyelvű szaksajtóban sokat hivatkozott és vizsgált alkotókat és alműfajokat vett górcső alá. Az itt olvasható tanulmányok tehát valóban úttörő jelentőségűek, hiszen magyar nyelven ilyen terjedelemben és megközelítésben korábban még senki sem foglalkozott Lucio Fulci vagy George A. Romero művészetével. Hiába a zombik és a gore popkulturális előretörése, a horror felénk még mindig lesajnált, mellőzött zsánernek számít. Orosdy és Schreiber könyve önmagában nem változtathat ezen az áldatlan állapoton, de a jeget már biztosan megtöri.

„Előre is elnézést kell kérnünk, amiért ez a könyv sem első pillantásra, sem alapos átolvasás után nem kelti egységes tanulmánykötet benyomását” – indítják a szerzők a bevezetésüket, holott abszolút nincs miért mentegetőzniük. A Fulci & Romero legnagyobb erőssége éppen az, hogy nem akadémikus igényű, kizárólag prominens forrásokat végignyálazó merev szakmunka, hanem egy imponálóan heterogén és különböző ötletekre nyitott összeállítás. Mindketten akkurátusan, de eltérő módszerekkel közelítenek a választott alanyukhoz és szerencsére nem ragadnak le egyetlen lehetséges nézőpont vagy megközelítésmód mellett.

A fontosabb életrajzi adatok, színes háttérinformációk és a filmek ismertetései remekül megférnek a mélyebb, gyakran igen komoly filmelméleti, szociokulturális vagy filozófiai problémákat boncolgató megfigyeléseikkel. A műfajjal és a korszakkal, illetve a filmes szakzsargonnal most ismerkedő olvasót külön kislexikon segíti, így a két rendező elkötelezett rajongói mellett a művet a laikus érdeklődők is nagy haszonnal forgathatják. A Fulci & Romero akár bevezető kedvcsinálóként, akár bármikor előkapható kézikönyvként, de a további vizsgálódásokhoz támpontokat adó, gondolatébresztő-vitaindító kérdések gyűjteményeként is használható.

A három nagyobb szerkezeti egységre tagolt kötet a két portréból és az igen akkurátus filmográfiákból áll össze. Bár a könyv utolsó harmadát elfoglaló, vaskos cím- és stáblistákat az internetes adatbázisok korában vélhetően kevesebben fogják átbogarászni, a műfaj fanatikus követői bizonyára értékelik majd az alapos kutatómunkát. A főfogást természetesen Orosdy Fulci- és Schreiber Romero-tanulmányai jelentik, melyek hasonló koncepció mentén épülnek fel, de különböző eredményekre vezetnek.

A szerzők ismertetik az életutak fontosabb állomásait és a filmeken végighaladva boncolgatják az adott rendező munkásságát, de a fókusz eltérő. Bár abban mindketten egyetértenek, hogy alanyuk hamisítatlan filmes auteur, a választott elemzői szempontjaik érdekes kontrasztba kerülnek, és egymást erősítik. Míg Orosdy bőségesen szállítja a biográfiai adatokat és anekdotákat, majd a szerzői filmelmélet segítségével térképezi fel a rendezői munkásságot, addig Schreiber a főművekben kirajzolódó motívumrendszerből indul ki és ezen keresztül a zombi kulturális fenoménjét rajzolja körbe.

A Romero-univerzum feltérképezése mindenképpen hálásabb és egyszerűbb feladat, hisz az életmű gerincét az élőhalott-tematika átalakulása adja. Schreiber bölcs döntéssel egy “csonka” portré mellett dönt és megemlíti ugyan, de nem törődik sokat a Holtak-pentalógia egyes felvonásai közé ékelődő, kevésbé sikerült darabokkal. A tanulmány fő csapásirányát Romero és a zombik viszonya adja, ami azért is különösen izgalmas, mert a korszellem alakulását mindig hűen tükrözte a filmtípus változása. A zombi-apokalipszis témája ráadásul az utóbbi években ismét rendkívül divatossá vált, és a figura evolúciója is felgyorsult.

Schreiber e jelenség pszichológiai, társadalmi és történelmi okait Romero mintaadó munkáin keresztül vizsgálja, majd felveti a lehetséges erkölcsi, vallási és politikai áthallásokat. A zombi sikerének vázolt megfejtése találó, hisz tökéletesen magyarázza a műfaj aktuális trendjeit. A Z világháború fémjelezte felpörgetett és látványorientált zombifilmek relatív sikertelensége és a Romero-receptúrát újrafogalmazó Walking Dead elsöprő népszerűsége és tovagyűrűző hatásai egyértelműen Schreiber eszmefuttatásait támasztják alá. A tanulmánnyal kapcsolatos egyetlen hiányérzetünk az lehet, hogy ezeket a következtetéseket az elemzés végül nem vonja le.

Az egyetlen vezérfonal mentén kibontható Romero-életművel szemben a Fulci-hagyaték kibogozása sokkal keményebb dió. Egy kimondottan sokszínű, számtalan műfajban, rendkívül ingadozó színvonalon dolgozó rendező szerzőiségét megragadni nem könnyű, különösen akkor, ha az adott alkotót a legnagyobb kereskedelmi sikerei az olcsó horror-iparos szűk skatulyájába kényszerítették. Orosdy ebben a helyzetben a szerzői filmelmélet módszereit hívja segítségül, ami Fulci esetében kimondottan érdekfeszítő vállalás. A szerző életrajzi adatok, interjúk, visszaemlékezések és anekdoták segítségével rekonstruálja a rendező személyiségét, majd a karakteréből és habitusából kiindulva ad kulcsot az életmű értelmezéséhez.

Orosdy e módszerével nemcsak a jellemző kézjegyeket képes azonosítani és magyarázni, de egységbe rendezi az életművet és épp azokra a mozikra helyezi a hangsúlyt, melyeket még a rajongók sem feltétlenül ismernek. Tájékozottsága lenyűgöző, aprólékosan bemutatja a rendező privát és szakmai életútját, de a kettő közötti párhuzamok felrajzolása nem mindig sikerül. Az „imádnivaló méregzsák” koncepciójával igazságot szolgáltat egy csúnyán félreértett alkotónak, de ő maga sem tagadja, a rendező igen sokszor kényszerből, kellő invenció nélkül dolgozott. A kirajzolódó portré így a konkrét személytől függetlenül, tisztán módszertani szempontból is érdekfeszítő, hiszen az így kapott „megfejtés” elegáns és egyedi, de a művész-iparos felbukkanó ellentmondásai további kérdéseket vetnek fel.

Bár két független tanulmányról van szó, Orosdy és Schreiber írásai kölcsönösen erősítik és jótékonyan kiegészítik egymást. A zsánerek és alkotók közötti laza párhuzamok kidomborítják az olasz és az amerikai gyártási struktúra között meglévő hasonlóságokat és különbözőségeket, melyek a két alműfaj markánsan eltérő fejlődési útjait is magyarázzák. A vállalt feladatot mindkét szerző hibátlanul teljesíti, az arcélek élesen kirajzolódnak, de egymás mellé helyezve őket különösen érdekes következtetésekre juthatunk. A modern horror mesterei: Lucio Fulci & George A. Romero tehát nemcsak hiánypótló, de egyértelműen sikeres vállalkozás, mely nemcsak a rémfilmek szerelmeseinek tartogat örömöket. Ami talán a legfontosabb, végre a kétkedők számára is kiderülhet, olyan területekről, műfajokról és alkotókról van szó, melyekről nemcsak lehet és kell, de érdemes könyveket írni.

Orosdy Dániel, Schreiber András: A modern horror mesterei: Lucio Fulci & George A. Romero, Kontraszt Plusz Kft., 2014.