Már jó ideje vezetem ezt a Könyvnaplót, írtam is sok jó vagy majdnem jó könyvről, de arra nem tudok visszaemlékezni, hogy nem-képregény kategóriában mikor nyilatkoztam utoljára igazi remekműről, azaz olyan irodalmi műről, ami telibe talált – magával ragadott, elgondolkodtatott és elszórakoztatott egyszerre. Talán a memóriám babrál csak ki velem, talán nem is volt ilyen, mindenesetre Edward Bunker első (kiadott) regénye kiköszörüli a vélt vagy valós csorbát, ez ugyanis valódi mestermunka, egy közel letehetetlen, ihletett, autentikus és eredeti regény.
Hogy ki Edward Bunker? Nos, ő egy köztörvényes bűnöző volt, méghozzá abból a fajtából, amelyik a fél életét dutyiban tölti, méghozzá olyan bűncselekmények miatt, amelyekre nehéz morális feloldást találni. Pontosabban...
Tulajdonképpen részben éppen azért remekmű A vadállatban is van szánalom, mert rávilágít arra, milyen nehéz azonos erkölcsi kritériumokat felállítani szögesen eltérő (társadalmi) helyzetben lévő emberek számára. Ami persze nem oldja fel minden bűne alól Bunkert és regénybeli alteregóját, Max Dembót, de azért gondolkodásra készteti az olvasót. Például: bűn-e személyes okok nélkül, mindössze „kollektív ijesztési”, kvázi figyelmeztető-megelőző célzattal megkéselni valakit? Nem az utcán, nem pénzért, nem egy ún. ártatlant, hanem a börtön közegében, ahol egyedül az erő számít és ember embernek farkasa. VAGY itt van rögtön maga a fő téma, azaz hogy minden esélyt megad-e a társadalom azok számára, akiket elvileg vissza akar vezetni a „rendszerbe”, a polgári keretek közé. Vagy erre eleve esély sincs, hiszen sokan bűnözőnek születtek?
Remekmű ez a könyv azért is, ahogy Bunker megírta. Mindenféle cikornyák és öncélú stilizálás nélkül, lényegretörően, tiszta és pontos mondatokban, de nagyon értelmesen, csak úgy mellesleg tárgyalva filozófiai kérdéseket is. Az egyes szám első személy ezúttal valóban önéletrajzi háttérre utal, Bunker és Dembo bűnlajstroma és múltja jórészt azonos, éppen csak a sorsukban vannak jelentős eltérések, úgyhogy amikor a kifejezetten önmagára, saját helyzetére folyamatosan reflektáló Dembo gondolatait olvassuk, egyértelműen az önmagával viaskodó-vitatkozó Bunkerrel van dolgunk, aki akkor még pont annyira volt börtönnel fenyegetett bűnöző, mint amennyire tehetséges, feltörekvő író. Így aztán nem is csoda, ha a Dembo meglepően öntudatos énképét megrázó hitelességgel közvetítő bekezdéseket és szociológiai/kriminológiai/kriminalisztikai tanulmányba illő leírásokat egy szabályos egzisztencialista vita követ, amit adott esetben két szökött fogoly (!) folytat egymással. És mindez végig organikus egészet alkot: nincs érdemi stílustörés, és az író valójában akkor is a lényegre koncentrál, amikor látszólag elkalandozik a figyelme. Zseniális, na.
Az már csak hab a tortán, hogy a szövegben Bunker – valószínűleg akaratlanul, pontosabban a saját, rablóként szerzett tapasztalataira építve véletlenül – megidézi a „rózsákat tartalmazó ajándékdoboz, ami valójában fegyvereket rejt” remek filmek tömegében megjelenő motívumát (a főbb példák időrendben: Gyilkosság [1956], UPDATE: Börtönterror [1974], Kánikulai délután [1975], UPDATE 2: Forráspont (1990)*, Terminátor 2. - Az ítélet napja [1991], A fegyverek istene [1992]), illetve olyan mondatokkal szűri ki potenciális olvasótáborából a... khm... kissé túl zártan gondolkodó polgártársainkat, mint az alábbi:
Pár szifiliszes csepp vagy abból az időből, amikor egy bulldog seggbe kúrta a transzvesztita apádat. Kiszartak, és kikeltél a meleg kövön.
Ha ez nem a trágár beszólások József Attilájától származik, erőszakoljanak meg tizenketten egy sötét zuhanyzóban. Addig is azonban ajánlok egy olvasnivalót, amely egyrészt Bunkerről (főleg a filmes karrierjéről), másrészt A vadállatban is van szánalomból készült Próbaidőről szól. (Utóbbi egy jó, de sajnos nem elég jó bűnügyi mozi Dustin Hoffmannal.)
És ha a Kedves Olvasó eddig azt hitte, hogy semmi köze sincs és nem is lehet ehhez a zűrös volt fegyenchez, ajánlom a figyelmébe a következő infókat:
- Bunker rajongói közé tartozik többek között Quentin Tarantino (ld. Kutyaszorítóban szereposztása), William Styron (Sophie választ) és James Ellroy (Szigorúan bizalmas), valamint Michael Mann, aki több rendezésébe is vett át elemeket A vadállatban is van szánalomból (főleg a remek Az erőszak utcáira gondolok), a Szemtől szemben egyik szereplőjét pedig egyenesen Bunkerről mintázta.
- Bunker feltűnik olyan közismert filmekben, mint a Jesse James balladája, Csontdaráló, Tango és Cash, Riválisok 1-2., A menekülő ember, Szökevényvonat etc.
- Bunkerről nevezték el a 16 utca című Bruce Willis egyik főszereplőjét.
És még sorolhatnám. Azért ez szép teljesítmény valakitől, aki sokáig legfeljebb csak arról ismertek, hogy nála fiatalabban még senki sem kerül a San Quentinbe...
*Legalábbis a Wikipedia szerint valami ilyesmi is van a filmben, bevallom, én nem emlékszem rá pontosan: "Uehara egy virágcsokorba rejtett géppisztollyal lemészárolja egy ellenséges jakuzaszervezet vezetőit".
Kép: Cartaphilus (köszi!)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.