Ulf Lüdeke: Terence Hill
Bud Spencer -- jórészt -- maga írta meg, Terence Hill ezzel nem próbálkozott, ami viszont nem feltétlenül baj, a memoárok szerzői amúgy is szeretik sajátos szempontok szerint megszűrni az életük eseményeit (ld. Friedkin és persze Bud). Az már nagyobb probléma, ha az alany szeret rejtőzködő életmódot folytatni, márpedig Mario Girotti csak filmen nagyszájú és közvetlen, az életben inkább kerüli a nyilvánosságot (főleg a fia halála óta, de valószínűleg Az ötös számú vágóhídból ismerős gyerekkor se lehetett piskóta). Lüdeke azért szépen összeszedte mindazt, amit lehetett, de a legfontosabb szereplőkkel nem beszélt (adott esetben önhibáján kívül), így minden érdeme ellenére lehetne ez a vékony, gyorsan kiolvasható kötet sokkal alaposabb is. És végül két figyelmeztetés:
1) Terence Hill édesanyja német volt, ő maga is legalább annyira németnek tartja magát, mint amennyire olasznak, ezzel együtt igazán mókás, ahogy a szerző számára minden és mindenki, de főleg könyvének főszereplője szinte csak "helyi" összefüggésben kerül elő. Mintha Paul Newmanről egy honfitársunk úgy írna életrajzot, hogy rendszeresen "snájdig felvidéki fiú"-nak nevezi, vagy ilyesmi.
2) Szemben a hibáktól hemzsegő Bud-életrajzzal, itt már azért tűrhető a helyzet, de még bőven lenne hová fejlődni, néha nagyon zavarossá válnak a dolgok, összekeverednek az infók, tények stb. Igazán azonban csak akkor tudjuk értékelni a Libri kiadó ezen a téren tanúsított erőfeszítéseit, ha belelapozunk a
Bud Spencer - Terence Hill krónikák
ba.
Aminek a képanyaga csodálatos, viszont a szövege -- pontosabban az eredeti szöveg magyarítása -- kritikán aluli. Az egy dolog, hogy a filmekkel kapcsolatos tények jelentős része nem stimmel (erre Lüdeke könyvében is van példa), az is, hogy akár még egy bekezdésen belül is előfordulnak ellentmondások (ez már neccesebb, elvileg 4 ember volt az ilyenek kiszúrására, és még csak szakértőnek se kell lenni a legtöbb felfedezéséhez), az viszont már bőven sok, hogy néhány mondatnak egész egyszerűen nincs értelme, erőltetett és esetlen a megfogalmazása, vagy egyenesen olyan, mintha az írójának nem a magyar lenne az anyanyelve. Hálás vagyok a kiadónak a könyv megjelentetéséért, de ennyi pénzt ebben a formában ez a kötet egyszerűen nem ér, én kérek elnézést.
És akkor ide is egy figyelmeztetés:
1) Ajánlom mindenki figyelmébe a Bud és Terence megjelenését a különféle (egyébként szinte mindig nagyon hangulatos) plakátokon! Girotti úr konkrétan felismerhetetlen a jelentős részükön, hol önmaga paródiájának, hol bávatag zsúrpubinak tűnik, önmagára csak a legritkább esetben hasonlít (vagy ott van Az ördög jobb és bal keze plakátja: minden rendben lenne, csak mintha szegény Trinity fejét vasalta volna ki valaki véletlenül). Pedersoli úr ábrázolása az esetek többségében sokkal jobb, igaz, neki az Akit Bulldózernek hívtak plakátján sikerült úgy megrajzolni a kézfejét, mintha egy kihipózott orangutánhoz tartozna.
