Jófajta antológia, merem ajánlani, de mint a legtöbb antológia, ez sem teljesen egységes színvonalú. Gyújtom a világot!
Lawrence Block: A betörő, aki beugrott Elvishez – Szerelem az első látásra! Vagyis inkább olvasásra. És (egyelőre) még nem az a nagy, mindent legyőző, Nap hevével izzó érzelem, de egyéjszakás lángolásnál azért jóval több. Block úr regényeiből már begyűjtöttem párat, és most határozottan előrébb kerültek az „Olvasandók” listán.
Dashiell Hammett: Nő a sötétben – Hammettnek már bérelt helye van ezen a listán, viszont róla már azt is tudom, hogy néha bizony nem jött ki neki a lépés. Véres aratás, A máltai sólyom, Az üvegkulcs? Alapművek! A cingár detektív? Hááát… Majd egyszer befejezem. (Lassan 20 éve kezdtem el, és nem szeretném elkapkodni.) A nem túl erősnek tartott Az átokkal még nem ismerkedtem meg közelebbről, és ha a novellái mind olyanok, mint ez, akkor azokat sem fogom erőltetni. Nem mintha rossz lenne, csak éppen se energiában, se ötletességben nem hozza azt, amit kéne. Illene.
Charles Willeford: Levél AA-nak (Akárkinek Akárhol) – Itt már nem maradt hiányérzetem! Ajánlott olvasmány. (És a Miami Blues is meglepően jó film.)
Dennis Lehane: Gwen előtt – Jó cucc. Erős cucc. Nem több. Nem kevesebb.
Donald E. Westlake: Mély levegő – A előbbinél egy hajszálnyival talán jobb és erősebb, viszont Westlake megítéléséhez ez a szösszenet önmagában biztosan kevés.
Jim Thompson: Ez a világ, aztán a tűzijáték – Egy újabb nagy név (Hammett után), aki kicsit aláment az elvárásoknak… Kollégák szerint ez az írás töményen hozza Thompson kézjegyeit, amiben biztosan van igazság, de annyira eltalált szövegnek azért nem nevezném. Talán mert nem mindig a legjellegzetesebb művek a legjobbak – passz.
Susanna Clarke: Határozott figyelmeztetés gyanútlan személyeknek – Műfajt váltunk, meg nemet is (kerestük a nőt: meglett). Alapvetően egyikkel sincs baj, sőt, ezzel az írással viszont nem tudtam mit kezdeni. Bevezető egy műhöz, amit nem akartam elolvasni, és továbbra sincs tervben.
Naomi Novik: Lakoma vagy éhkopp – Ez már legalább megállt magában is, viszont nem értettem. Mi volt a poén? Volt egyáltalán poén? Vagy fordulat? Bármi, túl KÉRDŐJELES SPOILER a sárkányok falatozásának leírásán. KÉRDŐJELES SPOILER VÉGE Komolyan nem tudom. De nem kizárt, hogy bennem van a hiba.
Laurell K. Hamilton: Sárkányok lesnek rátok – Na végre! Rajongó nem lettem, de ez az írás legalább olvasmányos és érdekes volt. Már csak a déja vu érzését kéne leküzdeni. (Joseph Ruben filmje kísérthette álmában a szerzőt, ld. még Eredet.)
Neil Gaiman: Én, Cthulhu – Jövünk felfelé! Mókás elbeszélés, igazán. Gaiman jó arc.
Ray Bradbury: Jelölt – Ez tényleg nem a nagy nevek antológiája… Bradbury írása egész jó, de tőle ez tényleg inkább ujjgyakorlat, mint bármi más. VAGY: megint bennem van a hiba.
Philip K. Dick: Prominens szerző – És mire elkezdenék igazán elégedetlenkedni a „nagyokkal”, Dick bebizonyítja, hogy nincs is itt semmi baj, helyreállítva a kultírók renoméját. Ez az írás ismét nagyon tetszett (azt mondjuk nem állítanám, hogy nagy meglepetést okozott, vagy éppen Dick legjobbjai közé tartozik, de bőven megérte elolvasni).
Roger Zelazny: A szerelem egy képzetes szám – A bevezető szerint Zelazny a szépirodalmat ötvözi a sci-fivel. Tán éppen ez a baj. (Meg az, hogy egyáltalán különbséget teszünk a kettő között.) Nem értettem igazán ezt a valamit, és nem győzött meg. Tudom: egyértelműen bennem van a hiba. Lapozzunk. Illetve én már lapoztam, ide:
Iain M. Banks: A Kultúráról dióhéjban – Van ellentéte annak, hogy „szerelem első látásra”? Ellenszenv első látásra? Vagy utolsóra? Mert az antológiát záró novellára részemről valami ilyesmi igaz, és még csak nem is novella. Viszont nem feltétlenül Banks a hibás. Ő csak összefoglalta az általa alkotott univerzum fontosabb szabályait azoknak, akik már ismerik a vonatkozó műveit. Hát én nem tartozom közéjük, és nem is áll szándékomban ezen változtatni. Kedvcsinálónak ez az írás kb. olyan, mintha valaki használati utasítás és kapcsolási rajz alapján akarna nekünk tévét eladni. Ennyire még én se vagyok esőember.
Összességében azért jó kis antológia ez, mint már említettem volt, viszont egy visszatérő hibát az olvasónak kell fejben korrigálnia, kb. folyamatosan. Valami furcsa okból kifolyólag több elbeszélésben átcsúsztak az elbeszélő mondatai a dialógusok végére, ami rohadtul zavaró tud lenni.
„– Nekem mondhatja, cukifiú! A nő levette a harisnyáját.” – és ehhez hasonlók.
Ilyenkor a fejünkben játszódó film megakad, vissza kell tekerni, és újra kell szinkronizálni az adott jelenetet. Kár, de ezért az árért (1.500 Ft volt a megjelenés idején) ennyi még igazán belefér.
Kép: szukits.hu (köszi)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.