…avagy néhány könyv, amit mostanában olvastam, és mindössze két dolog közös bennük ezen kívül:
1) egyik sem tartozik a kihagyhatatlan kategóriába (sőt),
2) meglehetősen önkényesen teremtettem kapcsolatot köztük azzal, hogy beleerőltettem mindet ebbe szociológiai-politikai-történeti témakörbe.
Stephen Weir: Encyclopedia Idiotica – Talán éppen az ilyen kiadványok ellensúlyozására adnak ki olyan könyveket, mint a 100 történelmi tévhit? Nem biztos, de azért gyanús... Nem vagyok a téma szakértője, de ez a kötet elég felszínesnek tűnt, és még csak olvasmányosnak se mondanám. Az idióta döntések jó része nehezen értelmezhető, vagy éppen erősen vitathatónak tűnik az "idiótaságuk" (gyakran még a szerző saját logikája szerint is!), és még csak nem is túl érdekesek, ami azért alapfeltétel lenne. A fordítás sem valami jó, a rajzokat pedig kb. én is elkövethettem volna (ennél jobban egyetlen rajzolót sem lehet megsérteni).
Győrffy Miklós: Bagoly nappal – Lejegyzett interjúk egy rég megszűnt rádióműsorból. Néhány húzónév (Vámos Miklós, Závada Pál) miatt vettem meg annak idején, akad benne néhány érdekes rész, de ajánlani csak azoknak tudnám, akiket nagyon izgatnak a XX. század kis és nagy történetei. Meg esetleg Fekete György akkori meglátásai... (Lelövöm a poént: sztem nincs nagy különbség a régi és mai nézetei között. Ezért ne vedd meg a könyvet, max. egy happolást ér.)
Remete Richárd – Weisz György: Rendőrbűnök, bűnöző rendőrök – A rendszerváltás táján más lehetett az elvárás egy populáris témát tárgyaló riportkönyvvel szemben, de ez még ahhoz képest is gyenge. Rosszul megírt fejezetecskék arról, hogy néha a rendőrök is loptak, csaltak, öltek stb., a végén egy rég elévült jogi összefoglalóval. A hokedli rövidebb lába alá tökéletes.
Szegvári Katalin: Egyenleg, avagy egy politikai gyilkosság anatómiája? – Mondhatnám, hogy ez ma már történelem, de nem az... Többet nem is mondok. Vagy csak ennyit: tanulságos.
Dr. Kellermayer Miklós: A nemzeti összefogás kis kátéja – Valójában ez nem is könyv, inkább füzetke, és nehéz vele mit kezdeni. Persze "magas labda", kiadósat ironizálhatnék egy tanult ember jószándékú esszéjén (a felhívás helytállóbb meghatározás lenne), de erre nem visz rá a szívem. Komolyan venni viszont nem tudtam. Maradjunk abban, hogy a konzervatív gondolkodás, vallásosság és drog kapcsolata összetettebb annál, mint sokan gondolnák.
Ráadásként egy rejtvény a közélet és irodalom határterületéről, avagy MIRE GONDOLT A KÖLTŐ?
A KönyvKlub nevű, egyébként szerethető periodika ismét izgalmasat alkotott „interjú” témakörben. A szépnevű Erdős Virággal beszélgettek, akivel egyébként semmi bajom, sőt, az a kevés, amit tudok róla / ismerek tőle, akár még rokonszenvesnek is nevezhető. A cikk eleje és vége viszont durván WTF.
Az eleje:
KÉRDÉS: Az idei Könyvhétre megjelent könyvedet – ahogy mondani szokás – vitték, mint a cukrot. Szerinted minek köszönhető ez a verseskötet esetében felettébb szokatlan siker?
VÁLASZ: Fura és picit talán bántó is ez a hasonlat, de abszolút igazad van, sokan gondolják, hogy olyan ez a kötet, mint a robbanós cukorka: politikai és populáris. (...)”
Az Orosdy Dániel blogja szerkesztőségének kérdései:
- Miért fura ez a hasonlat? (Üti egymást a cukor meg a líra? Vagy ma már nem népszerű a cukor?)
- Miért bántó? Az bántó, hogy a kötet sikeres mert lenni? (Ha igen, akkor cseréljünk, én nem fogok panaszkodni a siker miatt.)
- Hogyan és mitől lesz a robbanós cukorka politikai és populáris? (Utóbbit még értem is, az előbbire ötletem sincs. Talán a „robbanásról” a terrorcselekményekre asszociálunk?)
A vége:
VÁLASZ: (...) A kedves olvasó pedig (csak csendben mondom): le van ejtve. Nem azoknak megfelelni, akik olvasnak minket, hanem azoknak, akikről írunk.
Az Orosdy Dániel blogja szerkesztőségének kérdései:
- Ha valaki szerint a kedves olvasó „le van ejtve”, miért gyötri magát a publikálással? Ad interjút? Ír egyáltalán? (Utóbbi még esetleg érthető is, viszont a publikálásnak akkor sincs értelme.)
- A kedves olvasó „leejtése” miért feleltethető meg a neki való megfeleléssel? Olyan még nem volt, hogy valaki elsősorban a saját magával szemben támasztott elvárásoknak kívánt megfelelni, mégsem „ejtette le” azt, aki anyagi ellenszolgáltatásért cserébe hozzájutott az ő műveihez?
- Ha valaki pl. rendőrökről ír, akkor nekik kell megfelelnie? Vagy ő már nem is minősül írónak? Vagy az „akikről”-t nem szabad túl szigorúan értelmezni, és valójában általában az emberekre vonatkozik? Akkor viszont mi a különbség az olvasó és az ember között? Esetleg író és író között?
Az Orosdy Dániel blogja szerkesztősége elhatárolódik azon munkatársaitól, akik szerint a pozőrködés könnyen kontraproduktív és/vagy értelmetlen nyilatkozatokhoz vezethet. Elhatárolódik továbbá azon munkatársaitól is, akik az „és/vagy” fordulatot használják, használatára felhívnak, azt támogatják vagy arra felbujtanak, és/vagy bármilyen egyéb módon teret engednek ezen (ún.) kifejezésnek. Testületileg elhatárolódunk az "ún." rövidítéstől is. (És a zárójelektől!)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.