Jelen szpesölünk eredetileg nem szpesölnek indult, de ez többé-kevésbé már a korábbiakra is igaz volt. Kevés az idő a naplózásra, és még múlik is! Ennek megfelelően a részletekre már kevésbé emlékszem jelen könyvekkel kapcsolatban, leginkább csak a fő benyomások maradtak meg: tetszett, nem tetszett, miért igen, miért nem? (Tegyük hozzá: nem azokról a kötetekről beszélünk, amikről oldalakat lehet és kell írni, akármilyen jók is.)
Legs McNeil - Gillian McCain: Please Kill Me - A punkzene cenzúrázatlan története (Könyvnapló #115)
Ez a punkzenéről és punkzenészekről szóló, interjúkból és nyilatkozatokból összeállított „kollázs” a műfaj egyik alapműve, nem véletlenül. Ha valakit kicsit is érdekel az ún. proto-punk és a punk nagy korszaka, véletlenül se hagyja ki. További nagy érdeme, hogy hatásosan cáfol jópár téves beidegződést a punkkal kapcsolatban, úgyismint:
- ez egy angol dolog, a Sex Pistols és a Clash a két nagy alapbanda (ld. Stooges, Ramones stb.),
- progresszív, művészi, költői, kihívásokat kereső punkzene nem létezik, csak primitív durvulás (ld. Television, Pattie Smith stb.),
- a Doors egy hippibanda volt, semmi közük a punkhoz (ld. a Jim Morrison viselt dolgairól szóló önálló fejezetet és Ray Manzarek zenei liezonját a Doors-rajongó Iggy Poppal).
Kárpáti György - Schreiber András: A sci-fi - Válogatott tanulmányok (Könyvnapló #116)
Saját portékánkat a saját blogunkon csak óvatosan fényezzük, úgyhogy A sci-fi esetén egy okkal több is van rá, hogy ne menjek részletekbe. Arra azért kíváncsi leszek, hogy a korrektséget hírből sem ismerő, háttérmegfontolásoktól terhes fikázások most is ugyanonnan érkeznek-e, mint eddig, mert azt azért már nehéz lesz félreérteni. Szerintem egyébként megtettük a magunkét, még ha a spanyolviasz feltalálását (ami nem tartozott a célok közé) nem is fogják a nevünkhöz kapcsolni.
Neil Sinclair: Apakommandó (Könyvnapló #118)
Apa leszek – legyünk komolyak!
Neil Sinclair ugyanis nem viccel. A katonák komolyak, de legalább nem bonyolítják túl a dolgokat. „Ez a helyzet – ezt kell tenni!”-típusú leírásokkal van tele az Apakommandó, és némileg meglepő módon amennyire nem vagyok katonának való, annyira tetszik nekem ez a megfejtési módszer. Semmi líra (arra a költészeT tartjuk), semmi egyrészt-másrészt (ez nem műelemzés), semmi ezotéria (amúgy sem zsánerem), csak a lényeg, használati utasítás jelleggel. Biztosan nem 100%-ig hibátlan nevelési útmutató ez a mű, mégis merem ajánlani a hasonló lelkületű apuka-jelölteknek.
Szily László: Kitolás 1. (Könyvnapló #119)
Apa leszek – ne legyünk komolyak!
Szily László ugyanis viccel, és jól áll neki. Róla aztán mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy katonás lenne, de attól még az ő – mindentől függetlenül meglehetősen mókás – kötete sem haszontalan, csak éppen máshogy, mint Sinclaier-é. (Pl. arra nagyon kíváncsi vagyok, hogy tényleg tudok-e majd mindenféle erősítéseket végezni Milossal mint súlyzóval.)
Peter Boxall (szerk.): 1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz (Könyvnapló #120)
Végiggondolni se merem, hány éves projekt ért most véget az 1001 könyv, amit… befejezésével. Csak annyit mondok: nem sokkal a megjelenése után már beszereztem, és el is kezdtem olvasni. És talán ez se véletlen, mármint a lassúság… A sorozat lemezes és filmes darabjait kisebb-nagyobb fenntartások mellett mindent összevéve kifejezetten élveztem, ez a könyv viszont valahogy fárasztó(bb) volt. Vagy az írókat, vagy a könyveket nem ismertem (és jó részük az ismertető után sem tűnt sokkal érdekesebbnek), vagy az ajánló volt érthetetlen / fárasztó / semmitmondó / önparódiába hajló – vagy mindkettő. Az összkép azért nem rossz, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem győztem jegyzetelni az izgalmasnál izgalmasabb címeket, és később is gyakran fogom felcsapni ezt a köteT.
És mintha a szerzők-szerkesztők se tudták volna pontosan, mit akarnak.
Egy kihagyhatatlan könyvvel kapcsolatban hogyan merülhetnek fel komolynak tetsző ellenérzések (akadt ilyen „ajánló” is!)?
Vagy mióta érdem önmagában, ha valakinek a műve – teszem azt – a feminista irodalom egyik csúcsa? Attól még nem lesz magának a világirodalomnak is az egyik csúcsa, vagy legalábbis nem szükségszerűen...
1001 szónak is egy a vége: bárkinek, aki nem akad fenn a fentieken, bőven elég leolcsózva is beszerezni ezt a köteT.
Hogy azért mondjak valami konkrétabb pozitívumot is: Elmore Leonard (két könyvvel!), James Ellroy, Kurt Vonnegut és más kedvenceim is gazdagon felbukkannak benne, úgyhogy a szelekció azért annyira nem reménytelen. ;)
Képek: moly.hu (köszi)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.