Kubiszyn kollégához hasonlóan Kolozsi kolléga is egy ismert kulturális újságíró, akinek K-val kezdődik a neve, gyakran publikál(t) -- többek között -- a Filmvilágban, nemrég részben saját élményeken alapuló könyvvel jelentkezett, és szívesen olvastam/-som a filmes tárgyú szövegeit. Ellentétben Kubiszyn kollégával, Kolozsi kolléga nem a "vallomásos" irodalmat műveli, ha jól értem, inkább a magyar nyelvű hard-boiled krimi meghonosítására tör. Ami nem lenne gond, bár ezen őszintén szólva kicsit meglepődtem, az írásai alapján valami "elmélyültebb" dolgot vártam volna tőle a Magda Marinko-ügy fikciós feldolgozásánál.
Ami viszont gond volt már abban a pillanatban, hogy a kezembe vettem a könyvét: nem tetszik a cím, a borító, az ajánló pedig még az én személyes ízlésemen túl is problémás. "Never judge a book by looking at the cover!" -- mondták az ókori görögök a régi rómaiaknak, és igazuk is volt, de azért megjegyzem, a rágógumikék alapon vért eresztő krémes szó szerint csúnya tévedés. A cím leginkább a hatásvadász jellege miatt nembejön, de talán az se mindegy teljesen, hogy a hard-boiled nagyjai, Hammett és Chandler nem adtak volna ilyen címet a művüknek. (Vagy ha mégis, akkor a Véres aratás eredetileg talán "Füstölgő stukkerek a béliszamos városban", a Hosszú álom pedig "Nem kúrok le gazdag muffot!" névre hallgathatott...) És akkor ott a fülszöveg, melynek első mondata szerint "Két, az itallal és a női nemmel meglehetősen hadilábon álló, mindenre elszánt újságíró ered nyomába a kilencvenes évek egyik leghírhedtebb bűntényének, tudni szeretnék, ki mészárolta le a szegedi cukrászt és egész családját".
Mi a gond ezzel a mondattal, kedves gyerekek?
Nos, igen, aki "hadilábon áll" jelentése "rossz viszonyban lenni" (ld. "hadilábon áll a matekkal" = nem tud számolni, rossz matematikából), vagyis jelen esetben hőseink sokkal inkább absztinens szüzek, semmint piás puncimágnesek, amit a szöveg minden bizonnyal állítani szeretne, és amit maga a regény is kifejt. Apróság, oké, de kezdetnek nem túl jó, és ez már tartalmi probléma is, szemben a borítóval.
Ami a lényeget, a regényt illeti, nincs róla rossz véleményem, de azért igazán jó sem. A legerősebb benyomásom szerint ez ebben a formában egy összecsapott írás, ami sajnos minden szempontból igaz: szerkesztő ide, korrektor oda, szinte minden oldalon előfordul pár kisebb-nagyobb hiba (elírástól szóismétlésen át formázási bakiig), és akkor a cselekményről még szót sem ejtettem. Ejtek: az író "feláldozta a tempó oltárán az érhetőséget", de kicsit szigorúbban nézve talán még több hibát is találnék. (Íme egy, mutatóba: a légpisztoly és a gázpisztoly nem azonos egymással, khm. És ennek megállapításához még krimikedvelőnek sem kell lenni. Egyébként előbbi a légpuska kistesója, skuló jön ki a csövéből sűrített levegő segítségével; utóbbi működése a hagyományos fegyverhez áll közelebb, csak éppen nem lehet vele ún. éles lövést leadni, a csövön át gáz távozik.)
Ha legalább a stílus egységes lenne, könnyebben elnézném a cselekményszövés és karakterformálás esetlenségeit, így viszont a szöveg színvonala oldalról oldalra, fejezetről fejezetre hullámzik: érzékletes hasonlatot vált erőltetett metafora, találó karakterleírást nehezen értelmezhető fordulat, E/1-es fejezetet E/3-as (ez másokat talán nem zavar, én viszont nem tudtam mit kezdeni vele. Ezek szerint az elbeszélő utólag beleszőtte a sztorijába a barátja élményeit? Vagy kikövetkeztette, mi történt vele? Nem egyértelmű, és ebben a formában nem is túl jó megoldás). Haladunk, ez tény, a cselekmény pörög, csak éppen "nincs idő megfigyelni az ablakból a tájat", a sebesség önmagában pedig annyira nem nagy élmény egy idő után. És ha már szóba került a hard-boiled, ebből a szempontból is problémásnak látom a végeredményt. Egy-két elem valóban a helyén van (dicséretes például a szerző korabeli társadalmi viszonyok felvázolására irányuló törekvése), de inkább csak a felszínen rokon ez a szöveg Chandlerék dolgaival, összességében több van benne az Agatha Christie-féle, nem annyira intenzív, még bőven biztonságos nyomozósdiból. Az se rossz, tegyük hozzá gyorsan, csak hát nem azonos azzal, ami (talán, elvileg) a kitűzött cél volt.
A sok fikázás ellenére ki kell jelentenem, Kolozsi kolléga valamit mégiscsak jól csinált, mert érdekel a második könyve. Abban viszont már távolról sem vagyok biztos, hogy ha annak elolvasása után is hasonló következtetésekre jutok, meg fogok próbálkozni a harmadikkal.
