Ismét az esztéta szól Önökhöz!
Ugyanaz, aki korábban.
És ugyanazt is mondja, azaz hogy Laymon jó, de most – szegény! – kénytelen egészen más irányból nekifutni ugyanannak (ilyen az esztéták – és néha a futók – élete).
A Vidámpark ugyanis esztétikai szempontból nem annyira érdekes feladvány, mint A kegyetlen volt, viszont izgalmasan kontrasztba lehet állítani vele. Utóbbi művel ugye kb. az volt a gond(om), hogy bármennyire jó és ambiciózus is, egy (szerintem) nem éppen tökéletes koncepciót követ, ami némileg felemássá teszi. Olvasmányos, emlékezetes, és mégis… Az író jól oldotta meg, amit kitalált, csak hát mintha eleve nem találta volna ki teljesen jól. Szóval nehéz ügy. A Vidámpark sokkal könnyebb ügy: ez egy hasonlóan, gyakorlatilag ugyanannyira jó – vagy csak kicsit gyengébb – horrorregény, aminek semmi gond a koncepciójával, viszont a kivitelezésével már akadnak problémák.