Régóta esedékes volt részemről egy Leonard-regény elolvasása, amire sajnos az író halála (RIP!) adott jó ürügyet. Konkrétan azért ezt a könyvet választottam, mert a Hajsza címen futó filmváltozat megítélése némi zavart okozott a kritikuskollégák körében, és mielőtt igazságot tettem volna ez ügyben (irónia!), be akartam fogadni az alapjául szolgáló művet. Megérte. (A film egyébként nem rossz, de a regénynél mindenképpen gyengébb, és önmagában sem túl erős darab.)

Szóval Killshot, avagy Halálos lövés. A fordítás és szerkesztés nem sikerült túl fényesen, amit az olyan fordulatok használata mellett, mint a „T-ing” (T-shirt, teccikérteni) a cím is bizonyít. Oké, halál és lövés is van a „killshot”-ban, nem is hangzik rosszul az a Halálos lövés, de a lényeg mintha inkább az lenne, hogy az egyik főszereplő egyáltalán nem tud élőlényre lőni, azaz olyan lövést leadni, ami valamiféle halált is okozhat. Valahogy ezt kellett volna visszaadni a magyar címben, bár azt hirtelen én sem tudom, hogyan. Na mindegy.

Annyira azért nem rossz a JLX kiadó-féle magyarítás, hogy ne derülne ki belőle, jó író ez az Elmore Leonard. Karaktervezérelt krimije igazán olvasmányos, és a figurák leírásában még több is van annál, amennyit a puszta szórakoztató célzat indokolna (szemfülesek azt is kiszúrhatják, miért Leonard Quentin Tarantino egyik kedvenc szerzője, aki nem mellesleg még ezt a könyvet is filmre akarta vinni egy időben). Azt nem mondanám, hogy nagyon mélyen szánt a Halálos lövés, de nem is felületes munka, és nyilván nem is az volt vele a szerző célja, hogy Kálmán C. György kedvence legyen (ennél rokonszenvesebb nem-cél kevés van a világon, de erről majd a következő könyvnaplóban). Hard-boilednak talán nem elég hard, Chandlerért vagy Ellroy-ért sem cserélném el, viszont ezek a megfigyelések és (főleg) szereplők jó ideig megmaradnak az emberben. Irány az antikvárium.