Orosdy Dániel blogja

Második kiadás ugye készült már a Fulci & Romero könyvből, könyvbemutatóval, mindennel, ám a harmadik kiadásra -- ami a szöveg újabb alapos átnyálazását és kiegészítését jelentené részemről... -- egyelőre nem látok sok esélyt. Az anyag viszont már csak olyan, hogy gyűlik. És miért tartanám magamban, ha másokat is érdekelhet, nem igaz? De. A TOVÁBB után tehát jórészt olyan dolgok következnek, amik jóval alaposabban kibontva helyet kapnak majd a harmadik kiadásban (ha lesz), de addig is elmélyedhet bennük a Kedves Érdeklődő, amennyiben van hozzá kedve.

Jelige: "Ami még az Orosdynak eszébe jutott Fulciról, de nem terhelt vele másokat nyilvánosan."

Kezdjük azzal, ami pont nem kapcsolódik a megadott jeligéhez, de a könyvhöz azért igen:

-- Nagy V. Gergő kedves szavai a Filmvilág blogról
(A bestof-cikk könyvekkel foglalkozó részében kerülünk elő.)

-- A Pannon Krónika Schreiber kollégával és velem készített interjúja a pécsi könyvbemutató idejéről

És most a "jeligés rész":

-- Izgalmas, Google-fordító segítségével is remekül dekódolható interjúk egy francia oldalról -- köszönet a méltán népszerű Deliria blog gazdájának, amiért felhívta rájuk a figyelmem:

Előttem eddig jórészt ismeretlen Fulci-interjúk

Interjúk Fulci kollégáival és tisztelőivel

-- I giovani e il lavoro (Lucio Fulci, 1958) La settimana Incom 01643

Azaz Fulci egyik korai filmhíradója, amire a Youtube-on bukkantam

Hogy ez a bizonyos "La settimana Incom" mi volt, nem sikerült pontosan megállapítanom (ellentmondásosak a források, szokás szerint), de nagyon úgy tűnik, hogy egy filmhíradókat, rövid dokumentumfilmeket (is) készítő kis stúdió-szerűség lehetett. A Fulci-filmográfia elején felsorolt alkotások jó része is ide tartozhat, illetve még néhány azokon kívül (mivelhogy erről az I giovani e il lavoro-ról sem hallottam korábban, csak már a kézirat lezárása után).

-- Peter Strickland, a rokonszenves angol rendező is fontosnak tartotta kinyilvánítani Fulci iránti tiszteletét, méghozzá minimum 2 interjúban:

Origo

Filmtett

-- Thunderstick unratedes fórumtárs érdekes megfigyelést tett Quentin Tarantino, Nicolas Winding Refn és Fulci kapcsán, amit -- utólagos engedelmével -- még nagyobb közkinccsé teszek. Ez a Don't Torture a Duckling ("Kiskacsa") című remekről jutott az eszébe:

Egyébként Tarantino innen vette a rádióból szóló zenére való kínzást? Vagy volt ilyen jelenet ezelőtt is? A vége alapján meg Nicolas Winding Refn is biztos szereti ezt a filmet.

Ez pedig a válasza a fenti idézet utolsó mondatára rákérdező bejegyzésemre:

Hasonlónak érzem a két rendező hozzáállását. Fulci a Kiskacsával, és Refn is a Drive-val készített egy olyan filmet amiben alapvetően elidegenítő, realisztikus az erőszak ábrázolása. De a művük egy bizonyos pontján elszalad velük ló: Mindkét filmben van egy rajzfilmszerűen eltúlzott, lassított fejszétroncsolódós jelenet, ami már nem elítéli, hanem élteti az erőszakot. Ráadásul mindketten szeretik Ortolani érzelmes dallamait alkalmazni a teljes hatásfokhoz. Innentől egyaránt vállalják, hogy imádják a brutalitást, és későbbi filmjeikben (The Beyond, Only God Forgives), már minden mást képesek feláldozni az erőszakpornó oltárán.

Nem állítom, hogy mindenben 100%-osan egyetértek a kollégával, de mond valamit (az egészen biztos, hogy Refn ekletikus ízlésébe beleférnek Fulci filmjei, amit megerősít Justin Vicari Nicolas Winding Refn and the Violence of Art: A Critical Study of the Films című könyvének egy részlete is, mely szerint a Zombi plakátját Refn is nagy becsben tartja).
Ami a Tarantino-vonalat illeti, a Kutyaszorítóban hivatkozott (és igen hírhedt) "füles" jelenetének több előzménye is ismert, de nem egyértelmű, mely(ek) volt(ak) a fő ihletforrás(ok). A legfontosabb jelöltek ebben a kategóriában: Django (füllevágás), Milano Calibro 9 (borotvás kínzás), The Big Combo (lekötözött zsaru kínzása, többek között hangos rádióadás segítségével).

-- Tölgyes László hívta fel a figyelmem a Tilos Rádiós beszélgetés során Pier Paolo Pasolini Teorémája és A pokol hét kapuja befejezése hasonlóságára. Ő is mond valamit --  de erről majd később! Szóba kerültek a Fulci-filmek vallásos utalásai is -- de erről is majd később! Azt viszont már most is nyugodtan kijelenthetjük, hogy a Pasolini-Fulci kapcsolat biztosan nem légből kapott, túl Teorémán, a két rendező témáinak hasonlóságain és egyebeken, hiszen Pasolini Salo, avagy Sodoma 120 napja című műve bevallottan* a Sodoma's Ghost[s] (egyik) ihletője, ami már a címben is megmutatkozik (ugye -- bár tulajdonképpen másban nem igazán).
*Ha jól emlékszem, Fulci ezt a vallomást éppen a fent linkelt interjúk valamelyikében teszi meg.

-- Végül, de nem utolsó sorban említsük meg, hogy Kolcsár "Ash" István megfigyelése szerint a Psycho 2-ben látható egyik gyilkosság emlékeztet a House by the Cemetery-ben látható másikra. Hát akadnak azért különbségek is, de tagadhatatlan, ő is mond valamit!

Psycho 2 (1983):

House by the Cemetery (1981):