Orosdy Dániel blogja

Egyelőre még jómagam is a trauma hatása alatt vagyok. Alább a részletek.

Ne nézz így, te is benne voltál! :(

Részlet Henri-Pierre Zatapathique oknyomozó riportjából, mely a kevesek által járatott, de annál igényesebb Nouvelle Observateur de Cinema Étranger aktuális számában jelent meg (2015/72/B-84-87, saját fordítás):

1968. november 8. - Marty Scorsese nullkilométeres rendező éppen kisfilmjét, "A nagy borotválkozás"-t mutatja be a smuksellai rövidfilmfesztiválon, amikor meglátja egy hirdetőtáblán régi kedvence, a Kifulladásig főszereplőjének nevét. Jean-Paul Belmondo a "Ho!" című film plakátjáról néz farkasszemet a skandináv közönséggel és a leendő Oscar-díjas amerikai titánnal. Scorsese rövid gondolkodás után betér a legközelebbi moziba és jegyet vált a filmre. Bízik benne, hogy a rejtélyes, de kis jóakarattal ázsiai eredetűnek vélhető cím valami módon kapcsolódik szeretett japán, kínai, hongkongi stb. filmélményeihez, ám nagyobbat nem is tévedhetne. A "Ho!" a Belmondo által alakított Francois Holin nevének rövidített változata, amit általában valamilyen megalázó munkára való felhívásként, kb. "Pattanj!" értelemben intéznek hozzá bűnözőtársai, ezért is kapott felkiáltójelet a címben. Scorsese azonban nem csalódik, sőt, élete meghatározó filmélményével lesz gazdagabb.

1968. november 9. - Másnap Scorsese első dolga felhívni távoli ismerősét, aki még akkor jutott eszébe, amikor "Ho!"-t (magyar címén: "Az autóversenyző") Ázsiához kapcsolódó filmnek hitte. Paul Schrader, a japán mozi rajongója értetlenkedve fogadja a hívást, de hallgat a lelkes rendezőre, és nem kevés fáradság árán megtekinti a "Ho!"-t. Az e témát is érintő egyetlen későbbi interjújában "letaglózó hatás"-ról beszél, Scorsesét pedig olyan személyként említi, mint aki egy "nyomorult nemzetközi hívással" megváltoztatta az életét. Erről a bizonyos hívásról nem sok konkrétumot tudunk, egy svéd telefonközpontos, a gyerekkorát az Egyesült Államokban töltő Anders Tove Bergmann azonban két mondatra határozottan emlékszik. "Le kell nyúlnunk ezt a cuccot valahogy, ha beledöglünk is!" -- mondta állítása szerint egy "hadarós kis New York-i olasz", amire egy bizonytalan bariton a "Biztos, hogy ez a Bagoly folyós fickónak a filmje?" kérdéssel felelt.

(...)

1969-1975 - Scorsese és Schrader lassan, de biztosan betagozódik az amerikai filmiparba. Pár évig látszólag külön utakon járnak, az egyeztetés azonban folyamatos, a Nagy Tervet eszük ágában sincs feladni. Az írás folyamatát Schrader jó pénzt hozó forgatókönyvírói megbízásai és személyes válsága (elhatalmasodó depresszió) nehezíti. "Nem tudok szart se az autóversenyzésről, nem lehetne inkább taxis? Olyanban már ültem legalább." -- veti fel Scorsesének 1972 decemberében, legalábbis akkori bejárónője, Juanita Q. Vipolosa visszaemlékezései szerint. A rendező addigra már rábólintott a New York-i helyszínre és lenyelte a barát-bűntárs halálának vietnami traumára cserélését is. Schrader ezután még mindig lassan, de már hosszabb megszakítások nélkül dolgozik, és bár sokat variál a "Ho!" történetén, a fő motívumokhoz (a fentieken túl a média szerepe és a bukásra ítélt szerelem tragédiája) ragaszkodik.

(...)

1976 február 8. - Bemutatják a "Ho!" szelíd megerőszakolásával kreált "Taxisofőr"-t, ami a csodálatos, ám addigra teljesen elfeledett előddel ellentétben komoly sikert arat. Tucatnyi rangos díjra jelölik és szép pénzt hoz az alkotók konyhájára, akiknek mindegyikét a legnagyobb sikerek előszobájába repíti.

(...)

1978 májusa - Martin Scorsese átveszi Cannes-ban az Arany Pálmát. Tucatnyi világhírű kolléga várja, hogy a díjazott némi figyelemre méltassa, ő azonban kizárólag egy idősebb, szakállas férfi, bizonyos Robert Enrico iránt érdeklődik hevesen. A sikeres filmeket jegyző Enrico annak ellenére nem számít a szakma sztárjának, hogy már több rangos díjat is nyert (rövidfilmes Oscar a Bagoly folyóért, Jean Vigo-díj a La Belle vie-ért, a legjobb filmnek járó César A bosszúért stb.).
Amikor végre találkoznak, Scorsese sírva öleli meg kollégáját, és sokak megrökönyödésére  még az Arany Pálmát is megpróbálja rátukmálni -- mindhiába. "Nem haragszom rád, Marty, de mindketten jól tudjuk, hogy saját jogon is lesz nekem ilyenem. Nincs szükségem a díjadra, bármennyire is nekem járna." -- mondja ekkor (legalábbis a nyelvi akadályokat az utolsó percekben áthidalni próbáló tolmács, Jean-Hugues Zoprowinsky szerint), aztán mosolyogva, de kicsit sértetten elhagyja a helyszínt. Scorsese magába roskadva markolja a szobrot, majd visszatér a szállodájába. Többek szerint sírva. Claude Berri visszaemlékezései szerint egy saját magához intézett kitöréssel ("Bárcsak lett volna pénzünk azokra a kurva jogokra!") lép a hotelszobájába, amit a hallótávolságban lévők még annyira sem értenek, mint a Nagy Győztes letargiáját. Miután összepakol, azonnal elhagyja Franciaországot.

Robert Enrico hosszú és összességében sikeres pályája a kilencvenes évek végéig tartott, 2001-ben hunyt el.
Az Arany Pálmát sosem foghatta még egyszer a kezében. Még csak nem is jelölték a díjra.

Mi sem bizonyítja szebben a két film közeli rokonságát, mint a Taxisofőr leghíresebb jelenete, ami sokkoló mementóként mutat rá, hogy az amerikai film már a hetvenes évek elején is csak úgy tudott kitörni a kollektív alkotói válságból, ha piócaként szívta rá magát egy-egy francia zseni remekműveire. INNEN indul a "Hozzám beszélsz?"-jelenet, méghozzá -- a magyar szinkron szerint --  "Miért ne?!"-jelenetként, és NEM Schrader szkriptjéből, Scorsese utasításaiból vagy De Niro improvizációiból, ahogy eddig tudtuk:

via GIPHY

És itt van okulásként a másolatból pár kép, meg az egész cucc a Youtube-ról:

Még valami!

Mint azt mindannyian jól tudjuk, a fent leírtak 100%-a kamu, természetesen. Pár dolog hasonlít a valóságra (pl. a Ho!-t tényleg akkortájt mutatták be Svédországban), a többit az ujjamból szoptam. A két film tényleg emlékeztet egymásra (némileg, bizonyos szempontból), de aki szerint ennél több közük van egymáshoz, forduljon orvosához, pszichiáteréhez, lehetőleg ebben a sorrendben. Nem mellesleg minden érdeme mellett a Ho! nem több egy aranyos, egyszernézős Belmondo-vehicle-nél, a Taxisofőr pedig az, ami, és nem szorul bemutatásra. De érdekesnek attól még érdekes ez a kapcsolat.

Aki nem így érzi, beszélje meg a problémáját Travis haverommal.