Valamiféle zavarodottság övezi e könyvet, némileg érthető módon: a szerző maga is bevallja, hogy nem sikerült mindenben megegyeznie Vonnegut örököseivel (ezért pl. a források egy részéből sem idézhet szó szerint), ami talán nem független a zavarodottság legfőbb okától, az Ötös számú vágóhíd szerzőjének nem éppen kivételes tisztaságú személyként való bemutatásától. A rajongók lelkét megülte a kognitív disszonancia, nem ezt várták idoljuk életrajzától, igaz, Charles J. Shields szerint Vonnegut már évtizedekkel korábban is hasonló reakciókat váltott ki a humanista bölcs helyett morózus bácsira lelő hippikből.
Hogy mi az igazság?